Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Az izlandi énekesnő és a francia filmrendező egy negyvenperces, tudományos musicalt tervez közösen.

Björk és Gondry 3D-s musicaljét a tervek szerint múzeumokban mutatnák be, és "tudományos célt szolgálna". A francia rendező a nevezetes austini South By Southwest fesztiválon beszélt erről a tervéről: "Nagyon ambiciózus projekten dolgozunk, egy negyvenperces, 3D-s IMAX musicalen" – mondta Gondry, de bővebben nem fejtette ki. A múlt hónapban is csak annyit nyilatkozott róla az Entertainment Weeklyben, hogy még "nagyon kezdetleges stádiumban van". Gondry és Björk számos alkalommal dolgoztak már együtt, előbbi rendezte az énekesnő több híres klipjét is, így például a Human Behaviourt, az Army Of Me-t vagy a Jógát, melyek nagymértékben hozzájárultak Gondry hírnevéhez, eddigi utolsó közös videójuk a Declare Independece volt 2007-ben. Gondry a Science Of Sleep (Az álom tudománya – csütörtök este 20 órától meg lehet nézni a Duna tévén!) című filmjének főszerepét is eredetileg Björknek szánta, de végül Charlotte Gainsbourg játszotta. Björk egyébként utoljára 2007-ben adott ki albumot Volta címmel, azóta több más jellegű projekten is dolgozik, így egy nagyzenekari műn, de azt még nem tudni, lesz-e ennek köze a musicalhez.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.