Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
A Bahia kiadó a magyar poptörténet egyik legkülönösebb sztorija volt: a nyolcvanas évek tiltott undergroundjának örökségét konzerváló kiadó sok olyan előadó lemezeit jelentette meg, akik úgy is érdekesek, hogy a nevük csak pár ezer embernek mond bármit is. A Bahia most újra beszédtéma lett: tavaly év végén több fontos bahiás lemezt is újra kiadtak egy Underground Katalógus keretében, míg múlt héten a kiadó egykori társtulajdonosát, az időközben városházi főtanácsadóvá lett Mesterházy Ernőt előzetes letartóztatásba helyezték a BKV-botrányban való érintettsége gyanújával. Visszatekintetőnkben megszólal a korszak több szereplője is. Update-elve Hajnóczy Csaba válaszaival.

Már soha nem fog kiderülni, hogy az úgynevezett magyar underground tényleg földalattinak született-e, vagy csak azért maradt az, mert a Kádár-rendszerben nagyon keveseknek jelenhetett meg lemezük. A nyolcvanas évek elején szárba szökkenő magyar underground képviselői közül például csak az Európa Kiadó, a Bizottság és az Eszkimó asszony fázik című film zenéjét jegyző Trabant jutott lemezkészítési lehetőséghez. Úgyhogy a rendszerváltáskor magától értetődő volt, hogy az addig csak kazettákon, rossz minőségben terjedő, kultikus hanganyagokat lemezen is meg kell jelentetni. Ezt a feladatot vállalta magára a Bahia kiadó, amely aztán az értékmentés mellett az alternatívnak nevezett zenekarok újabb generációját is felkarolta, és a kilencvenes években végig jelen voltak a bahiás előadók is, igaz, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De a visszaemlékezők egy emberként állítják: a Bahiánál nem a kereskedelmi siker volt a lényeg.
A kiadót alapító Bognár Attila és Mesterházy Ernő a nyolcvanas években már a lehetőségekhez képest belekóstoltak a kulturális menedzsmentbe: Mesterházy a Közgáz Ráday Klubját vezette közösen Szabó Attilával, később pedig a Klub 2000-et már Bognárral az Almássy téren. ("Elsők közt adtak helyet heti rendszerességgel a '80-as évek zenei undergroundjának, és elsők közt tudtak a szocializmusban úgy működtetni egy klubot, hogy az anyagilag, az államtól független lehessen" - mondta róluk Bárdos Deák Ágnes énekesnő.) Ők ketten az Európa Kiadónak és más zenekaroknak is szerveztek turnékat, majd két, jobbára utazgatással töltött év után megalapították a Bahia ruha- és ajándékbolt-hálózatot, amely elsősorban egzotikus importárukra szakosodott, és amiből hamarosan kivált a külön cégként futó Bahia kiadó. A Bahia név egyébként egy Coltrane-szám címéből jött, míg a kiadó első lemeze egy ingyenes Kontroll Csoport-koncert hanganyaga volt, de eleinte még az alapítók se nagyon tudták, miből is áll egy kiadó feladata, inkább csak úgy belesodródtak a dologba: "Én mint a Bahia alapítója, tulajdonképpen egy predesztinációval kezdtem az egész pályát, mert abból a régi klubos időszakból egyrészt felvételek tulajdonosa voltam, másrészt barátok vettek körül" – emlékezett vissza Bognár Attila 2001-ben, a Pergő Képek című filmes folyóirat interjújában. "Megszűnt az az egész, hogy hanglemezgyár, meg Bors Jenő, szóval ezek a hatalmasságok, és kiderült, hogy egy kft-nek jogában áll hanglemez kiadással foglalkozni, és nem kell engedély hozzá. Azzal még első körben senki nem foglalkozott, hogy ezt hogy lehet eladni, meg terjeszteni. Az a szabadság, hogy akármit sokszorosíthatsz, hogy nincsen cenzúra, az eufórikus volt."
A tulajdonosoknak bevétele a Bahia boltokból volt, és leginkább ez finanszírozta a kiadó működését, amely finoman szólva sem nyereségorientált vállalkozás volt. A szakmai ügyeket egy zenészre, méghozzá nem is akárkire bízták: Hajnóczy Csaba előbb a Kontroll Csoport gitárosaként, majd a Kampec Dolores vezetőjeként a színtér egyik legfontosabb alakja volt. A kiadó 2002-es megszűnéséig ő látta el a művészeti vezetői tisztséget, míg Bognár és Mesterházy működtették a kiadót, noha utóbbi fokozatosan inkább egyéb tevékenységeire helyezte a hangsúlyt, míg Bognár 2001 körül kiszállt a kiadóból, hogy inkább új projektjére, az A38 Hajóra koncentrálhasson. (Bognár a Bahia után a párizsi Szajna-parti Batofar hajó mintájára csinálta meg az A38 Hajót, egy ottani magyar évadot követően.)
A Bahia több mint tízéves működése alatt csaknem másfélszáz cd-t jelentetett meg (szigorúan "nem kommersz" előadóktól), emellett koncerteket és fesztiválokat is szervezett, és később honlapján hangtárat is létrehozott, melyről mp3-formátumban lehetett letölteni számokat, méghozzá ingyen. Annak, hogy mi jelent meg a kiadónál, egyedüli feltétele az volt, hogy a tulajdonosoknak tetsszen: "Szerintem az ember a gyerekkori álmaival, a gyerekkori barátaival, és a ma kiválasztott kollégáival, ha már nem keres pénzt, akkor csináljon olyat, amihez kedve van" – mondta Bognár Attila a már idézett interjúban. És hogy mihez volt kedvük? Kiadták a már említett, elsőgenerációs underground előadók felvételeit (URH, Európa Kiadó, Balaton stb.), felfedezték a következő nemzedéket (Másfél, Karabély, ColorStar, I Love You stb.), de kiadták olyan előadók lemezeit is, akiket a Bahián kívül valószínűleg senki más nem vállalt volna be. A kiadó jelentősége éppen ezért leginkább az archiválásban áll, és még ha igazak is azok a vélemények, melyek szerint a rétegzenében utazó Bahia csak egy rendkívül szűk kör számára jelenthet bármit is, de legalább meghallgathatók mind. Ahogy Szőnyei Tamás fogalmazott: "Ha a Bahia nem vállalta volna be, akkor ezek örökre hozzáférhetetlenek maradnak."
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.