Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Hétfőre virradóra elhunyt Miriam Makeba dél-afrikai énekesnő, a Pata Pata című halhatatlan darab előadója, az egyik első – és sokáig az egyetlen - nemzetközi hírnévre szert tett afrikai sztár, elcsépelt fordulattal "Afrika hangja". A zenészként és politikai aktivistaként is kalandos életű Makeba vasárnap esti nápolyi fellépése – egy maffiellenes szolidaritási koncert - közben lett rosszul.

Miriam Makeba már évtizedekkel azelőtt a világzene sztárja volt, hogy a műfajt egyáltalán feltalálták volna. Ő volt az első világhírűvé vált afrikai zenész, miután egy apartheid-ellenes musicalben való szereplés után el kellett hagynia a különösen durva faji megkülönböztetésről ismert hazáját, Dél-Afrikát. Akkori férjével, a szintén világhírű trombitás-énekes-zeneszerző Hugh Masekelával ekkor kerültek előbb Londonba, majd az ott megismert Harry Belafonte segítségével az Egyesült Államokba, ahol karrierje kiteljesedett. Az 1960-68 közötti időszak volt karrierje csúcsa: a New York-i évek során tíz lemeze jelent meg, köztük 1967-ben legnagyobb slágere, a Pata Pata. 1968-ban összeházasodott Stokely Carmichaellel, a keményvonalas polgárjogi mozgalom, a Fekete Párducok emblematikus és ellentmondásos figurájával. Lemezszerződéseit fel-, koncertjeit lemondták, és a Fekete Párducokon belüli is szakadás következett be, a házaspár pedig Guineába költözött, ahol Carmichael a pánafrikai baloldali-marxista mozgalom egyik fő ideológusa és a guineai elnök tanácsadója lett, Makebát pedig az ország ENSZ-nagykövetévé nevezték ki. Makeba később ezért a tevékenységéért, illetve még 1963-ban az ENSZ előtt tartott, az apartheidről szóló addig legrészletesebb beszámolóért kapta meg később a szervezet békedíját. Utóbbi miatt fosztották meg dél-afrikai állampolgárságától 1963-ban, amely után nyolc más állam útlevelével rendelkezett még élete során (többek között Ghana, Guinea, Tanzánia, Franciaország, Kuba, Olaszország és Belgium állampolgára is volt).
Makeba élete mozgalmas volt, de csak ritkán volt boldog is. Házasságai rosszul sikerültek, egyetlen lánya Bongi – akivel korábban közös lemezt is készített - 36 éves korában szülési komplikációkban meghalt, két unokáját Zenzit és Lumumbát maga nevelte. Túlélte egy rákot és az alkoholizmust és élete jelentős részében nélkülözött. Legnagyobb slágerei jogdíjaiból – tapasztalatlansága miatt - nem részesült, életrajzai rendre megemlítik, hogy lánya temetésére koporsót sem tudott vásárolni.
A nyolcvanas évek végén ívelt fel megint karrierje, miután Paul Simon Graceland című lemezén és turnéján szerepelt, majd nem sokkal később Dél-Afrikában megbukott az apartheid-rezsim és a börtönből kiszabadult és hamarosan elnökké választott Nelson Mandela hazahívta, mint az apartheid elleni küzdelem egyik hősét. Az utóbbi években ismét sorra jelentek meg lemezei, mióta a Putumayo 2000-ben kiadta Homeland című lemezét, ismét az afrikai zene élvonalában emlegették a nevét.
Miriam Makeba vasárnap éjjel Nápolyban, egy szolidaritási fesztivál közben lett rosszul, amelyet a résztvevők a camorráról szóló könyve miatt halálos fenyegetéseket kapott újságíró, Roberto Saviano melletti kiállásképpen szerveztek a fellépők azon a téren, ahol idén tavasszal lelőttek egy ismert helyi maffiellenes közszereplőt. Makeba volt a rendezvény utolsó fellépője és a minden szereplőt a színpadra szólító finálé közben lett rosszul. További képek Miriam Makebáról itt láthatók.
| Kapcsolodó linkek |
|---|
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.