Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Rob Fusari, az énekesnő egykori barátja és producere 35 millió dollárra perli Lady GaGát, aki szerinte neki is köszönheti sikereit.

Fusari szerint ő segített Stefani Germanottának kitalálnia Lady GaGa művésznevét és zenei világát, ehhez képest az volt a hála, hogy amikor az kezdett befutni, egyből lapátra tette a producert (akivel közben jártak is), és nagyvonalúan elfeledkezett érdemeiről, amikor dőlni kezdett a pénz. Rob Fusari – aki korábban társszerzője volt Will Smith vagy a Destiny's Child egyes slágereinek is – a kereset szerint 2006 márciusában ismerte meg Stefani Germanottát, akiben meglátta a sztár-potenciált, majd meggyőzte, hogy "a rockos riffek helyett a táncos ritmusok felé" forduljon, illetve lemezszerződéshez is segítette őt. Fusari és GaGa üzleti együttműködésbe is kezdtek, és a szerződés értelmében a haszon húsz százaléka a producert illetné, állítja a kereset.
Amikor 2008-ban megjelent Lady GaGa első lemeze, a The Fame az Interscope kiadónál, azon több dalnak is társszerzője volt Fusari, így a Papparazzi és a Beautiful, Dirty, Rich című számoknak is, továbbá producerként is fel van tüntetve az albumon. Addigra azonban GaGa és Fusari már szakítottak, mind magánéleti, mind üzleti értelemben, és a producer azóta is hiába várja, hogy megkapja a maga húsz százalékát a jogdíjakból és további 15 százalékot a merchandise-bevételből és egyéb díjakból. Fusari eddig 611 ezer dollárt kapott, de ez szerinte közel sem az az összeg, ami őt valójában megilletné.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink | |
| Kapcsolodó linkek |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.