Ingyenzene: forradalom ukulelével

Rónai András [2010. július 28. 19:20]

Új Daft Punk-számok! A Tron-filmzenéből! Az interneten! Amanda Palmer seperc alatt sokat eladott a rajongóknak ukulelés Radiohead-feldolgozásaiból. Lindsay Lohan dalai egy új trend, a witch house képére formálva. Feltörekvő fiatalok a Red Bull Akadémián; wonky díva; hiphop a net hőskorából; Hello Kitty és Isten.

Nagyon izgatott lett az internet, hogy egyik legkedvencebb zenekara, a Daft Punk új! számai végre! felkerültek ide, a seattle-i The End rádió blogjára, csak meghallgatható formában. A Tron: Örökség filmzenéjének hat darab, egyenként 1-3 perces részlete azért jóval inkább filmzene, mint Daft Punk, bár a legtöbben van elektronika, meg ún. sötétek, az első még zajos is. Három közülük a hivatalos Tron-oldalon is meghallgatható, ahol lehet kattintani ide-oda, és akkor mindenféle történik; illetve így megbizonyosodhatunk arról, hogy a kiszivárgott számok akkor tényleg igaziak, oly sok hamis (fake) verzió után. Van a filmnek előzetese is, de alább következzen inkább egy olyan (szó szerint) barkácsvideó, ami szintén bejárta az internetet.

Amanda Palmer (aki még a Dresden Dolls tagjaként lett ismert) nagy tettet hajtott végre. Alig három perccel azután, hogy új ep-je, az Amanda Palmer Performs The Popular Hits Of Radiohead On Her Magical Ukulele elérhetővé vált itt, 15 ezer dollárt költöttek a zenéjére és egyéb kapcsolódó cuccokra a rajongók, ami 3,3 millió HUF. A letöltés minimum 0,84 dollárba kerül (185 HUF), de lehet többet adni, illetve ingyen végighallgható az egész; továbbá volt mindenféle drágább csomag, limitált példányszámú vinyllel, trikóval, poszterrel, kézzel festett ukulelével, telefon- vagy Skype-hívással Amandától és személyre szabott ukulele-megzenésítéssel, de ezek (az 1000 dolláros csomag kivételével) már mind elfogytak. A hét szám majdnem pont az, amit a címe ígér, vagyis Radiohead-slágerek ukulelén és Amanda Palmer jó hangján előadva, bár többször segít neki zongora. A legjobb számban, az Idioteque-ben izgalmas ütősök is dúsítják a hangszerelést, a Exit Music (For A Film)-ben pedig nincs is ukulele, vannak viszont vonósok, ez a leginkább szabályos, szép érzelmes darab. A Creep két változatban hallható, tényleg csak ukulele szerepel benne, és ez áll a legközelebb ahhoz, hogy vicces legyen (ami nyilván nagy kísértés lehetett), de úgy, hogy az ének egyáltalán nem is lép ki a drámázásból. A Bandcamp, amelynek szolgáltatását Amanda Palmer használta, gyakran szerepelt már e rovatban, hiszen sok mindent kínál a zenészeknek ingyenes letöltéstől "fizess, amennyit akarsz" módszeren át (megjelölt minimummal vagy anélkül) egészen ilyen összetett dolgokig. A forradalmi tettet végrehajtó négyfős csapat egyik tagjával itt olvasható hosszú és érdekes interjú. Kiderül belőle, hogy a 0,84 dollár minimum összeg az a pénz, amit a Radiohead kap a feldolgozásokért (+ kezelési költségek) - átlagosan egyébként 5 dollárt fizettek a lemezért. Már régóta dolgoznak azon, hogy megtudják, mire vágynak a rajongók, és például sokan mondták nekik, hogy "én ugyan nem hallgatok cd-t, de vettem egyet, hogy támogassalak titeket", pedig hát "nem szégyen pénzt adni egy zenésznek úgy sem, ha nem kapsz érte fizikai hanghordozót". Az ingyenes meghallgatás lehetősége nem árt az eladásoknak, sőt - mint blogjáról kiderül -, az sem bántja Amandát, ha valaki ingyen letölti a zenéjét, csak hallják. Kiderül az is, hogyan használták a Twittert arra, hogy minél nagyobb felhajtást kerekíttessenek a rajongókkal az ep köré. (Amanda Palmer egyébként 2008 telén azzal került be a hírekbe, hogy miután kiadója, a Roadrunner ki akarta vágni klipjéből azokat a képeket, amelyeken túl nagy szerintük a hasa, "küldj képet a pocakodról a szexista kiadónak!" mozgalom indult a neten.)

