Hőhullám, emberi faj: a Rammstein Budapesten + interjú

Puskár Krisztián [2010. március 17. 07:00]

Öt év után lépett fel nálunk ismét a Rammstein, az Aréna népes és hálás közönsége előtt. Ordító lángoszlopokkal, gumicsónakkal és égő kaszkadőrrel próbálta bizonyítani, hogy a maga nemében egyedülálló. Sikerüt neki, végül pedig a rajongó is megkapta, aki másfél órán keresztül követelte éles szóval az Ich Will című számot. A koncert előtt Richard Z. Kruspe alapító taggal, gitárossal (az első képen) beszélgettünk dolgokról, pl. az emberiség jövőjéről, aztán megnéztük.

Miért nem dohányozhattál az előző interjúban?

Mindig dohányzom, de a tévések megkértek, hogy ne gyújtsak rá, mert olyat nem mutathatnak a nézőknek.

Az új albumotokat cenzúrázták: egy klipeteket nem vetíthették, illetve nem játszhatjátok Németországban, a lemezt is csak 18 éven felüliek vásárolhatják, és bárhova ki se rakhatják. Mi olyasmi csapta most ki a biztosítékot, ami korábban nem?

Erről azokat kéne megkérdezni, akik cenzúráztak minket. Az Ich Tu Dir Veh szövegéről és az új lemez borítójáról volt szó: az utóbbin egy nő fekszik a térdemen és rácsapok a popójára. Valójában azt gondolom, hogy belénk kötöttek, kerestek maguknak valamit, ami miatt eltávolíthatnak minket. Pont azért, mert a Pussy klipjénél nem tudtak megfogni minket, viszont nagyon felbosszantotta őket. Így lecsaptak a következő klipre. Meg akartak minket büntetni.

A szexuális provokáció sértőbb, mint a politikai?

Nézd, engem nem sért. De ha az, hogy rácsapok egy nő fenekére, sértő, akkor onnantól fogva semmi mást se lehet majd nézni, se filmeket, semmilyen szexuális jellegű dolgokat, semmilyen formában. Számomra az, hogy rácsapok egy nő fenekére olyan, mintha adnék neki egy puszit. Ebben semmi provokatív nincs. Része a szexuális szabadságnak.

Az első lemez óta állandó a tagságotok. Mennyire vagytok egységesek a zenekar irányát illetően?

Ez nehéz kérdés, mert ez volt az első lemezünk, amelynek mindannyian dalszerzői voltunk. Ilyen korábban még nem volt. Ez bonyolult helyzeteket szült, majdnem fel is oszlottunk. Megviselt minket az új munkamódszer. De csak így lehet túlélni a demokráciát, hogy kompromisszumokat kötünk. Azt a nagy képet kell néznünk, ami a Rammstein, és amit számunkra és mindenki másnak jelent. Félre kell tennünk az egónkat. Csapatként kell túlélnünk, ami minél idősebb vagy, annál bonyolultabb, mert egyre fontosabbá válnak a saját igényeid. Az együttesnek viszont van egy kódja, ami az individuumot a maga módján lockolja.

Ti akartok lenni az új Kiss?

Nyilván van köztünk párhuzam, hiszen a Kiss is ötvözte a zenét és az élő showt, de teljesen más a kulturális hátterünk.

Több szövegetekben és képi megnyilvánulásotokban kritizáltátok az Egyesült Államokat, illetve az amerikai kultúrát. Ugyanakkor legalább tíz éve próbáltok Amerikába betörni. A mostani lemezetek pedig azóta a legsikeresebb Rammstein-lemez Amerikában. Észleltek valódi áttörést? Miben különbözik az ottani közönség a többitől?

Amerikában született a rockandroll, a rajongók pedig sokkal kevésbé lojálisak ott. Mert van elég együttesük. Európában és a világ más tájain odaadóbbak a rajongók. Ugyanakkor talán Amerika az egyetlen ország, amelynek valódi problémát jelent, hogy németül szólal meg egy zenekar. Annyira azért nem szakadunk bele, hogy elfogadjanak minket. Ha Amerikában be akarsz törni, akkor nagyjából 80 koncertet kell adnod egy évben. Mi 16-18-at adunk. Igyekszünk úgy kezelni őket, mint a világ fennmaradó részét. Ugyanakkor: míg Európában 10-20 ezer ember előtt játszunk, ott jóval kisebb közönségnek, így viszont nem tudjuk a produkció összes elemét elvinni oda, hiszen kisebbek a helyszínek. Az emberek ismerik jól a produkciónkat, mégsem tudjuk nekik azt teljes egészében megmutatni.

