Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
Elárvereznék a fecskendőt, ami Michael Jackson halálát okozta. Kliprendező erőszakolta meg rendszeresen a lányait, közel két évtizeden keresztül, a világvége miatt. Számcímeket írt egy papírra, leszállították a vonatról; börtönben ül, de így is letartóztatnák; nem elég őrült; focicsapatot venne. Boy George megijedt Lady GaGa vaginájától!
Elképesztő! Elárvereznék Michael Jackson gyilkos fecskendőjét! Mármint azt a fecskendőt, amivel orvosa Conrad Murray beadta neki az injekciót, ami aztán a halálát okozta. Ha még akad jó érzésű ember, aki nem szörnyedt el, akkor azt is eláruljuk, hogy állítólag pont június 25-én, Michael Jackson halálának évfordulóján kerülne kalapács alá, és a várakozások szerint akár 5 millió dollárt is elérheti az ára (az 960 millió HUF). Azt persze nem tudni, hogy ki az az emberi mivoltából kivetkezett szörnyeteg, aki eladná, sem azt, hogy hogyan szerezte meg egyáltalán; arról viszont olvastunk spekulációt, hogy van Las Vegasban árvereznék el, vagy ha a jogászok jobbnak látják, akkor talán inkább Brazíliában, mi több, esetleg Líbiában. A család is hallott erről, és természetesen el vannak szörnyedve a "gyilkos fegyver" áruba bocsátásától, és megpróbálják jogi eszközökkel megakadályozni.
Egy angol fiatalembert leszállítottak egy angol vonatról, mert gyanús listát írt, amin számcímek szerepeltek, meg az a szó, hogy "killers", ami azt jelenti, hogy "gyilkosok". Mint ebből a részletes újságcikkből kiderül, hogy a huszonöt éves Tom Shaw a bandájának a koncertjére készült: a Magic Mushrooms szokott feldolgozásokat is játszani, és azt írta össze, hogy ezek melyek legyenek. Szerepelt a listán többek között a Take Me Out és a Cigarettes And Alcohol is, valamint egy Killers-dal, aminek nem a címét írta fel (ami egyébként ez: All These Things That I've Done), hanem azt, hogy "killers". Ezen dolgozott, amikor két biztonsági ember felkérte, hogy szálljon le a vonatról (Fareham megállónál jártak), és magyarázza el a viselkedését. Nem értette, mi van, megkérték, hogy mutassa meg a papírját, aztán a lista minden egyes tételét megmagyaráztatták vele. Viszont sikerült meggyőznie a biztonságiakat, hogy nem akar semmi rosszat, úgyhogy megköszönték az együttműködését, továbbá elmondták neki, hogy a környéken mostanában sok letartóztatást kellett foganatosítani, például egy férfi egyenesen a feleségét gyilkolta meg. A vonattársaság szóvivője elmondta, hogy azért kellett mindehhez leszállni, mert sokan voltak; ő is megköszönte, hogy Tom Shaw együttműködött és megértette, "milyen fontos az elővigyázatosság ebben a mai világban".
2006-ban tartóztatták le New Jersey-ben azt a férfit, aki a nyolcvanas évek közepétől 2002-ig rendszeresen megerőszakolta öt lányát, és összesen hat gyermeket nemzett így, hogy "megőrizze a vérvonal tisztaságát". Most, hogy megkezdődtek a per előkészületei, a legtöbb lap nem fedte fel a vádlott szeméyazonosságát, hogy az áldozatokat megkímélje a nyilvánosságtól - a NY Daily News azonban azt állítja, hogy Aswad Ayinde az, aki 1996-ban az MTV-től díjat kapott a Fugees: Killing Me Softly című klipjének rendezőjeként (ami egyébként nem igaz, mert jelölt volt ugyan, de a Foo Fighters legyőzte). Aswad ellen (amennyiben valóban ő az) 27 rendbeli vádat emeltek, ráadásul ha kell, akár öt eljárást is lefolytatnak, lévén öt lányát erőszakolta meg rendszeresen, illetve bottal verte és rúgdosta is őket. A három lányától született összesen hat gyermekénél ő vezette le a szülést, hogy a hatóságok elől elrejtse tetteit; ugyanezért rendszeresen költözködött is. Letartóztatásakor felmerült, hogy a gyermekvédelmi hatóságok, ha jobban végzik a feladatukat, hamarabb beavatkozhattak volna. Volt felesége azt vallotta, hogy mindezt Ayinde azért tette, mert látomást látott a világ végéről, amit csak ő és családja él majd túl, és ezért kellett "megőriznie a vérvonal tisztaságát." Aswad Ayinde egyébként, bár neves rendezőnek igyekeznek beállítani a lapok, ezen adatbázis szerint mindössze négy klipet rendezett, a másik három messze lett olyan neves, mint a Fugeesé, sőt.
