Kígyót melengetni a szatyorban - a Gorillaz harmadik lemeze
A-

Inkei Bence [2010. március 10. 10:55]

Libanoni vonósok és rapperek, punkhősök és rocklegendák népesítik be a Gorillaz műanyag tengerpartját, Damon Albarn pedig mindannyiukat hasznosítja az új ökológia szellemében. A Gorillaz már nem akar virtuális zenekarnak látszani, hanem az, ami: egy ambiciózus zenei vállalkozás.

Gorillaz
Plastic Beach

Parlophone, Virgin, 2010.

Ahhoz képest, hogy először Damon Albarn könnyed, laza, slágeres, hiphopos-dubos side-projectjének tűnt, a Gorillaz most már hagyományosan egy komoly, különböző stílusokat és kultúrákat szintetizáló, legendákat felvonultató albumprojekt lett, és ez jól is van így. Amikor 2001-ben megjelent a Gorillaz első lemeze, akkor Albarn még elsősorban a Blur tagja és vezetője volt, aki végre szeretett volna valami mást is csinálni: ennek az útkeresésnek volt része a képregényes projekt, no meg az egy évvel későbbi Mali Music című afrikai kalandozás is. A Gorillaz azonban váratlanul nagy siker lett, hétmilliónál is többet adtak el a lemezből, két világslágerrel (Clint Eastwood és a 19-2000 Soulchild-remixe), és az egész virtuális kerettörténet is túl jó móka volt ahhoz, hogy Albarn és alkotótársa, a grafikus Jamie Hewlett csak úgy abbahagyják azt. Úgyhogy miután a Think Tank című Blur-album megmutatta, hogy Graham Coxon nélkül nincs jövője annak a zenekarnak, Albarn teljes energiáját a Gorillaznak szentelhette.

A második Gorillaz-album, a Demon Days (2005) ennek megfelelően már nem az a csuklóból kirázott, szórakoztató slágerparádé volt, hanem egy koncept album, olyan vendégszereplőkkel, mint Ike Turner, Neneh Cherry, Roots Manuva és persze Shaun Ryder. Az albumhoz kanyarított kísérőtörténet erősen rímelt a világon akkor egyre inkább úrrá levő apokaliptikus közhangulatra, míg a Demon Days egy kifejezetten monumentális hatású popalbum lett, rendkívül eklektikus hatásokkal a Beach Boystól a hiphopig, és hosszú idő után újra megmutatta, miért generációja egyik legfontosabb alakja Damon Albarn a popzenében.

Az már csak adalék, hogy a Demon Days is ugyanolyan sikeres lett, mint az első album volt, ráadásul még a kritika is elfogadta, nem is véletlenül. Ezután Albarn ismét tett egy kis kitérőt, amikor gründolt egy szupergrupot The Good, The Bad And The Queen néven, a felállásban egyesítve a punkot az afrobeattel – a zenében ez már kevésbé volt tetten érhető, de ettől még az is egy nagyon jó lemez volt, variációk a Ghost Townra, az Albarnnál ma már elmaradhatatlan melankóliával. 2008-ban sem pihent, hanem Hewlett segítségével írt egy operát a Majomkirályról, producerként dolgozott az Amadou & Mariam duóval, majd tavaly nekilátott a harmadik Gorillaz-albumnak.

A lemezben az a legmeglepőbb, hogy a régóta pesszimista és baljós szövegekben utazó Albarn most váratlanul meglátta a fényt az alagút végén. Történt pedig, hogy kiment egy szemétlerakóhoz, rögzíteni a sirályok hangját, amikor feltűnt neki, hogy mennyi állat mindennapi életének vált helyszínévé egy szemétlerakó, az étel után kutató rókáktól és sirályoktól kezdve a műanyag zacskóban lakó kígyókig. Innét jött többek között az album címe is, és Albarn már egy új természeti körforgást vizionált, melynek már része a korábban természetellenesnek tűnő műanyag is.

Mondjuk magán a zenén ez már kevésbé érződik: nincs akkora különbség a posztapokaliptikus zombik által benépesített Demon Dayshez képest, viszont az már feltűnőbb, hogy igazából slágerek sincsenek a lemezen. Sem az egyébként hipnotikusan jó Stylo, sem a későbbi single-nek kijelölt dalok nem tűnnek új Clint Eastwoodnak, de ezt leszámítva olyan túl sokat nem lehet felróni Albarnnak. Ebből is kiderülhetett, hogy a Plastic Beach jó lemez, amelyre persze rányomja a bélyegét a számos vendégénekes, akik miatt nem igazán beszélhetünk egységes hangzásról (londoni rapperek és libanoni nagyzenekar összeeresztve?), de távol van ez a zűrzavartól is.

Nem mondom, hogy minden sztárvendég elmaradhatatlanul szükséges a lemezen, de még Snoop Dogg eleinte rutinmormogásnak tűnő cameója is távol van a feleslegestől, egyesekből pedig egyenesen a maximumot hozza ki Albarn: a Gruff Rhyst felvonultató Superfast Jellyfish teljesen olyan, mint egy Super Furry Animals-szám (egy kis hiphoppal), a Some Kind Of Nature pedig jóval több annál, mint amit egy 68 éves Lou Reedből reálisan ki lehetne hozni. Az r&b-legenda Bobby Womack csak két évvel fiatalabb Reednél, és cukorbeteg – el is ájult egyszer a stúdióban, viszont a fenséges Cloud Of Unknowingban ebből semmi sem hallatszik. (Mondjuk az kár, hogy a Horrorsszal készült közös szám végül nem került föl az albumra.)

De hagyjuk a vendégeket, hiszen Albarn nélkülük sincs bajban, sőt. A lemez legjobb dalai (Rhinestone Eyes, On Melancholy Hill) pont azok, ahol magára marad: mindkettő szintis, krautrockosan monoton és ugyanakkor kifejezetten elegáns, nosztalgikusan szép szerzemény, míg a svéd Little Dragont felvonultató két dal (Empire Ants, To Binge) is szervesen illeszkedik a többi közé, Mark E. Smith pedig még ennyire sem nyomja agyon a Glitter Freeze-t. Na és ki hallja Paul Simonont és Mick Jonest a címadó számban? Albarnt már a Blur lemezein is hallhatóan izgatták a furcsa analóg-szintihangok, és ez a szenvedély itt most elszabadul, de ez nekünk csak jó.

Szintén régóta nem titok, hogy Damon Albarn ha csak egyetlen példaképet választhatna a poptörténetből, akkor az Terry Hall lenne. Nemcsak a jól dokumentált Ghost Town-imádata miatt, hanem az egykori Specials-, Fun Boy Three- és Colourfield-frontemberhez hasonlóan kultúraegyesítő szerepet talált ki magának. A melankólia szintén közös pont, meg az is, hogy egyik sem bírt soha egy helyben maradni (na jó, Albarn csak a Blur befutása után nem), és folyton valami újat kell keresniük. A Gorillaz harmadik lemezén pedig – ahol már a kezdeti képregényes marháskodás is a minimumra korlátozódik – újra megtalálta saját magát. Legalábbis egy kis időre biztosan.

Korábbi cikkeink	Szíriában készül majd a Gorillaz új lemeze
Későbbi cikkeink	Damon Albarn most Erzsébet-korabeli okkultistáról ír operát Hét év után új Blur-szám, ingyen Plágiummal vádolja a Gorillazt Eddy Grant
Kapcsolodó linkek	Gorillaz hivatalos