ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

90
100

Ingyenzene: a plüssördög vigyora

Rónai András | 2011.04.06. 20:20|
Címkék: elektronika, internet

Dntel Enya-remixeket készített, de nem ám gúnyolódás végett, hanem szeretetből és tiszteletből. Big K.R.I.T. második albumával megerősítette pozícióját az internet kedvenc rapperei között. Világzene és elektronika találkozása, de másképpen, mint ahogy azt megszoktuk. Török jazz és funk, hálószobai pszichofolk.

Big K.R.I.T. első, egyedül készített és letölthető lemeze, a Wuz Here hatalmas sikert aratott (itt írtunk róla), úgyhogy a következőt hatalmas várakozás előzte meg; a reakciókból úgy tűnik, a kritikusok és a bloggerek nem is csalódtak benne: továbbra is ő az internet egyik kedvenc rappere. A Return Of 4eva email-címért innen tölthető le, de itt is megtalálható. A számok nagyjából ugyanúgy néznek ki: az eléggé földszintes alapok mellé nagyon kevés egyéb dolog társul, mondjuk egy zongora-, trombita- vagy egyéb hangminta, esetleg szinti; gyakran soul-énekesnők énekelnek egész vagy feldarabolt dallamokat. Mindez azért viszonylag változatos eredményekre vezet, illetve persze azt szolgálja, hogy az előtérbe kerüljön Big K.R.I.T. - valamint neves vendégei, Ludacris, Chamillionaire, Big Bun, David Banner és mások -, és ő tényleg meggyőző mc. Az elején itt is a keményebb ütemek, a végén pedig a befelé forduló darabok dominálnak. Az összesen 21 darab szám azért kicsit sok, de azért bőven van köztük sláger vagy olyan, ami nem sláger, de jó.

Jimmy Tamborello szólóban Dntel néven zenél, úgy is viszonylag sikeres és ismert, de igazán nagyot a Postal Service másik tagjaként dobott. Készített nemrég egy bő félórás Enya-remixalbumot, innen lehet letölteni. A szegény ír énekesnő nevét gyakran használják a "végtelenül ciki" szinonímájaként (mi a Quarton nemcsak lemezéről szólva, de máshol is többször megragadtuk erre az alkalmat) - ámde Dntel őszintén bevallja, hogy ő biza tinédzser kora óta szereti Enyát. Biztos, ami biztos, a borítóra is ráírta, hogy "az Enya és zenéje iránta tisztelet és szeretet" inspirálta a remixek készítése közben. Kedves ambient-közeli glitchpop-számok ezek (már amelyik nem tiszta ambient), Tamborello az énekesnő hangját effektezi és darabolja, a szintiket és egyéb hangszereket, ritmusokat is egy kicsit megtrükközi, de közben végig tényleg süt belőle a tisztelet - miközben az eredmény egyáltalán nem ciki. Kétszer szívesen meghallgattam, nem mondom, hogy harmadszor is fogom, de ez is több volt, mint amire számítottam. (Az interneten többen megragadták az alkalmat Enya-ügyi coming outra, de én nem fogom - bár persze azt nem tagadom, hogy 1988-ban nekem is tetszett az Orinoco Flow, egy egész ország így volt ezzel, meg gyerek is voltam.) A kivétel az utolsó szám, ami olyan, mintha egy túlpörgetett, Eurodance stílusú Enya-remix lenne, csak éppen ragadós ambient- vagy éppenséggel chillwave-szósszal leöntve - teljesen valószínűtlen, jólesően idióta darab.

Világzene és elektronika találkozása másképpen. Ugye általában az a helyzet, hogy ha a világzenébe elektronikát kevernek, akkor pont nem ez utóbbi éppen menő vagy érdekes fajtája szokott előkerülni, hanem valami felhígított, lejárt izé. Nem véletlen, hogy elsősorban a "világzenei" közönségnek szólnak ezek, az elektronikus zene rajongói általában messziről elkerülik őket. (A gettótechno meg fordítva: a világzene hagyományos közegébe nem szokott utat találni.) Ezért már önmagában árulkodó, hogy a Beats Antique a Generation Bass bloggerének legkedvesebb zenekara. A kaliforniai zenekar most letölthetővé tette második, Collide című, eredetileg 2008-ban megjelent lemezét, úgyhogy néhány kattintással meggyőződhetünk arról, mitől különleges a Beats Antique. Attól, hogy nem a "világzene" mögé, alá teszi be az elektronikus ritmusokat, hanem fordítva: leginkább breakbeatek és dubstepes basszusok, máskor súlyos hiphop-alapok köré rendezi el az indiai, arab, roma, balkáni és egyéb elemeket, a szitárokat, rezeseket, tablákat stb. Egyedül a downtempósabb részeknél ül le a lemez, egyébként igen hatékony.

