Besh o droM: Kertünk alatt

A Besh o droM 1999-ben alakult, az úttörők közé számított a "nagyvárosi fiatalok számára is értelmezhető módon játszott, balkáni, cigány és egyéb népzenékre alapuló eszeveszett bulizás" műfajban. Azóta sok minden történt, a nevezett műfaj például egy időben rémesen elburjánzott; nagyon komoly multikulturális elkötelezettség kellett akkoriban ahhoz, hogy az ember ne jelentse ki: soha többet semmi balkánit. Nyilván nem ezért, de a Besh o droM 2005-ben adott ki utoljára lemezt (egyébként pedig a balkánosdi jelenségét elemző alapvető jelentőségű cikk is akkori). A Kertünk alatt című végre-valahára megjelent új album azonban egy olyan brutálisan, már-már tényleg metálosan döngető számmal indul (Büntető), hogy egyszerűen elsöpri az esetlegesen fanyalgásra berendezkedő hallgatót is. A második Túl e vizen pedig azzal lep meg, hogy két és fél perc után a dob breakbeatre vált és megjelenik egy ordas dubstep-basszus. A meglepetés nem is a vartyogás, mert azt már kvóta írja elő, hanem az, hogy tök jól működik itt.

Hasonló tempóban vágtat tovább a lemez, de a zenekar arra is figyel, hogy a sebességen kívül azért tegyen elegendő ötletet is minden számba, és így sikerül elkerülni az üresben pörgést. Különösen jó például a sokszor előkerülő, elektronikával eltérített tárogató. A Keluska annyira felgyorsított vurstlizene, hogy egy olyan vidámparkot képzelek el hallatán, ahol idióta, kidülledő szemű rajzfilmfigurák pattognak a játékokon; a Kovalam végén pedig ismét eluralkodik az elektronika, de teljesen szétcsavart, savas változatban. Az ötletek ügyes adagolásán kívül azzal is sikerül elkerülni, hogy belefáradjunk a folyamatos eszeveszett bulizásba, hogy mindössze 35 perc a rendes játékidő, ami pont elég, sőt, kevesebbnek is tűnik; a végén szereplő remixszel (Jutasi and Sab a Túl e vizenből, elég jó) együtt sincs 40 perc. Az persze továbbra is hülyeség marad, hogy "Azok ott a Balkánon, na azok tudnak igazán élni", de amíg szól a Kertünk alatt, addig megint jó ezt képzelni. B+

Tűz Lángja: Tovafelé

Ez a lemez pont a Besh o droM ellentéte, legalábbis egy bizonyos értelemben. A Tűz Lángja zenekar 2003-ban alakult Tordason, Hodorog András moldvai furulyás útmutatását igyekszik követni: "fújjátok úgy, ahogy én mutatom nektek, de legyen abban a muzsikában egy kicsi belőletek is!" Azonban ebben a bemutatkozó lemezben nem a hagyományőrzés és újítás kettőssége az érdekes (ezzel speciel sokan próbálkoznak, legfeljebb nem mindenki a moldvai csángó népzenéből indul el), hanem az, hogy egészen sajátosan áttetsző ez a zene. Ezen azt értem, hogy a hangszerek közül legfeljebb a szólózó kerül előtérbe, a többiek pedig szinte észrevétlenül teszik a dolgukat - pedig jó sok tagja van a Tűz Lángjának. A két énekesnő, Korzenszky Klára és Csernók Klára is úgy jó, hogy csak ritkán jut az eszünkbe, hogy "de jó énekesnő!", sokkal inkább az: "de szép dal!" Emiatt első hallásra azt gondoltam, hogy szép, szép, meg van az a Csángó Reinhardt (az, ami a címe), de semmi különös.