Érdekes sztori Lady GaGáról, szerepel benne a vaginája! Boy George elmesélte, hogy milyen volt, amikor az énekesnő egyik londoni show-ja után rövid időre bement a backstage-be. "Nagyon rövid volt a találkozásunk, rengeteg ember volt a szobában, az egész elég kaotikus volt. Nagyon rég voltam részese már ilyen cirkusznak, érdekes volt kívülről látni az egészet. Azt mondtam: 'Ó, Istenem! Régen én is ugyanilyen nő voltam!' Lady GaGa nagyon kedves volt. Megkért, hogy írjam alá a vagináját." De nem tette meg: csak a kalapjára dedikált egyet. A Daily Mirror mókás kommentárja: "Mostantól csak Nyuszi George-nak fogjuk hívni." Majdnem egy éve egyébként arról szóltak a hírek, hogy egy kanadai férfi a péniszét dedikáltatta Lady GaGával - ő bezzeg megtette, és mint mondta, annyira nevetett, hogy levegőt is alig kapott közben!
Letartóztatási parancsot adtak ki Lil Wayne ellen, ugyanis nem jelent meg a bíróság előtt Yumában (Arizona állam). A világ most azon röhögcsél, hogy háhá, azért nem jelent meg, mert hiszen ugye börtönben van New Yorkban, azért ez elég jó ok kéne hogy legyen. Arizonában egyébként azért kellene bíróság elé állnia a rappernek, mert 2008-ban kábítószereket és lőfegyvert találtak nála, bár ő ártatlannak vallotta magát. Egy másik hír Lil Wayne-ről, hogy a Rikers Island börtönhatósága megtiltotta neki, hogy autogramot osztogasson, lévén "itt bent ő nem egy híresség".
Jessica Simpson nem elég vad és őrült ahhoz, hogy a Smashing Pumpkins tagja legyen - legalábbis így vélekedik ő magáról. Mivel Billy Corgan zenekara éppen basszusgitárost és billentyűst keres, és bárki jelentkezhet a meghallgatásra; továbbá mivel Jessica Simpson nemrégiben segítségét kérte egy dalhoz, amit új tévéműsorához készített, és nagyon jó volt szerinte együtt dolgozni - ezért az MTV úgy gondolta, érdemes megkérdezni az énekesnőt, hogy nem csatlakozna-e a Smashing Pumpkinshoz. De ő nem hiszi, hogy ez jó ötlet volna: "Egy kicsikét őrültebbnek és vadabbnak kellene lennem. Mármint voltak nekem is őrült pillanataim az életemben, de nem hiszem, hogy ki tudnék állni a színpadra és Billy-t megfelelőképpen képviselni. Ezt elég jól megteszi ő maga." Tavaly decemberben olyan hírek jelentek meg, hogy Jessica és Billy járnak, de az énekesnő most mint "nagyon közeli, kedves barátját" jellemezte az énekest.
A felszámolás alatt álló másodosztályú angol futballcsapat, a Crystal Palace felszámolóbiztosa tárt karokkal várja P. Diddy-t! Igen, nem tévedés: a népszerű és nagyon gazdag rapper ugyanis a hírek szerint komolyan érdeklődik a londoni kiscsapat iránt, és már meg is kezdte a tárgyalásokat a klub megvásárlásáról. A felszámolóbiztos, Brendan Guilfoyle mindenesetre örülne neki, ha Diddy szándékai tényleg komolyak lennének: "Nagyon szívesen elmennék New Yorkba, hogy tárgyaljunk az ügyről" - mondta Guilfoyle, aki azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy nagy hiphop-rajongó, úgyhogy már csak ezért is szívesen találkozna az egykori Puff Daddyvel, aki korábban egyébként egy másik angol focicsapat, az élvonalbeli Portsmouth megvásárlását is fontolgatta. A Crystal Palace ellen februárban indult felszámolási eljárás, ami tízpontos levonást eredményezett a szabályok értelmében.
Mondott-e ezen a héten valami vicceset Liam? (Gallagher, ex-Oasis.) Mondott! Mégpedig a U2-ről, mégpedig azt, hogy ő bizony soha nem találkozott egyetlen U2-rajongóval sem, de tényleg; soha nem látott egyetlen embert sem U2-pólóban, soha nem járt olyan lakásban, ahol lett volna legalább egyetlen példány egy U2-lemezből. Honnan jönnek és hol vannak a U2-rajongók? - tette fel a kérdést, majd tippelt, hogy valószínűleg az együttes vásárolja őket; a koncertekre pedig szó szerint belapátolják az embereket, bizony.
| Korábbi cikkeink | |
|---|---|
| Későbbi cikkeink |
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.