Ingyenzene: rapklasszikusok folkritmusban

Rónai András [2008. január 23. 11:50]

Új trend, legalábbis egyesek szerint, hogy folkelőadók rap-klasszikusokat dolgoznak fel. A női fenékhez szóló himnuszt például behízelgő hangú trubadúrok dalolják el. Az év legjobb remixei. A 4/4-ritmusok beszüremkedése az r&b-be, hosszú mixben bemutatva. Piszkos jazz egy új magyar netlabeltől. Afrika találkozása az aktuális elektronikával, nyugtalanítóan szép ambient, hangminta-izélgetés, a jazzrock találkozása az űr-rockkal.

"Most már hivatalosan is trend" - kezdődik a Mentalfloss blog bejegyzése - "hogy akusztikus, bluegrass és folkzenekarok rapszámokat dolgoznak fel." (Tudjuk, ahhoz, hogy valami trend legyen, gyakran elég annyi, hogy a megfelelő helyen azt írják: ez a trend.) Aztán következik öt (plusz egy) videó, amihez a rengeteg kommentelő még továbbiakat tett hozzá. A legjobb az első kettő: Mat Weddle feldolgozása a Hey Ya, valamint Jonathan Coulton verziója a Baby Got Back című alapművekből. Mivel a Hey Ya-t több, mint másfélmillióan látták már, álljon itt Jonathan Coulton száma, két segítővel. Van benne valami nagyszerűen nyomasztó, akármilyen szép is, illetve pont azért.

2007 utolsó nagy összefoglalásainak egyike az Idolator Pop '07  listája több, mint 400 zenekritikus véleményeinek összesítése alapján. A szokásos listák mellett többen összeállítottak egy-egy fiktív válogatást az év legfontosabb számaiból, kísérőesszével. Ezek nagy része nem tölthető le (nyilván hónapokba tellett volna tisztázni a jogokat), de a fourfour blog üzemeltetője, Rich Juzwiak a magáét feltette ide. A kísérőesszé arról szól, hogy 2007 volt az év, amikor a 4/4 ütemek meghódították az r&b-t. Az írás ezt részben Timbaland hatásának tulajdonítja, meg annak, hogy a 4/4 van olyan hatásos, hogy nem lehet sokáig ellenállni neki. (Egy kommentelő meg annak, hogy most már egyáltalán nem a rádióban találkoznak az emberek az új számokkal, hanem a klubokban, és ezért muszáj "táncos" dalokat írni.) Akármi is legyen az igazság, a mix a háttérinformációkkal együtt sokkal érdekesebb.

Szintén 2007-et foglalja össze az Ants In My Trance blog: a legjobb remixek (mégpedig olyanok, amik "hivatalosan" is megjelentek, nem csak a neten) közül a legjobb 25 meghallgatható. Diszkó-feltámadás (aka revival) különféle alakváltozatokban, elektró, Baltimore-i és francia hullámok, satöbbi. Az is kiderül, lehetett-e 2007-ben nem ironikus, mégis jó trance-zenét (na jó, electro-trance-et) csinálni: az Ocelot Mthrfckrs Robynból készített változata a második a listán. Viszonylag híres videó is van hozzá.

Az AIMT listáján az első helyet a Radioclit kapta (jutalmul ők vannak a külső képen is), akiknek MySpace-oldalát igazán ajánlott felkeresni, meg kicsit régebben frissült, "ghettopop" mixeket tartalmazó oldalukat is, de most legyen szó egy "felfedezettjükről". Esau Mwamwaya Kelet-Afrikából származik, ott dobolt különféle zenekarokban, majd 1999-ben Londonba költözött, ahol használtbútor-boltja van. Épp ugyanabban az utcában, ahol a Radioclit stúdiója székel, és miután a duó egyik tagja vett tőle egy biciklit (igen, az nem bútor, mit tegyek, ez a sztori), összebandáztak, és ennek eredménye a MySpace-en hallható négy szám, meg állítólag készül nagylemez. Nem feltétlenül természeti törvény, de azért többnyire igaz, hogy az "elektronikus tánczenét" felhasználó "világzene" általában lejárt, ciki trendeket próbál meglovagolni. Most viszont tényleg nagyon (de nem fájóan, értitek) aktuális tánczene találkozik egy nagyon kedves (hangú) afrikai fickóval meg néhány egyéb afrikai hatással, és ez így nagy örömre ad okot.