Milyen most az amerikai zene?

Unalmas.

És a német?

A letöltés a zene minőségére gyakorol nagyon rossz hatást. Senki nem fektet be a zenébe, az együtteseknek sokat kell élőben játszaniuk.

De az jó a rocknak és az embereknek, nem?

Igen és nem. Mert rengeteg dal és hangzás a stúdióban születik, abba viszont már nem fektetnek pénzt, hogy a megfelelő időt eltöltsék ott. Valódi új dolgokat csak a stúdióban lehet létrehozni. Főleg a rockandrollban, ha nincs megfelelő hangzás, akkor semmi sincs. Ezt nagyon megszenvedi a zene. Az, amit Led Zeppelinként ismerünk, az is a stúdióban készült.

Segítette a német zenekarokat a népszerűségetek?

Nem mondhatnám. Az elején volt egy hullám, amely megpróbált követni minket, de a Rammstein annyira egyedi és eredeti, annyira nehéz behatárolni. A Rammstein semmilyen hullámba nem sorolható. Önmagában áll.

Nahát, azért ez túlzás ebben a formában. Mondjuk, hogy a piacon, ahová betört a Rammstein, ott kevés a hozzá hasonló.

Én azt mondom, hogy amögött, amit a Rammstein ebben a formában létrehozott, nem áll semmiféle "hullám". Hasonlóan ahhoz, amit az általad említett Kiss létrehozott, az is egyedi volt, mégha voltak is rá hatással dolgok. De például a Korn és a Limp Bizkit egy hullám részei, amit tíz éve a numetalnak hívtak. A Rammstein semmilyen hullámnak nem része, ami jó. Mert ha egy hullámnak vagy a része, akkor az emberek egy idő után megunnak. Mint a Korn, amelyre legyintenek, hogy ugyan: "numetal".

A kelet-német blokkban nőttél fel. Miben változott az a kép, amely a két világról élt akkor benned?

Sokat jelent számomra, hogy lehetőségem volt két különböző rendszerben élni. Sok mindenre jöttem rá utólag. Az első és nagyon fontos dolog: a lehető legjobb nevelést kaptam a szocializmustól. Tizenkét éves koromig minden nagyszerű volt, addig, amíg nem tettem fel kérdéseket. De a gyerekkoromat a gondtalanság érzése kísérte végig. Nem merült fel, hogy az embereknek nincs munkája, nincs étel az asztalukon, nincs pénzük lakbérre, nem merült fel, hogy embereknek szenvedniük kell bármi miatt is. A szabadság illúziója volt. Illúzió volt, de szabadság is. Így nőttem fel. Csodás gyerekkorom volt. Aztán elkezdtek érdekelni a dolgok. A Rammstein nem jöhetett volna létre, ha nem omlik le a Fal. Jó, hogy megtörtént, fontos része volt az életemnek. A kapitalizmus azonban, mint társadalmi forma, számomra szomorú. Mert a dolgok feléléséről szól: ezért az emberi faj céljait nem a kapitalizmus jelenti. Nekem nem ez a célom, viszont nem tudom, mi rá a megoldás. A kommunizmus azért nem működik, mert illúzió, a kapitalizmus azért nem működik, mert felél mindent. Talán a demokrácia az, ami működhet. Ezt pont az együttesemben látom. Bonyolult, és nehezen bár, de működik. Nincs más ötletem. Épp ezért vagyok szomorú, mert nem látom az emberiség jövőjét.

Ami a nem létező hullámot illeti: akkor hagyjuk nyitva a kérdést azzal, hogy abból a hullámból, amelyből a kilencvenes évek második felében kiragadta a Rammsteint, a fősodor csak egy zenekart bírt el, a Rammstein pedig ott ragadt benne, és jól elvan magában, illetve egyre gyarapodó költségvetésével. Éppen ezért igen nehéz bármi másként tekinteni rá, mint produkcióra (illetve bőven elég a zenei része miatt akkor fintorogni, vagy éljenezni, amikor éppen lemezt ad ki). Mert a koncert huszonötödik percében már másodszor jelentek meg a lángcsóvák. És bár nem túl elegáns, nem állom meg szó nélkül (és csak azért, mert ez tényleg lényegi eleme a produkciónak), hogy a fent nyilatkozó Richard Z. Kruspe azzal az indoklással nem engedte, hogy az újság számára lefotózzák, merthogy épp elég pénzt költenek a promófotókra, akkor meg nem menjen az kárba úgy, hogy most más is lefotózza őt. Teljesen érthető érv, sőt, így utólag egyre imponálóbb ez az egyenesség.

