Kemény kérdésekről szelíd zenében - Habib Koité a Quartnak

Rónai András [2008. november 22. 08:00]

Habib Koitéval, Mali zenéjének egyik legnevesebb képviselőjével budapesti koncertje előtt beszélgettünk arról, hogyan változott az afrikai zenék helyzete az elmúlt évtizedben; másképp hallgatják-e őt a világ különböző részein; miért fontosak a szövegek és van-e olyan, hogy Mali zenéje. Kiderült, hogy az ősszel és a téllel először Vivaldi műveiben találkozott.

Ön a kilencvenes évek óta ismert Európában és Amerikában. Hogyan látja, változott az afrikai zenék helyzete, ismertsége az azóta eltelt időben?

Az afrikai zene nagyon változatos. A hagyományok is sokfélék; ráadásul ugye nem csak tradicionális zenéket játszanak afrikai zenészek, hanem, ahogy mondani szokás, modernet is, meg ezek mindenféle keverékeit. Vannak olyan afrikai zenék, amik a kilencvenes években jelentek meg feltűnőbben Európában és Amerikában: ilyenek például a szenegáli, mali, dél-afrikai zenék. Egy részük úgy került be a köztudatba, mint ami a blueshoz kapcsolódik, és vannak olyan szakértők, akik kifejezetten ezt kutatják. Elutaznak Amerikából Afrikába, például Maliba, és innen érkezett fekete zenészek nyomait kutatják. Több film is készült erről; például arról, hogy amerikai zenészek találkoznak Afrikában élő rokonaikkal, akik szintén zenélnek. Megörökítik az egymásratalálást, a meglepetést – ahogy összevetik, miben hasonlít és miben különbözik a zenéjük, milyen érzéseket fejeznek ki. De az afrikai zene nem csak így nyert teret az elmúlt évtizedben: egyre több európai zenészt is inspirál, egyre többen építenek be afrikai elemeket a zenéjüket. Például franciák használnak fel pigmeus zenei megoldásokat, vagy Jean-Michel Jarre lemezein is felfedezhetők ilyen hatások. Én régóta turnézom Európában, és az elmúlt hat-hét évben kezdek eljutni olyan helyekre, mint mondjuk Szerbia, Horvátország. De fontos megjegyezni, hogy a zene univerzális, mindenféle származású embernek tetszhet mindenféle zene. Egyre többen vannak, akik kíváncsiak, meg akarják hallgatni mások zenéit - elképzelni, hogy milyen kultúrából, civilizációból jönnek, milyen érzékenységeket képviselnek azok, akik ezeket játsszák.

Van különbség abban, hogy hogyan hallgatják az ön zenéjét különböző helyeken, mondjuk Amerikában, Angliában, Franciaországban, Magyarországon?

Nem látok különbséget, hiszen én vagyok a közös pont, ugyanazt játszom mindenhol. Nincs olyan, hogy mást játszom Angliában, mint Amerikában. Mindig az én személyiségem jelenik meg a zenémben. Ha van különbség az egyes koncertek között, az nem a hallgatóság nemzetiségétől függ, hanem a helytől, a körülményektől: az emberek ülnek vagy állnak, kiöltöztek-e, ilyesmiktől. Ezektől függően más- és más szellemiséggel játszom: lehet, hogy inkább a melódiák vagy inkább a ritmusok kerülnek az előtérbe. Volt például egy koncertem Amerikában egy nagy koncertteremben, kétezer-hatszázan lehettek ott, és egyetlen pisszenés nélkül hallgattak. Ez nagyon erős benyomást tett rám, de ez nem attól függött, hogy Amerikában voltunk, hanem hogy ennyi ember ült és hallgatott csendben.

Elég sok olyan lemez van, ami címe szerint "Mali zenéjét" tartalmazza. Lehet valóban így, egyszerűen Mali zenéjéről beszélni, vagy ez csak amolyan leegyszerűsítés, mondhatni marketingfogás?

Nem, semmiképpen nem marketingfogás. Mali zenészei még mindig teljes mértékben, tisztán az érzéseik által irányítva zenélnek, semmi közük nincs a marketinghez. A zenék jó része spontán, és az ősi kultúrából jönnek. Tudni kell, hogy az ország szíve a Mali Birodalom. Három nagy uralkodót tartunk számon máig, és az ő történetük öröklődik tovább. A mi történelmünk nem olyan, mint Európáé, ahol nagyon nagy változásokat hoztak a háborúk, amik a huszadik században kétszer is teljesen felforgatták a dolgokat. Maliban nem volt ilyen háború, igazi fejlődés volt, a három nagy uralkodótól máig, a köztársaságig, a demokráciáig. Tehát nagy történelemre tekinhetünk vissza, és a zene is ennek mélyéről jön máig is. Nemzedékről nemzedékre adjuk át, apáról fiúra száll, szájról szájra. Hatalmas zenei és kulturális örökség ez, amit ma is folytatunk, felveszünk és felhasználunk - mindenki a maga fantáziája szerint alakítva. Minden megszólalásunk mögött ott van az a zene, amit igen régóta játszanak. A Mali Birodalom történetét meséljük máig, mind szavakban, mind a zenénkben. Ma is megvannak még azok a dalok, amik a királyok tetteit beszélik el. Persze Mali zenéje egyben nagyon változatos is. Sok zenész van, aki annak a régiónak a zenéjét játssza, ahol él; én magam mindegyiket megpróbálom játszani. Az ország számos másikkal érintkezik a határain, ezáltal számos dologgal hat ránk; északról a sivatagban élő berberek, keleten és délen a fekete bőrű népek. Nekik mind különféle zenéjük van, ami pedig az ő történetükben gyökerezik. Egyébként Maliban máig a legtöbben hagyományos zenéket hallgatnak.