Új magyar netlabel indult, a Budabeats, ami mindenképpen nagyszerű, bár a bemutatkozásukból azt nem egészen értem, hogy: "A netlabel nem a megjelenést tartja végcélnak az előadók számára, hanem ugródeszkának tekinti azt, hogy ezúton könnyebben eljusson munkájuk a dj-k, kiadó-vezetők és többek között a közönség fülébe." Viszont az első kiadvány, Kovacs Eastern Block ep-je kitűnő. Ahogy írják: "a piszkos jazzt keveri érzéki elektronikával", szerencsére nem a downtempo-nujazz vonalon, inkább a Ninja Tune előadóihoz közel, azon belül is a megcsavart, de azért még nem kattant vonalon. Szépek a fúvós-minták, jók a billentyűk és egyéb elektronikus érdekességek, és egészen nagyszerű a ritmusszekció. Különösen ajánlom a még a többinél is szétszedettebb záródarabot: Töréspont 2.

A Belong amerikai duó eddig egy lemezt adott ki (rossz minőségű mp3 róla itt van), és ha jól sejtem, még honlapjuk sincs (bár nem épp kereső-barát a nevük). A Fader viszont nagyon kedvesen feltöltötte 2006-os, csak turnén kapható ep-jüket. Azt írják róluk, hogy shoegaze is van bennük, de ez ne tévesszen és rémisszen meg senkit. Valójában nagyon szép ambient ez a három szám, nem a napfényes, hanem a nyugtalanítóan nyugodt fajtából, amibe néha, valóban, némi gitárzaj is beszüremkedik olykor. Jó lenne többet hallani tőlük, mert az ep alapján a legjobb drone-ambient együttesek közé tartoznak.

A Pitchfork Found Sound 2007 című összeállítása olyan régebbi lemezekről szól, melyeket az újságírók tavaly fedeztek fel (újra) maguknak. Megtudható belőle, hogy Danny Ben-Israel felvett egy The Hippies Of Today Are The Assholes Of Tomorrow című lemezt, mégpedig már 1968-ban: az az ember egy próféta, ez kell nekem! Az oldal alja felé pedig egy újságíró beszámol arról, hogyan fedezte fel Szemző Tibor Tractatus című (egyébként tényleg nagyszerű) lemezét Budapesten a Wave-ben. Brian Howe meg egy 2002-ben a netre felkerült albumot fedez fel újra, és igazán kedves tőle, mert Patrick James Herron költő és webművész Blindfolder alteregója tényleg érdekes zenéket rakott fel ide. Az intelligens-mégis-amatőr electronica-kalandozásoknál is jobbak a néhány "furcsa" hangmintával eljátszadozó, zörgő-súrlódó-kattogó, minimalista, mégis, akár tíz percen át is izgalmas darabok. Mint például a kedvencem, a Gamelan Arpeggio.

A Catasto Elettrico olasz improvizációs együttes egyetlen lemezt adott ki, viszont (állítólag húsz év leforgása alatt, de a sztori kicsit homályos, lehet, hogy némileg misztifikált) rengeteg anyagot rögzítettek, próbák, kompozíciók meg ilyesmi nélkül. Blogjukra eddig négy lemezt raktak ki. Valahol a jazzrock, az űr-rock és a Krautrock között vannak, ami akár nagyon rémisztő is lehetne, de van az egészben (a játékban, a megszólalásban, a körítésben) valami bájos bumfordiság, ami miatt aztán mégis szórakoztatóak lesznek akár a tíz perces orgonaszólók is, főleg, hogy néha egészen mélyre hatoló basszusok kísérik őket.

Korábbi cikkeink	Ingyenzene: mixek a múltból
Későbbi cikkeink	Ingyenzene: keleti part, nyugati part, szving és kazu