Az összes "nagy cég menő zenével építi a brandet" próbálkozás közül magasan a Red Bull Music Academy a legjobb. Nekünk, átlagos zenehallgatóknak az RBMA Radio oldala a legjobb az egészből, ahol koncertfelvételeket, mixeket, interjúkat lehet meghallgatni, de tényleg kimagasló válogatásban - én direkt nem szoktam megnézni, mert napokat töltenék vele. (Arról nem is beszélve, hogy a Mulatu Astatke & The Heliocentrics-lemezhez is közük volt.) Az Academy maga pedig egy olyan utazó workshop, ahol kétszer két hétig tanulhatnak és zenélhetnek feltörekvő fiatalok az iparágban már elismert nagyoktól és -kal (bővebben lásd itt). 1998 óta minden évben más városban tartják, idén Londonban volt, jövőre Tokió jön. Mindegyik után készül egy válogatás, a Various Assets – Not For Sale; az idei innen tölthető le. A majdnem két és félórányi, két lemezre osztott 41 szám között nincs igazán kiemelkedő sláger vagy újítás, ugyanakkor viszont az egész magas színvonalú, vagyis tele van igazán jó kis, több mint "jól megcsinált" darabokkal - a "hivatalos" válogatások legtöbbje elbújhat mellette. Futurisztikus és retrós és retrofuturisztikus és mutáns funky, ravaszabb és szabályosabb hiphop, szép (tényleg) melankolikus downtempo, diszkó, house, electro, techno és még néhány egyéb elektronikus műfaj szerepel itt, olykor oud vagy theremin színezésével, általában inkább a pop közelében. A szerzőgárda nemzetközi, például itt van Andras Fox is Ausztráliából, görögök, oroszok; továbbá a nevesebb vendégek, akik segítettek a fiataloknak: Modeselektor, Clinic, Dam-Funk, James Pants, Hudson Mohawke, J-Wow a Buraka Som Sistemából és mások. A korábbi válogatásokból itt van egy félórás mix.

Kode9 nem annyira jól sikerült DJ-Kicks mixlemezéből kiemelkedett egy bizonyos Rozzi Daime: Dirty Illusions című száma; az énekesnő nemrégiben adott ki egy mixtape-et Do The Daime Thing címmel, innen tölthető le. A DJ Tabone által összerakott 74 percbe valami okból bekerültek mások számai is, West End Girls és Hung Up például, valamint interjúrészletek, amelyekben pályatársak ecsetelik az énekesnő emberi és zenészi erényeit; továbbá persze az elégszer nem ajnározható Sa-Ra Creative Partnersszel készített számaiból sok, másokkal közösek és végül saját darabok, köztük néhány kiadatlan is. Ez utóbbiak is olyanok, mint amilyenre a Sa-Ra ismeretében számítani lehet: valószínűtlen szintik, összevissza billegő wonky ritmusok, és ezekre érzelmes vagy érzéki R&B-vokálok. A majdnem szabályos slágertől a káosz szélén táncoló futurizmusig előfordul itt minden, de egyaránt izgalmas és szerethető mind (bár van, ami inkább "a maga módján"). Kár, hogy Rozzi Daime keveset közöl magáról, mert szívesen elkezdeném várni a lemezét, már ha lesz neki.

