Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
James Brown holttestét eltüntették azok, akiknek nem érdeke, hogy kiderüljön, hogy az énekest megölték; Slash kikéri magának a ratyi riffet; D'Angelo véletlenül egy rendőrnőt kért meg arra, hogy szopja le pénzért; Mark Owen alkoholista; a francia elnöki házaspár egymás iránti hűsége megkérdőjeleződött, állítólag egy újságíró-gyakornok az oka. Színes hírek a héten.

Tele volt a világsajtó azzal az elképesztő sztorival, hogy a Nicolas Sarkozy - Carla Bruni házaspár mindkét tagja hűtlenkedik, mindkettejük kollégával: az énekesnő egy Benjamin Biolay nevű énekessel (aki egyébként Chiara Mastroianni volt férje, továbbá közreműködött Carla Bruni lemezén is), az elnök pedig kormányának tagjával, a környezetvédelemhez és a karatéhoz is értő (előbbinek minisztere, utóbbinak bajnoka) Chantal Jouannoval. Az állítólagos afférról szóló értesülések először a Twitteren jelentek meg, majd blogokon, majd Le Journal De Dimanche honlapján - ezután pedig a külföldi (mármint Franciaországon kívüli) sajtó is örömmel beszámolt róla. Mindeközben a francia újságok hallgattak - az említett oldalról is eltűnt a hír -, az elnök pedig nem sok szót vesztegetett az egész ügyre, mondván, nincs neki ideje ilyesmikkel foglalkozni, és azt is csodálja, hogy a rákérdező újságírónak van. Ahogy telt-múlt az idő, és a Twitterről indult pletyka igazságtartalmát semmilyen független forrás nem látszott megerősíteni, úgy nőtt a meggyőződés, hogy az volt az okos, aki nem írt erről az egészről; van, aki tudni véli, hogy egy újságíró-gyakornok indította el az egész lavinát.
D'Angelo, a Grammy-díjas r&b-előadó 40 dollárt ajánlott egy prostituáltnak, hogy orálisan kielégítse, ám a prostituáltról kiderült, hogy valójában rendőrnő, aki le is tartóztatta az énekest. Mindez New Yorkban történt, miközben D'Angelo a városban kocsikázott. Az énekes ártatlannak vallotta magát azóta.
DMX-et, a köztudottan eszes rappert pedig ismét letartóztatták, miután próbaideje alatt ismét drogozáson kapták. A rapper tavaly börtönben is volt drogbirtoklásért, állatkínzásért és lopásért, május óta 18 hónapos próbaidejét töltötte. Ügyvédje szerint DMX visszaeső kábítószerfüggő, ezért egy népszerű televíziós drogtanácsadó segítségét kérte, hogy az segítsen védencén.
Mark Owen tíz éve alkoholista. A Take That tagja egy nappal azután ismerte ezt be, hogy bevallotta azt is, hogy többször megcsalta feleségét, Emma Ferguson színésznőt - egyrészt viszonyt folytatott egy account managerrel, másrészt italos állapotban több egyéjszakás kalandba bonyolódott az évek során. Owen a Take That tagjaitól, illetve Robbie Williamstől kért segítséget, aki maga is volt már elvonón, továbbá kiemelte azt is, hogy hűtlenségét nem alkoholizmusa számlájára írja, azaz nem kifogásként hozta fel az alkoholizmust, de hűtlenség okozta bűntudattal együtt él, talán az itallal próbálta azt ellensúlyozni, nem tudja.
