ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

90
100

Frissen borotvált tabló: elbúcsúzott az A-ha B-

Puskár Krisztián | 2010.07.15. 01:31|
Címkék: new wave, popzene, sláger

Először és jelen állás szerint utoljára lépett fel Magyarországon a nyolcvanas évek második fele new wave és popzenéjének norvég sikertriója, az A-ha. Az A-ha nem tudta, hogy először koncertezik itt, a közönség pedig kitörő örömmel fogadta, amikor régi poszterképeket mutatott az óriásképernyő. Tehet-e rosszat egy valaha volt slágerzenekar búcsúkoncertjének, hogy sok a sláger? Na majd meglátjuk.

Az A-ha rokonszenves együttes, és bár inkább volt népszerűbb, mint jobb popzenekara a nyolcvanas évek második felének, ennél sokkal fontosabb, hogy most sem ír rosszabb dalokat, mint akkor. Sőt. Csak most nem tartozik a pop gazdasági értelemben vett élvonalába, így nem játsszák a dalait szarrá a tévék és a rádiók, ami arra sem ad lehetőséget, hogy azok belénk égjenek, velük álmodjunk. Akár jó, akár rossz értelemben is értjük ezt. A norvég A-hának tehát a kétezres években kifejezetten jó pillanatai voltak (Minor Earth, Major Sky, vagy akár legutóbbi albuma), aprólékosabbá is érett a munkája, most azonban búcsúturnén látogatott Budapestre, így első magyarországi koncertje nem erről szólt. Merthogy ez volt az első is.

Fotó: Csatári Gergely

Egy párperces, életművet összegző szimfonikus-elektronikus intró után kilenc órakor lépett színpadra, az óriási ledfal és szellős, ám rajongó ház elé a három jóvágású fickó, középpontban a frissen borotvált arcélű Morten Harket, valamint két háttérzenész: egy dobos és egy szintis. A trió másik két tagja: Magne Furuholmen jobbára szintizett, néha gitározott, illetve az And You Tell Me című akusztikus dal közben xilofonozott; Paul Waaktaar-Savoy gitározott, különféle gitárokon. A koncert kissé halkan kezdődött, néha maga Harket szólt ki oldalra, hogy nem érzi elég hangosnak magát, bár relatíve híres hangterjedelmének is be kellett melegednie, a pár éves Analogue címú dalt feltűnően nem tudta kiénekelni.

A koncert felépítése egyébként kifejezetten direkt volt: eleinte lemezről-lemezre haladtunk visszafelé az időben (még a vonatkozó borítók is megjelentek útmutatóként). Ugyanakkor a koncert eleje szépen építkezett, egységes volt, szinte egymásra épültek és adódtak egymásból a dallamok, azon túl persze, hogy elhangzott néhány önmagában is jó dal a tavalyi (Bandstand és a címadó Foot Of The Mountain) és a 2000-es lemezről (Summer Moved On, Minor Earth, Major Sky). De aztán félóra után ugrás következett a kilencvenes évek elejére: Move To Memphis.

Érdekes módon a koncert elejének egysége után épp a slágerekkel esett szét egyre többször a műsor. Pontosabban maga a koncert felépítése világított rá azokra a régi pillanatokra, amikor az A-ha inkább áldozta fel arculatát a korszellem oltárán. Például az előbb említett '93-as Move To Memphis közben a kilencvenes évek elejének INXS-e jutott egyfolytában az eszembe, a James Bond-főcímdal (The Living Daylights) közben meg az, hogy akárhogy is nézzük: az nem sokban különbözik a Duran Duran Bond-dalától (A View To A Kill), amit szintén bárki írhatott volna azokban az években. Nem mintha ne lett volna szórakoztató, de mégis. Az A-ha koncertjének mindesetre az eleje és a vége volt leginkább egyben, a Manhattan Skylines "wave goodbye"-sora persze más értelmet nyert, a valami miatt kissé zavarbaejtő We Are Looking For Whales után a Cry Wolf pedig nagyszerű csúcspont volt, videódiszkót idéző nagyszerű képekkel a ledfalon (a koncert animációi néhol egyébként végtelenül ízléstelenek voltak és emlékezettek pl. egy kereskedelmi televízió híradójának intrójára, máskor bálnák voltak, az jó volt). Ezt követően ment le a zenekar először, a sötétben óriási fotóalbum poszterképeit (!) lapozgatták nekünk az elmúlt 25 évből – aztán visszajött az A-ha és előadta a Hunting High And Low-csomagot, a szép Hunting High And Low közönségénekeltetése pedig a fellépés legmeghatóbb (vagy egyetlen megható) pillanata volt, The Sun Always Shines On TV, Take On Me, viszlát. Illetve sziasztok.

Összegezve: a közel kétórás koncertnek bár voltak jó dalai és kedves pillanatai, épp a búcsújellege és második felének slágerdarálása miatt vált rutinná. Ennek ürességét az pedig csak tovább mélyítette, hogy Furuholmen egy ponton örömét fejezte ki, amiért újból, azaz ismét Budapesten játszhatnak, visszatérhettek, hogy méltón búcsút intsenek. Páran fel is hördültek, hogy hé. 

