Cincogás és ölelgetés - a Next Stop... Soweto válogatások

Rónai András [2010. július 22. 17:45]

A zenei világ bezzeg a vb előtt és után is figyel Dél-Afrikára, például az onnan érkező elektronikus irányzatokra. De volt-e ott fekete zene az apartheid alatt? Volt bizony, mégpedig könnyed és szórakoztató, néha ellenállhatatlan! A Next Stop... Soweto válogatássorozat a helyi mbaqangwa stílust, a funky és soul dél-afrikai mutációit és a jazz ottani nagyjait szemlézi.

válogatás
Next Stop... Soweto Vol. 1: Township Sounds From The Golden Age Of Mbaqangwa

Neon Music, Strut, 2010.

válogatás
Next Stop... Soweto Vol. 2: Soul, Funk & Organ Grooves From The Townships 1969-1976

Neon Music, Strut, 2010.

válogatás
Next Stop... Soweto Vol. 3: Giants, Ministers And Makers: Jazz In South Africa 1963-1984

Neon Music, Strut, 2010.

Dél-Afrika zenéje mostanában egyre nagyobb figyelmet kap, például a globáltechno-körökben igen népszerű a kwaito, és már olyan is van, hogy shangaan, vigyázat! (Bővebben lásd itt és itt.) De hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy korábban, mármint az apartheid-rendszerben valami nagy és differenciálatlan sötétség volt itt, és a zenében legfeljebb úgy érvényesülhetett valaki, ha elhagyta az országot (mint Hugh Masekela és felesége, Miriam Makeba). Legalábbis én soha nem próbáltam elképzelni, milyen volt a feketék élete a rasszista rendszerben, de most, hogy így belegondoltam, öntudatlanul valami olyasmi lehetett a fejemben az alapján, ami keveset itt tudtunk Dél-Afrikáról (kb. két és fél tényt a médiából), hogy a szüntelen szenvedésen és brutális elnyomatáson kívül semmi nem fért bele.

Holott hát - bár tényleg szörnyű dolgok történtek ott - volt zene is, oké, nyilván, emberek táncoltak, szórakoztak, szerették egymást; az viszont az még tudatosan végiggondolva is meglepő lehet, hogy a Strut kiadó által kiadott három dél-afrikai válogatás jó részén mennyire vidám, könnyed, kedves és ellenállhatatlan dalok hallhatók, amik mind az apartheid alatt készültek, a hatvanas évektől a nyolcvanasokig. Alig van nyoma a szenvedésnek vagy az elnyomók elleni harcra való felhívásnak - legalábbis a zenében, de hát Habib Koitétől tudjuk, hogy az afrikai megközelítéshez sokkal közelebb áll a "kemény kérdésekről szelíd zenében beszélni" elgondolása, mint az európaihoz, úgyhogy ki tudja, mi van a szövegekben. A körülmények leginkább abban érhetők tetten, hogy érezhetően nem volt sok pénz a felvételek elkészítésére (nem mintha "rosszul szólnának": vagyis ezekhez a számokhoz számunkra már hozzátartozik, hogy így szólnak), és hogy nem vagy csak nagyon kevéssé kerültek be a világ szélesebb zenei körforgásába (kevés szám, a nagyon hozzáértők számára). A sorozatot összeállító Duncan Brooker és Francis Gooding komoly kutatómunkát végzett, hogy összeszedje ezeket a szigorúan a helyi piac számára készült (készülhetett) felvételeket.

