Rafináltan billegő bujaság - az Electric Wire Hustle lemeze
A

Rónai András [2010. július 27. 17:55]

Ajnároztunk itt már izlandi barkácspoptól dél-afrikai funky-n át norvég jazzmetálig mindent, az új-zélandi soul azonban eddig valahogy kimaradt. De most pótoljuk a mulasztást! Persze igazából azért írunk hosszan az Electric Wire Hustle lemezéről, mert nagyon jó: a klasszikus és új soult és a wonky hiphopot különleges, rafináltan érzéki zenébe hozza össze.

Electric Wire Hustle
Electric Wire Hustle

BBE, Neon Music, 2010.

Az is jó persze, ha az ember együtt várja rajongótársaival kis kedvence új lemezét, alaposan kitárgyalva minden egyes kiszivárgott számrészletet; meg amikor sokat olvas valamiről, hogy az milyen jó, és aztán kiderül, hogy basszus, tényleg az - de azért van annak hozzáadott értéke, amikor csak úgy meghallgatsz egy lemezt, amiről nem tudsz semmit, és az nyűgöz le. Egyre ritkább élmény ez, de én most így jártam az Electric Wire Hustle debütáló albumával. A borító inkább elektropopot sejtet, egy gyors internetes keresés azt mondja, új-zélandi soul, hát nem gyorsult fel a pulzusom. Aztán: hú! A biztonság kedvéért még sokszor meghallgattam, néha többször egymás után, hogy tisztuljon a látásom, de továbbra is az év legnagyobb meglepetésének és egyben egyik legjobb lemezének tartom ezt.

Persze az Electric Wire Hustle nem a semmiből bukkant fel, Új-Zélandról egyenest az íróasztalomra küldve a lemezt. A hazájukban tavaly megjelent bemutatkozó albumukat (némileg más számsorrenddel) a nagynevű BBE adta ki világszerte, és ha a zenei sajtó úgy általában nem is izgatta fel magát (az ő baja), azért soulos körökben már számon tartják őket; nagy nevekkel dolgoztak együtt, Gilles Peterson és más dj-k például a BBC-től, továbbá sok szaklap lelkesedik értük. (Egyébként több olyan írást is lehet találni a neten, például ezt, ami úgy kezdődik: "nem tudtam semmit róluk, és eldobtam az agyam.")

A trió (Mara TK: ének, gitár, basszus, Myele Manzanza: dob és Taay Ninh: szinti, elektronika, basszus) azt csinálja, hogy összehozza a soul több különböző ágait, az egészen klasszikustól a pszichedelikuson át a rafináltabb új (neo, nu) soulig a J Dilla nevével fémjelzett, mostanában wonky-nak emlegetett hiphoppal. Utóbbiról sok szó esett már a Quarton, a legtöbb itt; amit itt felhasználnak ebből az "eljárásból", az az ütemek szabálytalanná, "bicegővé" alakítása. A legtöbb számban ez úgy néz ki, hogy a harmadik negyed előtt a szabályosnál egy kicsivel hosszabb szünet van, amire ráadásul az átlagosnál nagyobb hangsúly csap rá. Ettől elkezd billegni az egész, éppen hogy fel nem borul; ráadásul azt az érzetet kelti, hogy újra meg újra megszakad és megindul a ritmus, ami ellenpontozza a soulra jellemző, inkább "folytonos" dallamkezelést, illetve a szabályos basszust.

Na persze több különböző műfajt összehozni, ebből még nem lesz automatikusan valami nagy dolog; pláne, hogy a wonky és a soul, valamint az R&B, a hiphop, a lounge stb. stb. már találkozott az eléggé soha nem ajnározható Sa-Ra Creative Partners lemezén. A Sa-Ra rakoncátlan, a zsenialitás és a komolytalanság határán egyensúlyozó futurizmusa mégis egészen más világ, mint az Electric Wire Hustle a maga módján a hagyományhoz mélyebben kötődő zenéje. A lényeg ugyanis persze az, hogy hogyan hozzák össze a különféle dolgokat. A legrosszabb ugye az szokott lenni, amikor csak egymás mellé tesznek két valamit, tessék; aztán van az, amikor szembeállítják őket egymással - és ennek nyomai itt is megvannak, de végső soron a wonky és mindenféle trükközés (lásd később) a soul szolgálatába áll. Már önmagában az is érdekes, hogy ennyi szabálytalankodás végső soron milyen jól képes érzelmes dalokba beépülni: de még ehhez képest is van hozzáadott érték.

