Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Nyolc év után ismét Budapesten lép fel a férfias mellszőrzetével és erotikus hangjával világhírt és szép öregkort megélő Tom Jones.

"Ha akarok, még tudok ám figurákat" - nyilatkozta nemrég az idén hatvankilenc éves, Wales-i születésű Tom Jones. Az énekes közel ötven éve érte első sikereit, először Nagy-Britanniában, majd az Egyesült Államokban. A korszak meghatározó producerével, Joe Meekkel is dolgozott együtt, majd a hatvanas évek második felében megszülettek a What's New Pussycat, a Delilah vagy az It's Not Unusual című számok, több egyéb sláger mellett. Jones 1967-ben lépett fel először a show fellegvárában, Las Vegasban, mely város meghatározó szerepet töltött be a róla kialakult és máig élő képben. Ott kezdték el a koncertjeire járó nők alsóneműikkel és lakáskulcsukkal dobálni az énekest. Tom "a Hang" Jones-nak ekkoriban már tévéműsora is volt, ez a szerep pedig a hetvenes és nyolcvanas években is meghatározta őt, majd szép lassan nosztalgia előadó vált belőle. Karrierje a kilencvenes évek második felében lendült fel megint, többek között a Cardigansszal közösen előadott (eredetileg a Talking Heads által jegyzett) Burning Down The House, illetve a Sex Bomb című számoknak köszönhetően.
2001-ben egyszer már lépett fel Magyarországon, akkor a Kisstadionban. Tom Jones most a Papp László Sportarénában koncertezik november 11-én. A rendezvényre június 8-tól lehet jegyeket vásárolni.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.