Lezuhanni egy hegyről. Újdonságértesítő

Inkei Bence, Szabó Benedek, Sidó Zoltán, Puskár Krisztián, Rónai András [2010. január 25. 19:40]

A cikk oldalai: « Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | Következő »

Csupa középsúlyú versenyzővel van dolgunk a héten, bár legtöbbjük igazából fontosabb annál, amit a kereskedelmi eredményei mutatnak. Ilyen a Tindersticks, amelynek kimondottan jót tett a megfeleződés, és ilyen a Magnetic Fields is, amelynek annyira nem jött be a folk. A Beach House egyre népszerűbb, viszont megújult; az EBM-úttörő Nitzer Ebb valamikor tényleg fontos volt, visszatért, végül lemezt is írt; Blockhead pedig a Ninja Tune-os instrumentális hiphopban mesélne történeteket.

Tindersticks
Falling Down A Mountain

4AD, Neon Music, 2010.

Tindersticks: Falling Down A Mountain

B+

Várakozások: Nagyon ritka az olyan, hogy egy együttes ennyire teljes fegyverzetben álljon ki a közönség elé rögtön az első lemezével, ahogyan azt a Tindersticks tette 1993-ban. Az Asphalt Ribbons nevű sikertelen zenekar romjain alakult nottinghami együttes cím nélküli bemutatkozó lemeze olyan magabiztos és érett képet mutatott, mintha egy jó évtizede a pályán levő együttest hallottunk volna. A gyönyörűen és változatosan hangszerelt, melankolikus kamarapop mellet csak hab volt a tortán Stuart Staples összetéveszthetetlen baritonja, amely minden manírossága ellenére ott van az elmúlt két évtized nagy hangjai között, és egyszerre idézi Lee Hazlewoodot, Scott Walkert vagy éppen Bryan Ferryt. A Tinderstickset sötét romanticizmusa miatt sokszor párhuzamba állították Nick Cave-vel is, de szerencsére Staplesék sosem keresték olyan megszállottan az élet sötét oldalát, hanem megmaradtak az elegáns melankóliánál. Az első három lemezen nem is lehet túl sok fogást találni, de még azt is irigylésre méltó tudatossággal vezényelték le, amikor az 1999-es Simple Pleasure lemezen vettek végre egy félfordulatot, és beemelték a soult is a zenéjükbe – a gondok csak az új évezredben kezdődtek. A Can Our Love... volt az első Tindersticks-lemez, amely nem tudott megnyerni magának a hosszú számaival és a megszokottnál kevésbé direkt dalstruktúráival, és ott kicsit el is tévesztettem szem elől a zenekart, amely a soron következő albuma után pihenőre vonult. Staples ez alatt készített két szólóalbumot (az egyikről itt írtunk), majd a zenekar felére csökkent létszámmal újra visszatért a stúdióba (Staples mellett a gitáros Neil Fraser és a billentyűs David Boulter maradt a fedélzeten), és 2008-ban öt év után új lemezzel jelentkezett. Ez volt a szép Tindersticks-hagyományokat tovább éltető The Hungry Saw, és viszonylag hamar már követte is a folytatás.

Eredmény: Talán nem lövöm le a poént azzal, ha már az elején elárulom, hogy a Tindersticks is azok közé a zenekarok közé tartozik, amely egyszerűen képtelen arra, hogy rossz lemezt csináljon, maximum csak kevésbé izgalmasat (lásd: Can Our Love...). A Falling Down A Mountain viszont végig képes arra, hogy fenntartsa a figyelmet, pedig a tíz számból kettő instrumentális, és a nyitó címadó szám sem megy tovább a szolid kakofóniánál. Voltak, akik attól féltek, hogy a korai lemezeket hangszerelő Dickon Hinchcliffe hiányát nem tudja elviselni a zenekar, de akárcsak a Hungry Saw lemezen, ez az aggodalom most is alaptalan. A Tindersticks újra szépen kimunkált dalokkal jelentkezik, melyekben most is minden a helyén van, de emellett el is kerüli az öncélúság buktatóit is. A Harmony Around My Table akár még együtténeklős sláger is lehetne, és egyértelműen a Tindersticks legjobb dalai között a helye, de a zenekarhoz képest egész nyers Black Smoke és a zongorás lassú Factory Girls is kiemelésre méltó, és még a Mary Margaret O'Harát felvonultató Peanuts mesterkéltsége is csak az elején zavaró. Az albumot záró instrumentális Piano Music pedig egy filmzeneszerűen szép darab, de nem ám abból a típusból, ami annyira unalmas, hogy jobb híján rásütik a "filmzenés" jelzőt, hanem az atmoszférateremtő, fenséges fajtából. A szomorú csak az, hogy tavasszal itt lesznek a közelben: Graz, Ljubljana, Zágráb is a turnéállomás között szerepel, nálunk viszont úgy látszik, most is esélytelen egy koncert.

Kinek ajánljuk: Aki nem szégyell megmaradni legalább kicsikét múlt századi embernek. (IB)

1. Tindersticks: Falling Down A Mountain
2. The Magnetic Fields: Realism
3. Beach House: Teen Dream
4. Nitzer Ebb: Industrial Complex
5. Blockhead: The Music Scene

Korábbi cikkeink	Az Eels az udvaron pisil. Újdonságértesítő
Későbbi cikkeink	A stadion-hálószobapop bukása és diadala: az The XX és a Beach House a Primavera Soundon Érzékeny fapofa. Újdonságértesítő
Kapcsolodó linkek	Tindersticks hivatalos Beach House hivatalos Stephin Merritt hivatalos Nitzer Ebb hivatalos Blockhead MySpace