ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

90
100

Ingyenzene: szirénából soha nem elég

Rónai András | 2011.06.08. 18:00|
Címkék: zeneajánló

Brazil bulizene Litvániából világslágerek feldolgozásaival, chicagói bulizene Rotterdamból salsával. Miniatűr popremekművek, suttogással és torzulással. Melankolikussá változtatott prosztó rap, nahát. Kemény törzsi-ipari techno, de még portugál jazz+rock is, ami nem is jazzrock.

Kis kedvencem, az álnaiv (poszt)pop-miniatűrök mestere, FS Blumm egy fiatal, kolumbiai származású hálószoba-énekesnővel, Lucrecia Dalttal készített egy négyszámos feldolgozás-ep-t, innen tölthető le. A Quizás, Quizás, Quizás (avagy Perhaps, Perhaps, Perhaps) az első darab (Osvaldo Farres), valamint van még egy-egy Burt Bacharach & Hal David-, Iggy Pop-, Simon & Garfunkel-szerzemény, mindegyik a duó saját képére formálva. Ahogy azt vártuk (mármint mi, FS Blumm-rajongók), szép alulfogalmazott miniatűr darabok ezek, már-már az "én igazából itt sem vagyok, bocsánat" hozzáállással - ugyanakkor minden aprólékosan kidolgozott és nagyon szépen megszólal: a suttogásközeli, néha abba átcsapó ének; az a szép hang, ahogy a gitáron csúsznak az ujjak a kedves minimáldallamocskák közben; az apró koppanásokból összerakott ritmusok, csilingelések, játékszintik. Ami azt is jelenti, hogy amikor megjelenik egy kis visszafogott torzítás, zajongás, akkor az bizony tényleg nagyot tud ütni.

A holland Munchi az - immár hazánkba is betört - moombahton egyik sztárja, ám legutóbbi ingyenes ep-je a Rotterdam Juke címet viseli, és mint ebből kitalálható, a tavaly felfutott juke / footwork ihlette; Munchi járt ugyanis a műfaj szülőhelyén, Chicagóban, lenyűgözte a dolog, és mostanra érezte úgy, hogy ő is hozzá tud szólni a dologhoz (illetve gyógyult meg a basszuszenék világát megrázó betegségéből). Az ep innen tölthető le, minden számhoz jár magyarázat is; például kiderül, hogy az ep-t indító slágerbe nem ám úgy közvetlenül került bele a Rage Against The Machine, hanem egy holland rapper közvetítésével. Ahogy a juke-ban lennie kell, megvannak a baromi gyorsan zuhogó lábdobok, követhetetlen kopogás, apró darabokra szabdalt minták (pénztárgép csörgése vagy éppen salsa és a dominikai eredetű bachata), meg nagyon vicces szintihangok - továbbá szirénák, hiszen, mint Munchi írja: "SZIRÉNÁBÓL SOHA NEM ELÉG". Szemben azonban az eredeti juke-kal, ez nem üres, inkább nagyon is telített zene, az ember csak kapkodja a fejét; olyan túlpörgött harsányság jellemző rá, pont egy lépéssel innen a baromi idegesítőtől (bár persze nyilván vannak olyanok, akik szerint száz lépéssel túl azon), ami nagyon hatékonnyá és szórakoztatóvá teszi.

Julian Wass a csodabogár-barkácspop Fol Chen nyughatatlan tagja (róluk bővebben itt írtunk), akit azért a hiphop is érdekel, LWH nevű társával együtt ő készítette a Green Ova Undergrounds hiphop-csapat legújabb, Chandelier című, innen letölthető mixtape-jét. (A Green Ova egyesek szerint az egyik legizgalmasabb dolog a mai underground hiphopban.) A Chandelier izgalmas furcsasága az, hogy a meglehetősen prosztó déli rap struktúráit használja (a ritmusokban és abban, ahogy a rap az alapokhoz viszonyul; és még az AutoTune is előkerül), de ennek harsányságát pont hogy ellágyítja és átitatja melankóliával, így tulajdonképpen ellenkezőjére fordítja. Nem is annyira az "érdekes" hangmintákban van ez benne (szitár, igazi zongora, csingilingi stb., valamint csörgések, tompa ütések, egyebek a ravasz ritmusokban - a Neptunes-hatást nem is akarják tagadni), hanem a megszólalás egész puhaságában és effektezett elkentségében, meg ahogy egymásra torlódnak a hangok. További érdekesség, hogy emiatt a nyolcbites szintik is egészen másképp lesznek nosztalgikusak, mint az szokásos: mármint valódi elvágyódós szomorúság van bennük, nem csupán a letűnt C64-kor után áhitoznak. Azon ritka esetek egyike ez, amikor valaki, aki a hiphopon kívülről érkezik, képes a a műfaj szabályait felborogatva valami igazán sajátosat és érdekeset alkotni.

