Erős savgerinc, mérsékelt lendület. A Hegyalja Fesztivál első két napja

Aradi Péter [2010. július 16. 15:04]

Tizenegyedszerre rendezik meg Tokaj határában a Hegyalja Fesztivált, amelyen egyre több külföldi fellépő is látható, de helyszíni kritikusunk magyar előadókra is kíváncsi volt. Lássuk az első két nap legérdekesebb koncertjeit, a Zubolytól a Groove Armadáig!

Akkor jöttünk rá, hogy a Hegyalja fesztivál tényleg király, amikor beültünk az egyik kocsma kertjébe. Magasan voltunk, messze ellátunk a házak felett, három templomtorony balra, cseréptetős házak mindenfelé, lassan hömpölygő, iszapos Tisza, haverkodó emberek, olcsó, fosatós pia és hullámzó dombok. Szemben egy ocsmány, kétcsillagos hotel, ami valamikor háromcsillagos volt, de a harmadik csillag leesett az épületről. Na de milyenek a koncertek? Alább az első két nap mérlege.

A Zubollyal készültünk, kilences kezdés, de a korai időpont ellenére a fesztivál egyik legjobb koncertjét adták. Egy házibuliban, vagy egy klubban kiegyenesített vasvillával kergetnék el a lemezlovast, ha ilyen számokat válogatna egymás mellé (kilencvenes évek legrosszabb pillanatai), leszámítva a Clasht, de a Zubolynak valamiért mindez jól áll, mosolyogtak a zenészek, tényleg együtt éltek a közönséggel, akik berúgva önfeledten táncoltak a zenére. Nem tudjuk, hogy mi a titok az együttesben, de valamiért hegedűvel meg nagybőgővel, nevetve, vigyorogva előadva mindez működik, úgyhogy kezdésnek hatalmasat dobott a hangulaton. B+

A következő, poszthardcore-t játszó, finn Disco Ensemble nem tudta megtartani a lendületet. Pörgős számokkal, energikusan kezdték a fellépést, a fények vadul villogtak, néha csak a zenészek sziluettjeit lehetett látni, de az énekes nagyon sokat beszélt a számok között, egészen addig, amíg valaki le nem ordította az első sorból. Aztán folyamatosan unalmasabb lett a koncert, hiába darabolták az ütemet, hiába ugráltak a színpadon, minden szám ugyanolyannak tűnt. A színpad előtt meg kellett beszélni a lagymatag pogót, hogy kivel lehet lökdösődni, mert a zene önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy tényleg beindítsa az embereket. Aranyosak voltak a srácok, néha a Placebót idézte a zene, de lelkiismeret-furdalás nélkül léptünk le. C

A Herbalizer koncert már akkor nevetséges volt, amikor megközelítettük, és a zenekar még színpadon se volt. A színpad előtt ugyanis hatalmas sártenger volt, köszönhetően az előző napi jégesőnek, és a közönség teljesen valószerűtlen, kígyózó alakzatban tömörült az egyetlen száraz ösvényen. Sokat vártunk a koncerttől, de rohadtul nem lett belőle semmi, mert a Herbalizer unalmas, jazzes háttérzenét nyomott, ami leginkább ügyvédi irodák, meg bankok várakozó termébe való, esetleg liftbe, annyira ártalmatlan, feltűnésmentes és mellesleg teljesen táncolhatatlan. Ez a lounge hajnalban elment volna, amikor mindenki ostobán bámul, főidőben viszont semmi keresnivalója egy fesztivál kínálatában. Hiába voltak rengetegen a színpadon, hiába tolták teli tüdőből a fúvósok, és hiába a gyönyörű énekesnő, ez baromi lapos volt. C

