Twitteren lázadnak a zenészek az idióta besorolások ellen
Kikelt Twitterén napjaink egyik...Tovább
17 éve szünetelteti működését John Lydon Sex Pistols utáni zenekara, a posztpunk egyik legfontosabb együttesének tartott PIL. A zenekar most decemberben turnézni fog.

A Public Image Ltd. 1979 decemberében jelentette meg második és legnagyobb hatású lemezét, a Metal Boxot. Ennek a harmincadik évfordulóját ünnepli meg a zenekar néhány nagy-britanniai koncertdátummal, bár a Metal Box lemezen játszó zenészek közül csak az énekes, John Lydon vesz részt a turnén. Rajta kívül a gitáros Lu Edmunds, a basszusgitáros Scott Firth és a dobos Bruce Smith tagja most a zenekarnak, közülük Edmunds és Smith is játszott a PIL-ben, de már csak a nyolcvanas évek második felében. Smith egyébként a Slits dobosaként szerzett hírnevet, Edmunds pedig a Damned, a Mekons és a 3 Mustaphas 3 tagja is volt egyebek között a múltban. Az együttes december 15. és 21. között lép fel öt brit nagyvárosban is (Birmingham, Leeds, Glasgow, Manchester, London).
John Lydon 1978-ban hagyta ott a Sex Pistolst, és hagyta el a Johnny Rotten művésznevet, miután elege lett a hírhedt punkzenekart menedzselő Malcolm McLaren manipulatív praktikáiból. Régi barátjával, a Jah Wobble művésznéven zenélő basszgitárossal, John Wardle-lel és a Clash egykori gitárosával, Keith Levene-nel megalapította a Public Image Ltd.-et, amely jóval összetettebb zenékből táplálkozott, mint a Pistols. Lydon és Wobble is nagy dub/reggae-rajongók voltak, és ez ki is hallatszott a PIL első lemezéből, a mérföldkő-jelentőségű First Issue-ból. Ennél is fontosabb album a már említett Metal Box, melyen az együttes érdemei a leginkább megmutatkoznak: Wobble hipnotikus dubos basszusai, Levene pengeéles gitárja és Lydon disszonáns, avantgárdos éneke, az albumot a posztpunk egyik legfontosabb alkotásának tartják a hozzáértők a mai napig. Innentől azonban már lefelé vitt az út: 1980-ban Wobble-t kirúgták az amúgy is botrányhős zenekarból, majd 1983-ban Levene is távozott, és a számos tagot elfogyasztó PIL nyolcvanas évekbeli lemezei is váltakozó színvonalú alkotások voltak, noha akadt köztük kommerciális siker is. Az együttes utolsó albuma 1992-ben jelent meg, azóta Lydon csak egy szólólemezt adott ki, illetve többször is turnézott a Sex Pistolsszal, legutóbb pedig vajat reklámozott.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A férfiak táltosodjanak meg!
Luc Besson kihúzza a gyufát öncélú garázdálkodásával, az Adele és a múmiák rejtélye mégis élvezhető film.
Az Esti Showder, a Beugró és a Házon kívül is nyerhet
2010 szeptember 24-én és 25-én rendezik a Kamera Hungáriát.
Csak képzelte a K2 csúcsát
Félrevezette a közvéleményt az osztrák hegymászó, aki azt állította, hogy megmászta a K2-t.