A Next Stop... Soweto sorozat legérdekesebb darabja az első, aminek az alcíme: Township Sounds From The Golden Age Of Mbaqangwa. Ebből a township az a nem fehérek számára elkülönített területeket jelenti, a mbaqangwa pedig a hatvanas évek végén és a hetvenes években virágzó helyi zenei stílus volt. Gyökerei egyrészt a zulu zenébe nyúlnak vissza, másrészt vannak benne olyan hatások, mint funk, jazz, rumba, gospel stb.; a hangszerelés is "nyugati", gitár, dob, basszus, sokszor fúvósok. Pedig egyébként a hatvanas évektől törvényileg tiltott volt, hogy fehérek és feketék együtt zenéljenek. A dallamvilág viszont felismerhetően afrikai, és ugyanígy az erős férfiak - kedves női kórusok felállás (tényleg annyira kedvesen énekelnek néha, hogy az embernek kedve lenne megölelgetni őket). Ha valakinek véletlenül nem mondana semmit a zulu zene, akkor ezen az oldalon (a Tracks menüpontban) meghallgathat hat számot, és abból már képet lehet kapni arról, hogy milyen ez a lemez; a maradék 14 is sokban hasonlít, legalábbis a lényeget tekintve, miközben persze kellően változatos az összeállítás.

Közösek az aranyosan cincogó gitárok, a minden keménység nélkül határozottan táncos ritmusszekció, és ami a legfontosabb: a rögtön fülbemászó, gyakran már-már gyerekdalos egyszerűségű dallamok. Elképesztő popérzékenység, mondanánk rá, ha valahogy nem éreznénk, hogy ez a kifejezés itt nem igazán alkalmazható. Nincsenek a lemezen olyan kiemelkedő, "Jézusom, hogyan lehetséges, hogy ez egyáltalán létezik" számok, amik a hasonló válogatások csúcspontjait jelentik (például a Nigeria 70-en több ilyen is van), sokkal egyenletesebb. Első néhány hallgatásra talán éppen ezért nem is tűnik annyira kiemelkedőnek, de aztán kiderül, hogy minden számban van legalább egy-két olyan dolog (a dallam, egy hangszeres fogás, a ritmusszekció húzása), ami miatt ezt is, meg azt is, meg mindegyiket lehet szeretni. A-

A második rész alcíméhez már nem kell magyarázat: Soul, Funk & Organ Grooves From The Townships 1969-1976, és tényleg az. A 22 szám egy részében erősen érezhetők a helyi gyökerek; másokban kevésbé, de azért megjelennek a dallamokban; vannak továbbá olyanok is, amik a világ bármelyik részén készülhettek volna, ahol a funky-t, soult a rendelkezésre álló, technikailag nem túl fejlett eszközökkel, ám annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással játszották. Ez még az előzőnél is egyenletesebb lemez, leginkább arra lehet felfigyelni, amikor még az átlagosnál is jobban húzó, vagy helyenként nagyon szellemes ritmusszekció szólal meg. Összességében a Next Stop... Soweto e része az évek óta megjelenő "tök izgi funk és pszichedélia és soul és ilyesmik olyan helyekről, ahol nem is gondoltad volna, hogy ilyet játszottak!" válogatások középmezőnyébe tartozik, de ez egyben azt is jelenti, hogy szórakoztató és erős. B+

Minőségét tekintve a harmadik rész a leginkább széttartó: Giants, Ministers And Makers: Jazz In South Africa 1963-1984. Mint az előbb, most is vannak a dél-afrikai hagyományokhoz jobban, kevésbé vagy gyakorlatilag egyáltalán nem kötődő számok. Más felosztásban nézve pedig erős ritmusszekcióra támaszkodó, húzos funk- és egyéb jazz egyfelől (ebből a legjobb az Allen Kwela Octet: Question Mark című száma, igencsak figyelemreméltó dobbal, a végén pedig megőrüléssel); lassabb, a szólóhangszeresek (leginkább szaxofonosok) teljesítményére inkább támaszkodó darabok másfelől. Főként ez utóbbiak között vannak olyanok, amik egy kicsit leülnek; illetve lehet, hogy velem van a baj, de azért több eredetiséget vártam volna ettől a lemeztől (az egyik leghosszabb szám alcíme: To Daddy Trane & Brother Shorter). Mindezzel együtt jó pillanatokkal bővelkedő, jó kis lemez ez is. B-

Korábbi cikkeink	Waka Waka. Dalok a dél-afrikai foci-vb-re Csodákra képesek - afrikai lemezek még
Későbbi cikkeink	Ne csak egymásra rakják - afrikaiak és fehérek négy lemezen
Kapcsolodó linkek	Next Stop... Soweto