Egy trend, amiről nem írtunk eddig a Quarton: witch house - ez annyira létezik, hogy a Wikipedián is ott van, igaz, drag néven. Pedig a witch house kivételesen egy olyan műfajelnevezés, ami tényleg pontos, igazából fölöslegessé teszi a zene konkrét meghallgatását is. Én egy-két hónapja szorgalmasan meghallgattam egy teljes számot, tényleg olyan volt; gondoltam, ezt már tényleg nem lehet sokáig húzni - ehhez képest még mindig létezik. Sőt, a neves zeneblog, a 20 Jazz Funk Greats még kiadót is indított Tri∆Angle néven (a háromszögek használata fontos műfaji sajátosság), és összeállított most egy nagy visszhangot kiváltott válogatást. A Let Me Shine For You innen tölthető le, és nem más, mint a frissen börtönbe vonult (és mint kiderült, ott dalokat író) Lindsay Lohan dalainak witch house-feldolgozásaiból áll (az eredetik itt vannak összegyűjtve); ihletője "Lindsay groteszk mód lenyűgöző, feketelyuk-szerű egisztenciája és a megingathatatlan hit a popzene hatalmában." És akkor hogy milyen a witch house, tényleg: elmélyített ének (az Autre Ne Veut verziója elején olyan, mintha egy régi Moloko-számból jönne) széteffektezve, csakúgy, mint minden más; "szellemjárta", "sejtelmes" szintik, vonszolódó dobok - és kb. ennyi. Egyszer vicces, kár, hogy annyira elúszó-szétcsúszó a zene, hogy kétszer is meg kell hallgatni, hogy rájöjjél, hogy pont egyszer vicces. Azért ennyit egyébként megér, őszre meg már csak tényleg véget ér ez az izé, trend. (Aki még nagyon kíváncsi, itt van például sok szám és hosszú szöveg, illetve itt linkek előadók MySpace-oldalaira.)

Nagy nosztalgiamixet készített a német-magyar BeatStar a nemzetközi, de részben magyar kötődésű Sojus Records netlabel számára, a kétszer egy óra innen tölthető le. Az 8 Bit Headz a netlabelek hőskorára, a "tracker-szcénára" tekint vissza (ami a zeneszerkesztő programok egy fajtája), úgy nagyjából a kilencvenes évek végére, több magyar előadóval. A 8 bit itt nem a mai értelemben szerepel (úgymint videójátékos hangokat használó, gyakran idióta zene), hanem csak a "régi időkre" utal. A műfaj ugyanis inkább instrumentális hiphop: bólogatós ritmusokra jönnek rá ügyes ötletek, zongora, hangulatos szintik, orgona, fúvósok, vibrafon, néha egy-egy emberi hang; a legtöbb szám a hangulatra megy rá, néhány absztraktabb, de a legtöbb egy-egy ötletre épül. Nincs is szükség nagyobb változatosságra, anélkül is igen jól el lehet bólogatni két órán át a mixre, néha felfigyelve egy szellemesebb megoldásra, és ugye közben történetileg is művelődünk.

A Pretty Nicky zenekar (már ha az, de mintha több hangot lehetne hallatni egyes számokban) némi szabódás után posztpunkként jellemzi magát, de ezt ne a megszokott értelemben vegyük, hanem abban, hogy az attitűd mindenképpen punk, a zene viszont nem az (bár kicsit igen). A MySpace-en meghallgatható és le is tölthető Előzetes A Világ Legjobb Számaiból mind a négy száma egy-egy elég koszos, ismétlődő hangmintára épül, van két szoftpoprock, egy garázsrock és egy izlandi barkácspop is (ő). Ezekre kerül a nyers, "amatőr" énekbeszéd vicces-durva szövegekkel, van olyan, hogy Csak Az Anarchisták Szépek, olyan, hogy Álmomban Megcsókolt Labancz Lilla, a Hello Kitty pedig arról szól, hogy Isten helyett a címszereplő veszi át a világ irányítását. Meg egy SexyBack. Többszöri hallgatásra sem tudtam eldönteni, hogy ez vajon tetszik-e nekem tényleg, de biztos, hogy elég eredeti, legalább egyszer-kétszer szórakoztató, és feltehetőleg meglesz a maga lelkes közönsége.

Korábbi cikkeink	Ingyenzene: a fiúk és lányok kívánatos aránya
Későbbi cikkeink	Ingyenzene: az árnyékban sört iszol