Művészetek Palotája, január 22.
Az egyéniség és elvesztése - Zuboly, Kampec Dolores a MűPában

Rónai András [2009. január 27. 14:55]

Ötéves a népzene-poprock-jazz-mindenegyéb stílusokból sajátos keveréket létrehozó Zuboly; ennél sokkal idősebb a Kontroll Csoport utódzenekaraként indult Kampec Dolores. A két együttes az átlagosnál nagyobb felhajtással övezett koncertet adott a Művészetek Palotájában; a Zuboly játszott "kevésbé táncolható" számokat, a Kampechez meg külföldi vendég csatlakozott. Kritika.

Bár a Kampec Dolores - Zuboly közös koncerten a MűPában ebben a sorrendben léptek fel a zenekarok, mégis kezdjük most a másodikkal, mert az egyszerűbb eset. Az ötéves Zuboly ugyanis egyértelműen nagyszerű zenekar, az egyik legjobb ma nálunk. Mint nem nagy meglepetésre kiderült: akkor is, amikor az előrejelzések szerint "kevésbé táncolható" műsort játszik; ez egyébként nagyjából abban jelentkezett, hogy nem zavart, hogy ülni kellett. Egyébként persze kérdés, mit keres ez a zenekar a Művészetek Palotájában, de túl azon, hogy az eleve kissé foghíjas terembe a szünet után kicsivel kevesebben jöttek vissza, és nagyon kevesen távoztak a második szám környékén, mi többiek végig nagyon örültünk. A zenekar tagjai frakkban voltak, de MC Busa azért baseball-sapkát és tornacipőt is húzott.

Még mindig igaz rájuk az, amit a Quart kritikusa így fogalmazott meg: ezeknek semmi sem szent. Népzene, hiphop, a legnagyobb poprock slágerek, swing, meg hazafias katonadal, az Örömóda, régi tévés szintiszignálok más hangszerekre áttéve, meg biztos valamit kifelejtettem. De nem is csak ez a stíluskavalkád a Zuboly jellemzője, hanem hogy mindezt még ráadásul milyen sok apró, de rendkívül szórakoztató ötlettel tudják összerakni. Viszonylag szűk a hangzásvilág: a bőgő (Hock Ernő) - nagydob - beatbox (aka szájjal dobolás) ritmusszekcióra jön rá a rappelés (MC Busa) és ének (ő és Ágoston Béla), emellett Benke Félix főként falevélen játszik - és hiába van Ágoston Bélának vagy ötven hangszere, mindenféle fúvósok és duda (és elektromos gitár egyszer), ez mégsem túl sok, és látszólag nem enged meg túl nagy változatosságot. De ezt csak akkor veszi észre az ember, ha kifejezetten akarja, mert annyira sodró és ötletes az egész, hogy bőven elég ennyi; sőt, olykor kifejezetten sok is, de jó értelemben.

A MűPában a régi és a készülő új lemez dalai mellett több olyan darabot is játszottak, amik színházi vagy táncszínházi darabokhoz készültek, vagy éppen az Agostones zenekar lemezén szerepeltek - Ágoston Béla többször úgy konferálta fel ezeket a darabokat, hogy erre az alkalomra "Zubolyosították" őket. És talán ez a legjobb ebben a zenekarban, hogy ennek a szónak van értelme: hogy a Zubolynak van saját identitása, amit persze sok dologból rak össze, mégis összetéveszthetetlen. (A)

Immár bőven több mint másfél évtizede követem a Kampec Dolores pályafutását, és meggyőződéssel állítom, hogy az ígéretes első lemez (1988) után a Levitáció (1991) és a Tű fokán (1993) minden idők legjobb magyar lemezei közé tartoznak. A hitemet nem is a nagyon szabad improvizációt tartalmazó Zúgónál (1996) veszítettem el, de A bivaly hátánnal (2000) már hosszabban kellett barátkozni, a Földanya, Égapa (2006) pedig végleg eltört bennem valamit. Nincs eleve bajom a népzenés hatásokkal meg a jazzes improvizációval, de akárhogy is nézzük, az egy bosszantóan erőtlen lemez. Korábban a Kampecnek is volt olyan identitása, mint most a Zubolynak; az újhullám különféle hatásaiból valami csak rájuk jellemző sajátos dolgot hoztak létre - és ez elveszett.

A nagyszabásúnak ígért, Organic névre keresztelt koncert mindenesetre ha nem is feledtette ezt, némi reménnyel töltött el. Igaz, hogy Kenderesi Gabi hangja nem volt most igazán fényes, és most végleg eldöntöttem: nem szeretem a számok között, részletekben elmondott "meséit" - de a zenekar nagyobb része legalább jó kontúros, határozott zenét játszott. Hajnóczy Csaba, a másik alapító tag (és ugyebár ex-Kontroll Csoport) kicsit David Byrne régi stílusára emlékeztető, szaggatott játékát jól egészítette ki a vendég Maël Saletes (MacZde Carpathe; Franciaország) hol hard rockosabb, hol pszichedelikusabb gitározása, a most búcsúzó ritmusszekció (Vajdovich Árpád - Ölveczky Tamás) pedig gyakran kifejezetten erős. A zenekar játéka így felidézte azt, ami régen is annyira jó volt: az egyfelől kissé szaggatott, másfelől önmagába visszakanyarodó módon tekergő, újhullámos, "rockos, de mégsem rock" zenét.

Segített az is, hogy mintha többet játszottak volna A bivaly hátánról és a készülő új lemezről, mint a legutolsóról (de az is lehet, hogy ez utóbbiakat csak nem ismertem fel). Viszont a második-harmadik számnál rájöttem, hogy mi az egyik fő gond a mostani felállással: Grencsó István fuvolaszólója mintha végtelen hosszúra nyúlt volna. És igen, hiába, hogy Grencsó méltán elismert zenész, egyszerűen nem illik a játéka a Kampec Dolores szövetébe. Nem is konkrétan azzal van a baj, amit játszik, hanem egyáltalán a szólókkal: a váltások ellenére is inkább a folyamatosságra épülő zene struktúráját felborítják azok a részek, amikor egyvalakire kéne figyelni, amikor egyáltalán szétválik "kíséret" és "szólista". És ez kihat az egészre; amivel nem az a baj, hogy "hagyományosabb" lesz a számok felépítése, hanem hogy pont az vész el, ami az egyik legfőbb értéke a Kampec Doloresnek. (Grencsóval szemben a másik fúvós, László Lilla kifejezetten úgy játszik, hogy ne kiemelkedjen, hanem beilleszkedjen a szövetbe.) De még ha nem is volt ez igazán jó koncert, vannak jelek, amik arra mutatnak, hogy távolodik az együttes a mélyponttól, és ennyi év rajongás után nekem ez már elég a reménykedéshez. (B-)

A koncertekről további képek tekinthetők meg a képekre vagy ide kattintva.

Korábbi cikkeink	Bon Scott was a bagpiper! Zuboly lemezbemutató
Későbbi cikkeink	"Én vagyok a rendszergazdám" - a Zuboly a Quartnak A Zuboly evolúciójának állása Mintha a havannai rádió közvetítené - Ágoston Béla, Frank London és barátaik Kurucos jazzklezmer
Kapcsolodó linkek	Zuboly MySpace Kampec Dolores hivatalos