Csak többszöri, figyelmes hallgatásra derül ki, hogy az áttetszőség paradox módon mi mindent rejt el; hogy abban, hogy a hangszeresek "teszik a dolgukat", mennyi jó ötlet van. Amikor például a nyitó Szerelmesek táncában a szám felén túl (!) megszólal az ének, akkor egészen nagyszerű dolgok történnek mögé eldugva. A Tovafelé pont attól jó lemez, hogy elsőre nem is látszik, mennyire az. B+

East Gypsy Band: Ageless Message

A Balázs József zongorista kezdeményezésére a közép- és fiatal generációba tartozó roma jazz-zenészekből alakult East Gypsy Band az autentikus cigány népzene több hagyományát, természetesen a jazzt, mi több, az abban az értelemben vett cigányzenét hozza össze ezen a bemutatkozó lemezen. Az egésznek a lelke leginkább a jazz, ha nem is abban az értelemben, hogy mindig egyértelműen ez szól, de legalábbis állandóan fennáll annak a lehetősége, hogy akár egy negédes hegedűszólam is improvizációba forduljon. Az East Gypsy Band ügyesen és ízléssel szintetizál, még akkor is, ha éppen az általában ízléstelennek, giccsnek gondolt formákhoz nyúl. Ám ami egyfelől erény, az másfelől hátrány is: túlságosan is ízléses az Ageless Message, a legnagyobb része sajnos egyáltalán nem zavarna meg semmilyen kávéházat. Ugyanakkor azért akadnak kifejezetten lelkesítő pillanatok is, például a fentiek mellett még a flamencóból is merítő Az idő. B-

Fanfara Complexa: Radio Popular

A 2002-ben táncházi zenekarként alakult Fanfara Complexára nézve szerencsétlenül alakult úgy, hogy a sors a Besh o droM mellé sodorta a bemutatkozó lemezt. Itt is lendületes tánczene hallható (az együttes repertoárjában autentikus moldvai-csángó népzene illetve új stílusú szerba, hora és manele dallamok találhatók, a lemezre főleg ez utóbbiak kerültek; a számcímek amúgy eligazítanak, hogy mi micsoda, nem kell aggódni), azonban a Radio Popular a Kertünk alatthoz képest kifejezetten halaványnak tűnik; bár tegyük hozzá, mi nem? Csupán azt lehet megállapítani, hogy élőben biztosan hatásos, hiszen semmi gond ezzel a zenekarral; látszódik a tehetség, jók a nem tolakodó saját hangszerelési ötletek - csak az erőt nem sikerült a lemezfelvételnek megragadnia. Nem véletlen, hogy kimagaslóan a Kavalos című szám a legjobb, ami, ha - nem is olyan nagyon távoli - rockzenés párhuzamot hozunk, akkor inkább pszichedelikus, mint odacsapós, a maga kicsit elmosódó fő dallamával és szellemes kíséretével. B-

Buda Folk Band: Sűrű vándor

A Buda Folk Band, mint a kísérőfüzet írja, olyan fiatalokból áll, akik "beleszülettek a népzenébe", többük szülei nemcsak hogy zenészek, de a nagy generáció nagyjai közé tartoznak. A népzene itt különféle egyéb műfajokkal találkozik, kuplé, jazz, tangó és egyebek, néhány szűkebb értelemben vett könnyűzenei fordulattal is találkozhatunk. Az ötletek azonban legtöbbször csak ügyesek, ritkán igazán szellemesek; néha pedig a rossz értelemben, vagyis zavaróan harsányak, ahelyett, hogy elsöprően harsányak lennének. A hangszerek sem szólalnak meg elég erősen, meggyőzően, sokszor inkább iskolásan; még nagyobb baj, hogy az énekhangokkal (mind a hangokkal, mind az előadással), hiába minden próbálkozásom, nem tudtam megbarátkozni. A Buda Folk Band túl hamar próbálkozott lemezkészítéssel, még kellett volna érnie a produkciónak. C