Nyolc éven át elmozdult állkapoccsal élt Gary Lightbody, a Snow Patrol frontembere - derült ki őszinte blogbejegyzéséből, amit a zenekar honlapján közölt. (A címe lefordíthatatlan szójáték: The Theme From Jaws.) Nyolc évvel ezelőtt ugyanis lezuhant a glasgow-i Művészeti Iskola klubjában a lépcsőn; az egyik szeme úgy bedagadt, mint egy bokszolóé, és több fogát is elveszítette. Egy barátja bevitte a sürgősségi osztályra, ahol másnap "fél szemmel, hiányzó fogakkal és élete legrosszabb másnaposságával" ébredt, és nem emlékezett semmire az előző estéből. ("Olyan élmény ez, amit a legádázabb ellenségemnek sem kívánok; igaz, nincs is egyetlen ellenségem sem.") Az viszont kiderült, hogy valószínűleg nagyon bunkó lehetett a nővérekkel, mert a kórház igyekezett a leggyorsabban megszabadulni tőle - így például nem röntgenezték meg. Ő egyébként nem is hibáztatja őket, csak magát. Idővel aztán az állkapcsa egyre érzékenyebb lett, egyre többet fájt, néha elviselhetetlenül; azonban - mivel nem hisz a nyugati orvoslásban - nem ment el megvizsgáltatni magát. Végül nemrég Los Angelesben olyan rossz lett a helyzet, hogy elment egy orvoshoz, az rögtön megröntgenezte, és kiderült, hogy el volt mozdulva az állkapcsa; ekkor persze rájött, hogy a nyolc évvel ezelőtti baleset volt ennek az oka, lévén életében az volt az egyetlen eset, amikor "viszonylag magasról a fején landolt". Nyugati és keleti módszerekkel kezelik, néhány hónapig fogszabályzót kell hordania, aztán majd még kiderül, mi lesz. Mindenesetre úgy véli, hogy - bár még mindig nagyon szeret inni - el kell döntenie, mit szeretne: még negyven évig élni (most 34), vagy pedig jelenlegi életstílusával még tízet - ha szerencséje van.
Állítólag eltűnt James Brown holtteste. Ezt egyrészt a Daily Mirror állítja, másrészt James Brown törvénytelen lánya nyilatkozta, aki az énekes halála után jelentkezett potenciális örökösnek (egyike volt a soknak, a dns-teszt azonban majdnem 100 százalékosan igazolta). LaRhonda Pettit szerint azért tűnt el apja holtteste, mert valakiknek érdekében áll, hogy ne boncolják újra James Brown testét, mert akkor kiderülne, hogy megölték a pénzéért. James Brown 2006 karácsonyán halt meg 73 évesen, a hivatalos álláspont szerint szívinfarktusban. Teste azóta törvényes lánya, Deanna házának kriptájában volt ideiglenesen, amíg az ő mauzóleuma el nem készül. Onnan tűnt el most a test, állítólag.
Letartóztatták a Girlicious nevű zenekar egyik tagját, a 21 éves Natalie Mejiát, ugyanis Gucci retiküljében több mint egy tucat zacskó kokaint találtak. Natalie Mejia egy autóban utazott a Los Angeles-i reptér felé; a sofőr gyorsan hajtott, ezért leállították a rendőrök, aztán kiderült, hogy úgy vezetett, hogy a jogosítványát bevonták. Őt és az énekesnőt előzetesben tartják.
Shaun Ryder, az egykori Happy Mondays, illetve a jelenlegi Black Grape frontembere megházasodott, ráadásul úgy, hogy meglepte vele a családtagokat, hiszen azok Joanne nevű barátnőjével közös Lulu gyermekük keresztelőjére érkeztek a templomba, de aztán esküvő lett a dologból!
Slash tagadja, hogy játszott volna Michael Jackson Black Or White című számán, szerinte ez azért is egyértelmű, mert azon ratyi riff hallható. Slash 1991-től dolgozott Jackóval, valamint a Dangerous lemezen is játszott, ám egy másik dalban, a Give In To Me-ben. "A Black Or White-ban sosem játszottam. Hallgasd meg azt a riffet: ratyi!" - nyilatkozta a CNN-nek Slash, aki szerint a félreértés abból adódik, hogy a klip elején, amikor Macaulay Culkin léggitározik a gitárszólóra, azt játssza ő, de az meg ugye nincs benne a számban, csak a klipben.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.