Őrülten kíváncsiak vagyunk arra, hogy az amerikai Texas In July (fent) minek alakult meg. A zenekar ugyanis a legfantáziátlanabb, legsablonosabb metalcore-t játssza, aminek 2010-ben semmi keresnivalója. Az együttes elvileg 2007-ben alakult, és nem értjük, hogy a mi a picsának nem jutott eszükbe a tagoknak legalább valami keveset hozzáadni az alapokhoz, ugyanis végig olyan zenét játszottak, amiből hiányzott minden elképzelés, mintha csak találomra rakták volna egymás mellé a közhelyeket. Ráadásul a hangosítás is beütött ezen a koncerten, a dobok mindent elnyomtak, az egyik gitárból, amelyik a szólókat tolta volna, semmit nem lehetett hallani, úgyhogy kifejezetten béna lett a koncert. A színpad előtt ezúttal is félgőzzel üzemelt a moshpit, kábé húsz-harminc ember csapkodott meg hadonászott a karjával, Van Damme-filmekből vett ostoba mozdulatokkal, ami mindig is a legszánalmasabb táncszerűségnek tűnt, úgyhogy rendes lökdösődésre esély sem volt. D

A Grand Mexican Warlock hazai ambiciózus szupergrupp, a tagok a Blind Myselfből, a Subscribe-ból, az Esclin Syndóból, Shell Beachből meg innen-onnan érkeztek. Az első néhány pillanatban lelkesítő volt a fellépés, rengeteg ígéret volt benne, érdekes progrockos, pszichedelikus szintijátékkal, változatos dallamokkal, aztán az egészből rohadtul nem lett semmi. Megint az történt, hogy megalakult egy zenekar, amelyik megbízhatóan, rendkívül profin hoz valamit, ami a világban lassan tíz éve cikinek számít, lásd Turbo, Subscribe vagy Esclin Syndo. A Grand Mexican Warlock ugyanis az Incubus meg a Lostprophets keverékének tűnik, néhány fogós témával, amiket folyamatos legyilkolnak gyenge biztonsági játékkal. Szakítsatok a barátnőkkel, lőjétek magatokat heroinnal, verekedjetek rajongókkal, törjetek szét lakásokat, autókat, és kezdjetek el kibaszott rockzenét játszani, mert ebből nem lesz semmi. A szellősen álló közönségben volt celebspotting, meg feltűnően sok jó csaj, úgyhogy az együttes még sikeres is lehet. Egy srác drum and bass-táncolt nyomott mögöttünk a zenére, az pedig eddig a legkellemetlenebb élményünk, hogy Bodóczy Zoltán, énekes beleordította a mikrofonba, hogy "sátán". B-

Szörnyen kellemetlen bevallani, mert szégyellősek vagyunk, de a Groove Armada koncerten mi végig a csajt (fent) néztük. Ennél nagyobb kurválkodást keveset láttunk színpadon, és nem tagadjuk, hogy iszonyatosan megfogott minket. Fantasztikus alak, izgi, kihívó ruci, és hihetetlen mozgás, néha robottánc, néha ugrabugrálás, néha meg beleállás a zúzásba. A Groove Armada a szexre épít és kevernek mellé valami béna elektronikus rockzenét, műanyag hangzással, néha trance alappal, néha meg olyasmit játszanak, mintha Kylie Minogue lenne egy gyenge producerrel. A slágerek meg a klipes dalok alapján soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire kemény koncert adnak, sokkal inkább számítottunk unalmas downtempóra, amire üveges szemmel, teljesen befröccsözve majd elbámulhatunk a semmibe, de ez rohadtul más volt. A Hegyalján először éreztünk fesztiválhangulatot, látványosan pásztáztak a lézerek, hatalmas tömeg gyűlt össze, mindenki boldognak, legalábbis elégedettnek tűnt, és végre mindenki táncolt, csodás. A Groove Armada bedurrantotta a hangulatot, néha megidézték a Prodigyt is, szóval remegett egy képzeletbeli kolesznek a fala is. B+

Későbbi cikkeink	Megfáradt lecsengés - a Hegyalja második két napja
Kapcsolodó linkek	Hegyalja fesztivál