Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Kossuth-díjjal tüntetik ki március 15-én Lovasi Andrást, illetve a Márciusi Ifjak díját kapja Barabás Lőrinc. Arany Érdemkeresztet kap Tariska Szabolcs, Kiss Tibor a Quimbyből, Farkas Róbert és általa a Budapest Bár, valamint Csík János.

Kossuth-díjat kap Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekar frontembere. Lovasi 1999-ben már kapott állami kitüntetést, akkor a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztet. Az énekes-dalszerző büszke a legjelentősebb állami művészeti díjra, és bár először gondolkodott rajta, hogy elfogadja-e egyáltalán, úgy döntött, hogy el fogja. Lovasi a Quartnak elmondta, hogy magyar művészként ennél nagyobb hivatalos elismerést nem kaphat, és ezt nagy megtiszteltetésnek éli meg. Ugyanakkor nem is teljesen érti, hogy miért pont ő kap, illetve hogy mi alapján válogatnak azok, akik odaítélik. "Alternatív zenészként vagyunk elkönyvelve, ami elvileg azt jelenti, hogy amit csinálunk, az megosztja az embereket, gondolom ez díj is meg fogja". Lovasi hozzátette azt is, hogy egyrészt nem gondolja, hogy pályaútjának végén kapta volna a díjat, másrészt azt se gondolja, hogy a szakmában a díjnak köszönhetően könnyebben boldogul majd. "Megpróbálok a díjnak maradéktalanul örülni, azzal pedig nem foglalkozni, hogy ez milyen összeesküvéselméleteket, illetve legendákat szül majd a személyem körül" - tette hozzá. Lovasival készült interjúnk erre olvasható.
Barabás Lőrincet a két éve alapított Márciusi Ifjak díjjal tünteti ki az állam március 15-én. A népszerű trombitás gesztusnak éli meg a kitüntetést a mindenkori miniszterelnök részéről, és aktuálpolitikától függetlenül büszke a díjra, árulta el a Quartnak. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapják továbbá: Farkas Róbert a Budapest Bár művészeti vezetéséért, Kiss Tibor a Quimbyből, Tariska Szabolcs az egykori Amorf Ördögök zenekar tagja és a Péterfy Bori & Love Band szövegírója, valamint Csík János, a Csík zenekar alapítója.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.