Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Korábban úgy volt, hogy 2008 végén megjelenik a tizenkettedik U2-lemez, de aztán kiderült, hogy még két számot mindenképpen írni kell rá. De már ezek is elkészültek, március elején jön a No Line On The Horizon, mindenféle formában, lesz rajta Will.i.am is valamiképpen. A U2 szerint 2009 az ő évük lesz, például lehet, hogy turnéznak is.

2004, a How To Dismantle An Atomic Bomb megjelenése óta vár a világ egy el nem hanyagolható hányada az új U2-lemezre. A nemzetközi közönség március 2-án, az amerikai 3-án veheti majd kézbe a No Line On The Horizon című albumot, ami Brian Eno, Daniel Lanois és Steve Lillywhite producerekkel készült. És ami nagyon jó lesz: legalábbis erről nyilatkozott a Billboardnak egy neve elhallgatását kérő informátor; valamint arról, hogy legalábbis korai formájukban eléggé "másmilyen" számok voltak ezek, reméli, ilyenek is maradnak. Nagyon tetszett az anyag Jimmy Iovine-nak is, mondjuk ez nem meglepő, hiszen ő U2 kiadójának elnöke. Ő árulta el azt is a nagyvilágnak, hogy nemrég mondták neki a zenekar tagjai, hogy ahhoz, hogy olyan legyen a lemez, amilyet elképzeltek, kell még rá két szám - és ő meg engedett nekik, mert hiszen a kiadók dolga nem az, hogy félig-háromnegyedig kész anyagokat sajtoljanak ki művészeikből, hanem hogy a legjobbat érjék el közösen!
A No Line On The Horizon öt különböző formátumban jelenik meg: lesz két normális, rendes cd-n és dupla bakeliten. A különböző luxuskiadványokhoz mindenféle poszterek járnak majd, Anton Corbijn (nagyon híres fotós és a Control rendezője) új filmjének letöltése, amiben persze hogy a U2 zenéje hallható. A néhány cent híján 36, 50 és 96 dolláros (6800, 9450 és 18 150 HUF) verziók abban különböznek majd egymástól, hogy hány oldalas és milyen kötésű szép könyv jár hozzájuk meg hány poszter. Azt még nem tudni pontosan, hogy milyen számok lesznek a lemezen, de például azt igen, hogy Crazy Tonight névre hallgat majd az a darab, amin közelebbről meg nem nevezett formában szerepel Will.i.am a Black Eyed Peasből (erről a szenzációról először Kanye West írt híres blogján).
Bono azt ígéri: 2009 a U2 éve lesz, várhatóan nemcsak a lemez miatt, hanem hatalmas turnézásra is számíthatunk. A részletek itt még kevésbé ismertek. Mindenesetre a Live Nation cég alighanem nagyon várja már a turnét. Nemrég ugyanis nagy szerződést kötöttek a zenekarral, majdnem "360 fokosat", éppen csak a lemezkiadás nem szerepelt benne - azóta viszont a U2 alig csinált valamit. Ellenben nemrég eladták a szerződéskor kapott részvényeiket. Annak idején a Live Nation garanciát vállalt arra, hogy ezek legalább 25 millió dollárt érnek majd, de hát azóta sok minden történt a világ tőzsdéin, úgyhogy a cég kénytelen volt még ráadásban majdnem 19 millió készpénzt fizetni, hogy a világmegmentő rocksztárok nehogy rosszul járjanak. A bonyolult pénzügyi részletekről itt lehet olvasni.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink | |
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.