A lemezeinek kísérőfüzeteiben megtalálható a dalszövegek francia és angol fordítása. Miért fontos, hogy a hallgatók értsék a szövegeket?

Általában az anyanyelvemen énekelek, és az európai és amerikai hallgatók így nem értik, hogy mit mondok. Érdekli őket a dallam, a ritmus, esetleges a mindezt kísérő látvány – de közben nem értik, hogy miről beszélek. Már e három dologra alapozva is egyfajta képzeletbeli utazást tehetnek, de a dalszövegek fordításával megadom azt az esélyt is, hogy megértsék, miről van szó. Gyakran felteszem magamnak a kérdést: miért érdekli az embereket az, amit csinálok? Miért hívnak meg újra meg újra fellépni, amikor nem is értik, hogy miről énekelek? Manapság persze az internet rengeteg lehetőséget nyújt a kommunikációra, arra, hogy eljuttasd a hallgatóidhoz az üzenetedet. Nagy interjúk is készülnek velem, például a New York Times interjúja elolvasható a neten. Így az emberek, akik a zeném iránt érdeklődnek, jobban megérthetik, hogy milyen elgondolások, milyen személyiség van mögötte. Ha olyan szerencsém van, hogy van közönségem, akkor meg kell próbálnom elmagyarázni nekik, hogy mit akarok mondani, mit jelent mindaz, amit teszek, amiről énekelek - a hazámmal, az élettel, akár az egész világgal kapcsolatban. Hiszen vannak közös problémáink. Vannak dolgok, amik különböznek, de vannak, amik mindenkit ugyanúgy érintenek.

Érdekes, hogy az európai, amerikai zenében, mondjuk a rockban a társadalmi problémákat érintő szövegeket leggyakrabban dühös zenével kapcsolják össze. Ellenben ön, miközben társadalmi, politikai gondokról is énekel, inkább szelíd, szép dalokat játszik.

Hát persze, hiszen nem vagyok európai [nevet]. Ismerem egy kicsit Európát, azt, hogy hogyan élnek, gondolkodnak, viselkednek itt az emberek, de legbelül egyáltalán nem vagyok európai. Noha vannak közös pontok, hatalmas különbségek is vannak. Azok az érzelmek, amikről énekelek, nem európai, hanem afrikai érzelmek, igen régi afrikai, mali hagyományban gyökereznek. Kemény kérdésekről kemény zenében beszélni – ez egy dolog; kemény kérdésekről szelíd zenében beszélni – ez pedig egy másik fajta elképzelés. Akár az is elképzelhető, hogy valaki nagyon finom dolgokról énekeljen kemény zenében. Ez mind lehetséges, mert a zene nagyon sokféle megközelítést magában tud foglalni. Én sokat gondolkodom a zenén, amit játszom; de ami a végén a zenéből árad, az kizárólag érzelem.

Játszik együtt európai, amerikai zenészekkel is. Ez másfajta megközelítést igényel? Tanulta az európai típusú zenélést?

Hosszú évekig játszottam európai zenét Maliban bárokban és klubokban. Meg afrikai zenéket is játszottam ott, mindenfélét. Így ismerkedtem meg az európai zenével. Hallgattam a felvételeket, a gitárszólamot, az akkordokat [mutatja], leírtam a dalokat. Nem értettem a szövegeket, de próbáltam leírni, ami hallottam, azután elénekeltem. Olyan jól sikerült, hogy a hallgatók azt hitték, hogy értem a szöveget, pedig egy szót sem értettem abból, amit énekeltem. Megértettem az európai dalok struktúráit is. Bamakóban tanultam négy évig klasszikus zenét is, klasszikus gitározást [mutatja], ez is megnyitott számomra sok mindent. Tanultunk Beethovenről és más zeneszerzőkről, akiket korábban egyáltalán nem ismertem. Volt egy óránk, ahol például Vivaldi Négy évszakáról és más művekről tartottak nekünk előadásokat; de anélkül tanultunk az európai zenéről, hogy hallottuk volna. Beszéltek nekünk róla, elmagyarázták, de nem mutatták meg. Én aztán később meghallgathattam ezeket. Vivaldit hallgatva aztán elképzeltem magamnak az őszt és a telet - Maliban nincs is szavunk ezekre az évszakokra. Egy csomó dolgot Európáról, akár az éghajlatról vagy a kultúráról – ezeket mind a zenén keresztül ismertem meg először. De ezek mind csak egyfajta pluszt jelentettek, mert lényegében mindig afrikai maradok.

Korábbi cikkeink	Rokia Traoré és ami mögötte van: zenék Maliból
Későbbi cikkeink	Simogató dalok, puha hangzás - Habib Koité Budapesten
Kapcsolodó linkek	Habib Koité hivatalos