(Olvasóink később jelezték, hogy az A-ha valóban járt már egyszer Budapesten, igaz, akkor csak egy tévéműsorban léptek fel, koncertet nem adtak a tagok.) 

A koncertről fotók ide vagy a képekre kattintva tekinthetők meg.

 

Shaakti | 2010.07.15. 08:33 1
Nem tévedés, tényleg jártak már itt egyszer és felléptek a Koóstolóban (Koós János akkori műsorában). Csak nagy koncert nem volt. Csodálkoztam is, hogy miért... itt meg lehet tekinteni egy résztetet: http://letolteskutato.hu/video/a-ha-summer-moved-on-2000-live-in-hungary_3:57__CBWzWBNF6so.html
puskar | 2010.07.15. 10:16 2
#1 huhh, köszi, bele is került. ez egyébként azon a felhördülésen meg a helyzeten nem sokat változtat, azt gondolom.
Szigi | 2010.07.15. 11:18 3
Pár apróság: a lemezborítók végig megjelentek, nem csak eleinte. A Move To Memphis annyira nem volt nagy ugrás a 2000-es lemezhez képest, mivel ez a dal az azt megelőző lemezen szerepelt. És a nagy hiányzóról, a Crying In The Rain-ről még szó sem esett.
Szigi | 2010.07.15. 11:18 4
+a fordított időrend végig megvolt (kivéve: And You Tell Me)
fan | 2010.07.15. 11:45 5
Kedves Puskár Krisztián, köszönjük hogy megosztottad mindenkivel kissé egyoldalú véleményedet. Én azért azokét IS szeretném tolmácsolni, akiknek tetszett a koncert apró emberi hibáival és kedves megnyilvánulásaival, és szerény véleményem szerinti óriási zenészszégükkel. A fordított kronológiai sorrend is rendben volt. (Barbi-hoz - az előzenekar énekesnőjéhez hasonlóan én is ezen a zenén nőttem fel, csak nem lettem ilyen tehetséges, mint ő :) Azt egyáltalán nem említették, hogy énekeltek is ittjártukkor..., így nem hiszem, hogy rosszat mondtak volna. És maximálisan értékelték a közönség szeretetét. A " The Sun Always Shine On TV" címét ugye csak elütötted? Helyesen ugye Shine's' akart lenni? Végül nagyon köszönjük Csatári Gergely fotóit!!! :) Szép napot, FT
fan | 2010.07.15. 11:53 6
Köszi a javítást, közben én is elütöttem vmit: tehát helyesen - zenészségükkel... :)
nakedbike | 2010.07.15. 16:20 7
Szerintem igenis szuper volt!!! Végig énekelni 21 számot, és ezt mind élőben, iszonyat kedvesek voltak és valahogy szomorkás az egész picit, ha eszembe jutott, hogy többet nem állnak össze. Ja és Morten Az Isteni Pasi még mindig!!!! Igenis szuper volt a hangja, csak néha a rossz hangosítás elnyomta!!!
triszi | 2010.07.15. 17:12 8
Valóban, akik ezeken a zeneszámokon nőttek fel, és talán 20 éve erre vártak, azok mindannyian örültek (megőrültek) a slágereknek. Az az érzés, hogy az, akiért rajongtunk élőben itt van és nekünk énekel... És énekel!!! Az apró, nem tökéletes hang az élő zene, tökéleteset a CD-n hallgathatok mindenféle kütyükkel letisztítva a zenét. Persze a kritikus kívülről szemlél, ez a dolga. Mi az érzéseinkkel mentünk oda, s jöttünk el.
baby snake | 2010.07.15. 22:05 9
Érdekesség, hogy az A-HA elkezdett idéntől évente 4 fiatal norvég énekest / zenekart támogatni, egyenként 1 millió norvég koronával, ami forintban 35 millió. Ákos mikor kezd valami hasonlóba? Vagy Kóbor János, aki a kérdésre, hogy mit szól a mostani fiatal zenészekhez, kb azt mondta, ő már mindent hallott.
tamaso123 | 2010.07.15. 22:16 10
Alapvetően nem rossz a kritika, de ennél a koncert jobb volt. Morten hangja tökéletes és nagyon jó fejek voltak és nem csak a magyarul beszélésre gondolok. látszik, hogy lazák és élvezik. persze egy koncerten, pláne egy ilyen búcsúzón nem lehet minden számot lejátszani, de pl a Scoundrel Daysről a számok hihetelenül jók voltak, annak ellenére, hogy 1986-os a lemez. szerintem, kimondottan örültek az emberek a slágereknek...hihetetlen, hogy vége... nagyon fognak hiányozni.
Shaakti | 2010.07.16. 12:33 11