Tudjuk, hogy a baile funk a Rio de Janeiro-i favelák bulizenéje, ám az előző évtized közepén már bőven kilépett onnan például Berlinbe, az Egyesült Államokba stb. De azért még mindig furcsa (vagy vicces), hogy van ám egy litván baile funk-producer is, mégpedig meglehetősen elismertOphex a neve. Először januárban találkoztam vele: a beszédes című, itt megtalálható 10.000 Kilometers From Rio EP első száma, a Bach Goes Baile Funk amolyan vicces novelty sláger volt (a másik szám meg valami mókás folklórdalocska átdolgozása). Friss, innen és innen is letölthető nagylemeze szintén árulkodó címet kapott: Gringo De Janeiro. A baile funk egy kis rave-vel, szintipoppal, valamint a kilencvenes évek jellegzetes hangzásaival találkozik itt, főleg nagy slágerek baile funk-feldolgozásaiban (REM, Kraftwerk, Red Hot Chili Peppers, Fleetwood Mac, Daft Punk, sőt, Travis). Lehetne akár ízléstelen is, de nem az, hanem jólesően könnyed mókázás az egész; mert ügyesen pont megáll a túlzásba esés előtt, ami persze ebben a műfajban akár visszafogottságnak is mondható. Oroszországból is jött pont most egy ingyenes baile funk ep: a Midget Ninjas Soundsystem előadóinak három száma orosz népdalokból illetve tangóból vett mintákat használ, valamint rekedtes raggázás is van itt: elég prosztó, tehát vicces, szép borítója is van (lásd címlapkép).

A Mutwawa amerikai duó Necro Zulu című, innen letölthető albuma (eredetileg kazettája) kemény ipari-törzsi techno. Az odabaszós, többnyire középtempós ritmusok tényleg "törzsi" hatást keltenek, a WFMU bloggerének Afrikát, azon belül a Konono No. 1-t is eszébe juttatták. Emellett rengeteg szinti búg, bugyog, zörög, csikorog, csipog és torzul, annyira, hogy néha zajba borul az egész. De van még néhány hangminta is, köztük keletiek is. Mindez pedig olyan sűrűre össze van dolgozva, hogy egy szemernyi üres hely nem marad, nincs lehetőség, hogy kivonjuk magunkat. A dark techno és a rituális zenék, valamint egyszer-egyszer az acid mellett az ipari zene kezdeteit, például a Throbbing Gristle-t is megidézi. Huszonnégy perc az egész, de teljes, letaglózó élmény.

Sok minden szól amellett, hogy utálatos legyen a portulgál dUASsEMIcOLCHEIASiNVERTIDAS zenekar. Először is rögtön a név, aztán a szellemeskedő bemutatkozás, ráadásul a korábban kazettán megjelent, innen letölthető félórás lemezüket úgy jellemzik: pszichedelikus jazz rock. (És a borítójáról akkor még nem is volt szó, a címe meg maradjon titok.) Mindennek ellenére érdemes meghallgatni, mert ez nem jazzrock a szokásos értelemben, hanem tényleg jazz és kemény rock sajátos, instrumentális elegye. A rockos része tud húzni és durvulni, torzulni, olykor eléggé zajossá; vannak aztán egészen táncos részek és visszafojtott, posztrockos építkezések is. Mindehhez másfelől tényleg jazz társul, vagyis a szaxofon nem - mint az hasonló zenékben lenni szokott - atmoszférát teremt vagy artikulálatlanul süvölt, hanem igazi szólókat játszik.


 

joe | 2011.06.08. 22:53 1
Munchi meg Mutwawa atom jók.