Jön a Busa- és a Sena-szóló, a Diszkó Friszkó: szünetel az Irie Maffia
Szeptember eleji...Tovább
Budapesten lépett fel a kultikus Nerosis egyik énekes-gitárosa, Steve Von Till, és a screamo-úttörő Orchid utódzenekara, az Ampere. Beszámolónkból kiderül, hogy pótolja-e a karizmát egy szakáll és egy szúrós tekintet, mire elég az atmoszférikus hangzásvilág, és mi köze a gimnáziumi tesiöltözőknek a disszonáns brutalitáshoz.

Az A38-ra érve az a hír fogadott, hogy az Ampere koncertje elmarad, aztán kiderült, hogy mégse, szerencsére, mivel engem speciel ők érdekeltek jobban a két fellépő közül. Elődzenekaruk (amiből Will Killingsworth gitáros jött), az Orchid: Chaos Is Me című lemeze ugyanis személyes keményzenei etalonjaim egyike, annyiszor meghallgattam, hogy már fel se kell tennem, le tudom játszani az egészet a fejemben. Persze kellő mennyiségű hallgatás után az Ampere dalait is biztos meg tudnám jegyezni, erre azonban aligha fog sor kerülni. A zene nagyjából az előd vonalát folytatja: azaz érzelmeket és a gimnáziumi tesiöltöző szagát okádó, disszonáns brutalitás kb. tizenöt percben és húsz dalban (a zenészek úgy fél-egy percenként egy-két másodperces szünetet tartottak, ilyenkor feltételeztem, hogy új szám kezdődik).

Azonban míg a Chaos Is Me dalszerzésével, arányérzékével, tömörségével és ízlésességével kiemelkedett a nyers érzelmességével csábító, ám kissé egysíkú és a "pótoljuk a dalokat intenzitással" hozzáállásnak remek táptalajt biztosító screamo stílus masszájából, addig az Ampere inkább csak egy műfaji követelményeket teljesítő, korrekt zenekar. Viszont olyan hamar befejezték, hogy nem válhatott unalmassá, az emocionális hardcore pedig alapvetően színpadra termett műfaj: még úgy is, hogy a tagok az efféle zenekaroknál megszokott tetoválások - habzó száj - izzadtság - fetrengés - középiskolai szerelméért bosszút álló sorozatgyilkos tekintet jellegű színpadképnél jóval konszolidáltabban viselkedtek, és a kimosakodófélben levő művészmetálos közönség sem feltétlenül úgy reagált a zenére, ahogy az a hardcore nagykönyvében meg van írva. B-

A fentebb említett közönség azonban természetesen nem miattuk, hanem az est főfellépője, Steve Von Till miatt volt itt. Ő az utóbbi húsz év egyik legnagyobb hatású metálzenekarának, a Neurosisnak gitáros-énekese, szólóban pedig nem is metált játszik, szóval baszod, széles látókörűek is lehetünk tőle meg minden. A hosszúra nyúlt beállás közben már-már kezdtem azt hinni, hogy ez egy instrumentális drone koncert lesz, de a későbbiekben se lett sokkal mozgalmasabb a zene. Mélység, természeti őserő, dark folk, viszkiben áztatott élettapasztalat, atmoszféra, mélység, súly, mélység - legalábbis elméletben valami ilyesmit kellett volna érezni, nekem viszont már a második szám környékén azon járt az eszem, hogy miért nem játszik inkább mondjuk Misfits-dalokat. És még csak tíz perc telt el a jó másfél órából.

A Neurosis: The Eye of Every Storm lemezén a két frontember ilyesféle énekes-dalszerzői pózok iránti vonzalmának az anyazenekar apokaliptikus metáljával való ötvözése szép és hatásos albumot eredményezett; az ezen a koncerten hallott teljesen egyforma, semmilyen, végletekig nyújtott és lassított számok viszont az unalmon kívül semmit nem voltak képesek kiváltani belőlem, akárhogy igyekeztem. Micsoda meglepetés, az utolsó szám már építkezősebb és zajosabb volt, tehát itt kellett volna jönnie a katarzisnak, én viszont eddigre már régen feladtam az egészet. Tudom, hogy vannak sokan, akiknek egy bizonyos "atmoszférikus” hangzásvilág, imázs, tematika megléte már önmagában elég, hogy belelássák valamibe a megfelelő mély tartalmat, nekik biztosan ez a koncert is tetszett. Vannak aztán, akiknek jó dalokra, dalrészletekre és karizmára van szüksége ahhoz, hogy a panelek életre keljenek. Nos, a dalokról már elmondtam, amit lehetett, a karizmához - ami pedig különösen fontos lenne, ha valaki egy szál gitárral áll ki a színpadra - pedig egy szakáll és egy szúrós tekintet nem bizonyult elégnek. Megnézném, mit csinálna egy David Tibet, Michael Gira vagy David Eugene Edwards akár ugyanezekre a zenei alapokra. C-
| Kapcsolodó linkek |
|---|
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
Bokornyíró az arcba
A töppedt mexikói gyilkológép levág több tucat fejet, majd ledönt pár dögös macát. A Machete kritikája.
"Mi a megasztáros gázsinak is örültünk"
Szabó Eszter, Fekete Dávid, Baktai Anikó a régiekről és az újakról.
Csak képzelte a K2 csúcsát
Félrevezette a közvéleményt az osztrák hegymászó, aki azt állította, hogy megmászta a K2-t.