A koncert szerintem szuper volt, bár én még nem régóta szeretem az a-hát (azokhoz képest, akik már '86 óta rajongók), kb 11 éve. Van viszont a kritikában még néhány mozzanat, amit nem igazán értek: 1 a The Living Daylights azért olyan, mint a többi Bond betétdal, mert ezeknek a számoknak vannak kritériumai, amiket John Barry alapzenéje határozott meg, úgyhogy nem véletlen, hogy hasonlít a View to a Kill-re vagy akár a Goldeneye-ra. Egy Bond betétdalnak ilyennek kell lenni, különben nem kerülhet bele a filmbe. Az első előadó, aki szabadságot kapott ilyen téren az Madonna volt, aki kijelentette, hogyha nem csinálhat olyan dalt, amilyet gondol, akkor egyáltalán nem is csinál. 2 A közönség szerintem azért hördült fel Magne beszólásaira, mert egy koncerten általában így kommunikál egymással az előadó és a közönség: hogy vagytok? HŐŐŐŐŐ! Élvezitek? HŐŐŐŐ! Jó újra itt lenni! HŐŐŐŐŐ! Morten Harket - ének. HŐŐŐŐŐŐ - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Valahogy így. :) 3 A koncertek általában a slágerdarálásról szólnak. Persze becsúszik kuriózumnak egy-két "kevésbé ismert" dal is, de az emberek nyilván a Take on Me-t, a Hunting High And Low-t és a többit akarják elsősorban hallani. Ez szintén minden koncerten így van. Személy szerint én hiányoltam a Crying in the Rain-t.
Hang123 | 2010.07.17. 09:41 12
Hát, ha "a helyzeten nem sokat változtat", hogy tele van tárgyi tévedésekkel a kritika, akkor nem tudom, mi változtat a helyzeten? A koncert nagy élmény volt! És én igenis MÉG TÖBB slágert vártam volna, mert nem azért mentem el a búcsúkoncertre, hogy főleg alig ismert dalokat halgassak, nem is hiszem, hogy valaha az lehet bármelyik előadónak a szándéka, hogy búcsúkoncerten kerülje a slágereket. Olyan szánkó ez a kritika, komolyan.
p008 | 2010.07.17. 17:39 13
triszi hozzászólásával tudok leginkább azonosulni. Az a-ha - t 1986-ban láttam először a zágrábi TV műsorán. A Hunting High And Low - t játszották, és mindkettőnket (barátnőmet, mostani feleségemet) elvarázsoltak. Most, amikor felnőtt fiunkkal együtt az együttes magyarországi búcsúját néztük, boldog voltam, hogy ennek részese lehetek, és egy kicsit szomorú, hogy ezt a csodálatos csapatot már nem láthatjuk többé. A Butterfly, butterfly nagyon szép, és örök emlék marad. De jó lenne egy 2034-es a-ha koncerten erre is úgy emlékezni, mint most a Hunting High And Low -ra :-)
QC | 2010.07.19. 18:47 14
Életem legnagyobb koncertje volt ! Az a-ha-t attól a pillanattól imádom , amikoris B. Tóth Laci bácsi először lenyomta a POPtarisznyában a Take On Me-t.A sors fintora , hogy az első hazai koncertjük egyben az utolsó is, de sajnos sem fizetőképesség sem könnyűzenei kultúra tekintetében nem értük el ( az utóbbiban mai napig sem ) azt a nívót , amiért érdemes lett volna nekik idejönni. Mindettől függetlenül a kritika kapcsán megjegyezném, aki kicsit ismeri az a-ha zenei müködését , az tudja, hogy nem(csak) Morten borotvált arcéle miatt jutottak el világszinten idáig. Szerencsére Münchenbe még ősszel vettem jegyet, mert nem bíztam benne , hogy ideérnek.Köszi BS, hogy megnézhettük őket itthon is !!!!
Hack László | 2010.07.20. 11:01 15
Mondhat bárki bármit,ezek a srácok nagyon tudtak és a mai napig tudnak is zenélni!Nem SP +hasonló percemberek.(Tisztelet a kivételnek).Szóval annak idején én is teleraktam a szobám falát a posztereikkel.Ja még a kezemet is teleraktam a Morten által "viselt" bőrökkel.A töri tanárom állandóan leszedette.Szert se tudott a dolog miértjéről.A lényeg ami a lényeg tök mindegy ki mit ír,a koncert fantasztikus élménnyel ajándékozta meg a magyar rajongókat!Sajna az első volt az utolsó!
monika | 2010.07.26. 10:45 16
Az,hogy ott lehettem a koncertjükön bebizonyította ,hogy az álmok valóra válnak ,csak türelem kell hozzá.23 évet vártam rá,hogy élőben láthassam ,hallhassam Őket,MEGÉRTE! A cikk írójának véleménye szubjektív,tiszteletben tartom,de az mindent elmond ,hogy hazafelé tartva a Stadionok környékén az utcán szembetűnő volt,hogy ki volt ott a koncerten,mert az ő arcukon elégedett, boldog mosoly volt. Megtisztelő,hogy elbúcsúztak tőlünk,elbúcsúzhattunk tőlük!