Március 16-án, kedden tehát az Aréna nyolcvan százalékos közönsége előtt lépett fel a Rammstein, öt évvel a legutóbbi fellépése után, az is ugyanott volt. Kilenc órakor három monolitszerű színpadi kellékből kalapálta ki magát a két gitáros (Kruspe és Landers) két oldalt, aztán Till Lindemann középen (körfűrésznek látszó kellékkel), hogy aztán egy félig bohóc, félig hentes jelmezében álljon elő (nekem legalábbis annak tűnt messziről), és belülről világító szájjal adja elő az új lemez első dalát: Rammlied, amelyre a küzdőtér ritmikusan üvöltözte a fellépő együttes nevét. Az egész impozáns volt, és egyáltalán nem olcsó, semmilyen szempontból sem. Inkább szólt erősen, mint jól, de ez csak az elején volt kissé zavaró, később javult is.

Aztán a másfél órás koncertbe fért annyi himnusz az eddig megjelent hat lemezről, hogy ritkán volt csak unalmas, tízpercenként meg lehetett énekeltetni a közönséget, vagy egyszerűen csak a már említett huszonötödik percben elhangzó Feuer Frei alatt felkerültek a tűzokádó kellékek és kilőttek velük nagy tüzeket, nahát, de bizony azt a hőt jóval hátrébb is lehetett érezni, ráadásul rohadt jól nézett ki.

Christian Lorenz, azaz Flake, a szintis különálló részét alkotta a műsornak, az első trance-es kiállásnál remek idegbeteg breaket adott elő, később futószalagon haladva szintizett (ezek azért jól ismert elemek), egyszer meg, az Ich Tu Dir Weh alatt Lindemann beletuszkolta egy kádba, majd kiemelkedett alóla egy vasoszlop, és onnan szórt a "parazsat" Flakéra, az kicsit erőltetett rész volt, de amikor ezt követően csillámruhában szállt ki a kádból Flake, azt még frappánsnak is éltem meg. A kettejük színpadi civakodása egyébként kissé fáradtnak tűnt már, de Flake még így is a legszórakoztatóbb tagja az együttesnek. A cápáról szóló számban gumicsónakban úsztatta a közönség, magyar zászlót lóbált. A Benzin alatt felgyújtottak egy kaszkadőrt. (Kár, hogy a poroltózás után lepacsizott vele Kruspe, hogy lássa a közönség, hogy igazából nem is gonoszok.)

A jó dalok erősek voltak, a rossz dalok (pl. a Pussy) meg a helyükre kerültek a műsorral, kifejezetten hatásos volt a lemezen inkább gyengébb benyomást keltő, akusztikus gitárral bevezetett Frühling In Paris a maga líraiságával, amely Till Lindemann-nak köszönhetően ott tényleg nagyszabású díszletek között bomolhatott ki hatásosan. A Pussy végén meg Lindemann egy ágyúfasszal lőtt fehér habot a hálás közönségre. Ezt követték az Arénát elborító fekete, piros, sárga konfettik az első levonulásnál, ami német zászló hatását keltette a légben, úgy, hogy nem volt formája. Ezt követően a Du Hast szövegét énekelnie se kellett volna az együttesnek, Lindemann aztán cserébe magyarul fejezte ki háláját, adott ki utasítást, illetve mondott köszönetet. Az Engel alatt angyalszárnyai nőttek, az mondjuk kicsit tényleg komikus volt, hogy a szárnyak nem leégtek, hanem azok is tüzet okádtak kétoldalt. Két hónap és jön a Kiss. B+

Korábbi cikkeink	Rammstein-lemez csak pult alól A pornóformula. A Rammstein új lemeze
Későbbi cikkeink	Kiengedték a pult alól a Rammsteint
Kapcsolodó linkek	Rammstein hivatalos