A wonky-t szokás ugyanis valamilyen sznob, vagy egyenesen, fúj, intellektuális dolognak tartani, mármint: erre nem lehet táncolni! Sokszor persze joggal is, itt azonban meglepő átalakuláson megy át: egészen sajátosan bujává, csiklandozóan erotikussá teszi az egyébként leginkább melankolikus-érzelmes dalokat. Mara TK a soulban megszokott bársonyos, behízelgő hangon énekel, olykor olyan dallamokat, amik a soul klasszikusait idézik, olykor olyanokat, amik inkább a nu vagy neosoul visszafogottabb (vagy -fojtottabb), szűrtebb és rafináltabb világát idézik fel. Továbbá sok, legtöbbször így-úgy, finoman effektezett szinti szerepel itt, akusztikus gitárok, valódinak tűnő és jól hallhatóan szintetikus vonósok, nagy néha fúvósok, a dob mellett ügyes ütősök, csingilingi hangok.

Érdemes fejhallgatón hallgatni a lemezt, ugyanis így kiderül, hogy lenyűgözően sok apró trükk van benne, amik végül az említett módon mind a dal szolgálatába állnak, de önmagukban is nagyon élvezetesek, és sok felfedeznivalót adnak. Parádés például a Walk On című szám: meg-megakasztott csilingeléssel indul, erre hamar rájön a wonky-ritmus, ami alapvetően megváltoztatja az addigi lüktetést (holott közben ugyanaz marad); majd Stacy Epps vendégénekével egy érzékeny és szépséges soul-számba torkollik mindez; végül megfordul a ritmus, azután ki-, és egy funkos lezárás következik. Az első ránézésére a többihez képest meglehetősen egyenesnek látszó They Don't Wantról közelről megfigyelve kiderül, hogy milyen ravaszul, brutális-finoman megvágott vonósok szerepelnek benne. A Buy Some Land, Put A House On Itben fúvósok nyitnak, majd egy belőlük látványosan nem következő, erősen hiphopos, furcsán harsány szintit használó szám következik - az egyik legklasszikusabban soulos dallammal. A Burn a háborúellenes soul szép hagyományát újítja meg (gitáron Mara TK apja, Billy TK). Még néhány további szépséges trükk: ahogy az Experience már-már szirupos, de közben mégis elkent és elidegenített szintije minden alkalommal megszakad, amikor megszólal a lábdob. Ahogy az Again középre berakott, visszafelé játszott dobritmusa egy "rendes", de oldalra kidobott ütemmel találkozik. A Longtime teljesen elszabadult szintijei. Megállások, kifordulások, váratlan lezárások, ilyesmik.

Noha az Electric Wire Hustle használ menőnek számító elemeket, mégis lényegileg távol áll tőle minden menőzés (ebben is különbözi a Sa-Rától); ezért kérdéses, hogy - ahogy néhány helyen jósolják - mennyire fog befutni idén vagy bármikor, és mennyire marad meg egy beavatott réteg dédelgetett kedvencének. Persze azt nem nehéz megjósolni, hogy Magyarországon, ahol a néplélektől a nu soul mélységesen idegen, legfeljebb ez utóbbi lehetséges, jó esetben. De ettől még te, kedves olvasó, csatlakozz a klubhoz!

Korábbi cikkeink	Lány a kávéház túloldalán. Újdonságértesítő
Kapcsolodó linkek	Electric Wire Hustle hivatalos