Magyar világzene. A népzenétől a világzenéig

A tízéves FolkEurópa kiadó tavaly év végén jelentette meg háromlemezes válogatását, évtizedekre bontva, a hetvenes-nyolcvanas évekből egyet, a következő kettőből egy-egyet; kis kísérőszövegekkel, fotókkal. (E cikket a második rész borítójáról Kiss Ferenc képe illusztrálja.) A szerkesztők, Lelkes András és Liber Endre azt írják a kísérőfüzetben: "Nem célunk sem a táncház- és világzene eredetét bemutatni ezzel a válogatással, sem értékelni az akkori és mai előadókat. Kizárólag egy ma is élvezhető, az akkori slágereket bemutató sorozatot szerettünk volna, amit mai füllel is szívesen hallgatunk." De akkor is, egy három lemezből álló, ráadásul ilyen című és alcímű válogatásnál egyszerűen nem tud nem felmerülni az a kérdés, hogy mennyire reprezentatív és mit reprezentál. Nyilván mindenbe bele lehet kötni, a Magyar világzenébe azért mégiscsak könnyebb az átlagnál. Nagyon, nagyon kevés van itt az olyan nagy, termékeny és sokszínű irányokból, mint az etnojazz, az etnorock; mutatóba akad néhány a magyar népzenével szomszédos és élő kapcsolatban lévő más népzenékből (cigány, balkáni), illetve a távolibbakból; elektronikus zene pedig egyáltalán nincs. Persze lehet mondani, hogy reprezentatív válogatásnak ott van a Vetettem gyöngyöt; továbbá az is igaz, hogy ha elfogadjuk, hogy ezekből ennyi jutott, akkor a szelekció abszolút indokolható. (Kivéve, hogy nem szerepel a Kolinda, amivel kapcsolatban simán elképzelhető, hogy nem koncepcionális, hanem egyéb okai vannak; de a hiányt akkor sem pótolja, hogy Krulik Zoltán C.S.Ö. nevű első formációjától van itt két rövid kiadatlan felvétel.) De így is sokkal jobb lett volna, ha inkább leszűkítik a merítést arra, amivel amúgy is jellemezhetjük a három lemez nagy részét, hogy "tágan értett magyar népzene és attól nem túl messze távolodó világzene" - az a néhány, ebbe az éppen elég sok mindent megengedő leírásba bele nem férő szám csak bosszant, hogy miért nincs több ilyen.

Ha ettől megpróbálunk elvonatkoztatni, és tényleg csak a zenét hallgatjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy tényleg túlnyomórészt ma is működő felvételek szerepelnek itt, köztük jó néhány olyan, ami revelációt is képes okozni. Egyedül a Kormorán 1984-es száma az, ami kopottnak tűnt nekem, vagyis nem standard etnorock megoldások gyűjteményének - persze ezek azóta és nagyrészt általuk lettek standarddá, de ha például a Barbaro száma mellé tesszük, akkor azt látjuk, hogy ez utóbbi nem öregedett. A sok kiemelhető darab közül csak néhány olyat szemezgetnék, amik hallatán az jutott eszembe: de hülye vagyok, hogy ezt milyen régen hallgattam már meg, fel kéne túrni azt a családi bakelittárat. Egészen megrendítő például a Vízöntő dala; újra rá lehet csodálkozni, hogy a Portugal milyen jó kis sláger volt a Folkestrától; meg tudjuk persze, hogy a Muzsikás Betyárnótája milyen fontos dal, de egészen más (ismét) hallani. Lehetne folytatni, ám legyen végül szó az első lemez nyitásáról, egy nagyszerű válogatói húzásról, egymás után helyezésről. Ahogyan a Sebő együttes a capella dala után, ahogyan azt a rockkritikusok mondani szokták: berobbannak a Muzsikás kemény, sőt, tömör vonósai, na az olyan baromi erős pillanat, hogy minden nyavalygás ellenére mégiscsak melegen ajánlom a Magyar világzenét. B+