Még ennél is izgalmasabb a Tinitus y Sofi Casanova: Comer y Dormir Vol. 1 "Suenos" című lemeze, amit a Phonocake netlabeltől lehet letölteni. Itt is a ritmusok köré épülnek fel a számok, csak éppen még sokszínűbben és kreatívabban, mint az előbb ajánlott albumnál. A duó szétszedi és pillanatonként újra összerakja a hiphopos vagy breakbeates ritmusokat, és ugyanígy járnak el a különféle latin zenékből, valamint jazzből, pszichedéliából, klasszikus zenéből vagy éppen videójátékokból származó mintákkal; mindezt ráadásul megszórják további apró hangokkal és trükkökkel. Mindeközben azért végig vigyáznak arra, hogy ne fulladjon a dolog káoszba, vagy ha igen, akkor az élvezetes káosz legyen. Ha nem netlabelnél, hanem valami nevesebb kiadónál jelent volna meg a Comer y Dormir, a sajtó bizonyára a leginnovatívabb elektronikus albumok között emlegetné.

Tinitus y Sofi Casanova - Bolero and Bass by phonocake

A zenebuziknak már jó pár éve csodálatos pillanatokat okozó "nahát, a világ érdekes, távoli helyein milyen elképesztően kreatív módokon formálták a maguk képére a nyugati stílusokat" újrafelfedező (részben újrakiadó) mozgalom egyik kedvelt vadászterülete Törökország (emlékezzünk például Suhaid ott vadászott kislemezekből készült mixére). A Monotape oldalon hallható mixek egy része szintén a török múltból válogat, hiszen Onur Engin isztanbuli dj-zenész csinálja. A saját mixek közül most azokat emelném ki, amik a török jazzra, funkra és egyebekre koncentrálnak. Itt van például a Turkish Jazz Mix a hatvanas és a hetvenes évekből származó ritkaságokkal. Bő háromnegyed órában egészen csodás zenék hallhatók itt: húzós jazzfunk; viccesen és szabadon szárnyaló avantgárd, amit erős ütősök kötnek a földhöz; tradicionális török zenékkel kokettáló és amerikai értelemben vett hagyományos jazz stb. Még ennél is sokszínűbb ez a mix, amiben a jazz és funk mellett van rock, pszichedélia és egészen elvarázsolt folk és még rengeteg minden - köztük több olyan, ami a józan ész törvényei szerint nem is létezhetne. Onur Ergin ráadásul úgy rakja össze őket, hogy az elszabadultabb darabokat könnyebben megközelíthető számok közé teszi, így biztosítva, hogy nemcsak érdekes, de végig szórakoztató legyen a zene. Van persze egy Turkish Funk Mix is, szintén jó, de ilyet már hallottunk; továbbá rengeteg más, főleg a jazz, soul, funk groove-os oldaláról, valamint számos vendégmix is; Onur Ergin ráadásul saját zenéket és editeket is készít. A tippért köszönet RoyalJerry olvasónknak, aki így kezdte levelét: "török avantgarde jazzt kerestem, és belebotlottam ebbe az oldalba."

A New Orleans-i The Vévé Seashore: Seven Years Of Gulliver című lemeze 2007-ben jelent meg vinylen, el is fogyott hamar; most a Dying For Bad Music tette itt letölthetővé. A zenekar két tagja Elroy Oversex és Lord Fuck, de nem olyan zenét játszanak, mint amit ez alapján gondolnánk - hanem a cukimuki hálószobai, lo-fi folk danolászás és a furcsahangos pszichedélia keverékét. A dalok közben felbugyogó elektronikának és az "elszállós" részeknek szintén megvan a maga házilagos jellege, mondhatni bája, ugyanakkor mégsem olyan ártatlanok. Olyan lemez ez, amit nagyon jól jellemez a borító (e cikk címlapképe): a tükörbe néző plüssördög, ami persze plüss, de azért ha jobban megnézzük, akkor van valami rémisztő a vigyorában - miközben ez persze hülyeség, hát hogy lenne már ijesztő egy plüssördög vigyora?! Nem is annyira a konkrét dalok, hanem emiatt a hangulat miatt érdekes a Seven Years Of Gulliver.