Mocskos mesék a gyermekkorról. Újdonságértesítő

Sidó Zoltán, Inkei Bence, Gelegonya Edina, Szabó Sz. Csaba, Puskár Krisztián, Rónai András, Szalai-Burszán Balázs [2010. február 08. 21:00]

A cikk oldalai: « Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | Következő »

Modern hangzású, sötét lemezzel tér vissza a fekete Bob Dylan; tanácstalanul próbál rockolni Lil Wayne; teremt és épít a Vágtázó életerő; a részt többre értékeli az egésznél a Yeasayer; Pantha Du Prince szépségesen csilingel, míg a Midlake-től nem tudunk igazán megkönnyebbülve felsóhajtani. Még szerencse, hogy a Surfer Blood gátlásos rockjában nincs szó a szörfről.

Címlpakép: Mischa Richter

Gil Scott-Heron
I'm New Here

XL, 2010.

Gil Scott-Heron: I'm New Here

A-

Várakozások: Az a tévhit, miszerint csak a rock'n'roll olyan kemény műfaj, hogy abba jóeséllyel belerokkanhat bárki, aki csak belevág, könnyen cáfolható azzal, ha végigtekintünk a hetvenes évek meghatározó soul-funk előadóin: közülük sem sokan őszültek meg tisztes öregkorban. Sly Stone gyakorlatilag évtizedek óta nincs magánál, az akkor már idegileg igencsak labilis Marvin Gaye-t a saját apja lőtte agyon, Gil Scott-Heron pedig szintén megjárta a maga poklát: utóbbi jó pár éve a súlyos drogfüggőség és a letöltendő börtönbüntetések jegyében zajlott. Ő azonban azon kevesek közé tartozik, akik kaptak még egy esélyt – illetve azon még kevesebbek közé, akik élni is tudtak vele. Gil Scott-Heron a hatvanas-hetvenes évek öntudatos fekete zenészei között volt az egyik legnagyobb. Valószínűleg ő írta a legintellektuálisabb, legsokrétűbb szövegeket akkoriban (nem hiába nevezik sokan a "fekete Bob Dylannek"), egykori állandó szerzőtársával, Brian Jacksonnal pedig simán írtak olyan jó számokat, mint amilyeneket Sly, James Brown vagy Curtis Mayfield. Az Angeldust, a Bottle, vagy a Lady Day And John Coltrane mind erről tanúskodnak, de akár az azóta szállóigévé vált The Revolution Will Not Be Televised című szám is felhozható példaként, amiért mellesleg a rap keresztapjaként tekintenek Scott-Heronra. Ő azonban szerencsére van olyan izgalmas előadó, hogy leperegjenek róla a túlzó újságírói jelzők és 16 év hallgatás után előálljon egy olyan új lemezzel, ami önmagában is megállja a helyét.

Eredmény: Már az album története is hibátlan: Richard Russell, a nagyhírű XL kiadó feje személyesen keresi fel a kokainbirtoklásért lecsukott, megtört zenész-költőt, hogy csináljanak együtt új lemezt. Sokan állították párhuzamba ezt a sztorit Rick Rubin és Johnny Cash közös munkájával, ami talán jogos is, ráadásul szerencsére a párhuzam a végtermék esetében is simán tartható: az I'm New Here az American Recordingshoz hasonlóan erős anyag, ami okosan gondol tovább egy páratlan életművet. Megszólalásában és mondanivalójában úgy nagyon aktuális, hogy közben az életmű minden jellegzetességét megtartja. A címben jelzett új kezdetet az On Coming From A Broken Home című nyitómonológ is jelzi. Ebben Scott-Heron a gyerekkoráról és az őt felnevelő öreganyjáról mesél, miközben a háttérben nem túl fenyegető, de nem is túl megnyugtató hangok szólnak, amik azonnal felkeltik a hallgató figyelmét. Ez a fajta lappangó, meglehetősen sötét, mocskos hangzás az egész lemezt végigkíséri, ami miatt hajlamos voltam a zenéhez önkéntelenül is egy koszos nagyváros képeit kapcsolni. Ez a következő számra, a Me And The Devilre ráadásul fokozottan igaz – az ember lát és érez tőle valamit (mégha az a valami persze nem is feltétlenül egy metropolisz bűze).

Russell kiváló munkát végzett: a kimondottan modern, nyers, dubstepes alapok olyan természetesen illeszkednek Scott-Heron mély, reszelős hangjához, mintha csak a szokásos soulzongorára énekelne. A saját dalok és a feldolgozások is kifogástalanok: az alig több mint egy perces Where Did The Night Go például olyan, mintha a Portishead lelassított Machine Gunjára szövegelne egy öreg, sokat látott bluesénekes – meghökkentő, nyomasztó és tökéletes. A blues-vonal kicsit később, a New York Is Killing Me című dalban csúcsosodik ki: ez egy klasszikus bluesszám egyenesen a Mississippi-deltából, csak éppen szanaszét szabdalva és 2010-re igazítva. Reménykedjünk a folytatásban.

Kinek ajánljuk: Akik kíváncsiak egy dicsőséges visszatérésre. (SZ)

1. Gil Scott-Heron: I'm New Here
2. Lil Wayne: Rebirth
3. Vágtázó Életerő: Forgószél!
4. Pantha Du Prince: Black Noise
5. Yeasayer: Odd Blood
6. Midlake: The Courage Of Others
7. Surfer Blood: Astro Coast

Korábbi cikkeink	Érzékeny fapofa. Újdonságértesítő
Későbbi cikkeink	Az elfek országa, a basszus ereje: Yeasayer, Major Lazer "Nehéz egy lábujjal beszélgetni" - Gil Scott-Heron a Quartnak Minden egyszerre cseng és bong. Újdonságértesítő Lil Wayne fogorvoshoz ment a börtön helyett
Kapcsolodó linkek	Gil Scott-Heron hivatalos Midlake MySpace Surfer Blood MySpace Yeasayer a MySpace-en Lil Wayne hivatalos Vágtázó életerő blog Pantha Du Prince hivatalos