Fotó: Kékes Szaffi

Most jártok először a régióban?

Igen, de ez most nem egy turné, hanem csak emiatt a koncert kedvéért repültünk ide, és holnap délután megyünk is vissza, amit eléggé sajnálok, mert megszállott futballrajongó vagyok és Magyarországnak nagyon komoly futballmúltja van. De holnap azért megpróbálok elmenni a Puskás-stadionba. Messze van innét?

Nincs, metróval hamar ott van az ember. Viszont akkor siess, mert rövidesen lebontják!

Igen? Ezt nem is tudtam. Egyébként a reptérről befele láttuk a Ferencváros-stadiont, és nekem van is otthon Ferencváros-mezem, de végül nem hoztam magammal, mert az Újpest-szurkolók nyilván nem örülnének neki.

Amikor az első lemezetek megjelent, csaknem minden kritika kitért rá, hogy végre egy brit gitárzenekar, amely nem a Jamen, pláne nem a Libertinesen nőtt föl.

Ez így is volt, a zenekarban elég sokféle zenét hallgattunk mindnyájan. A Jam és a Clash egyébként nagyon jó kis zenekarok voltak, és az ő nyomukon indult el a Libertines is. Nekem és sokaknak az utánuk következő együttesekkel volt problémánk, akik már vissza sem ástak a Jamig vagy a Clashig, hanem gyakorlatilag a Libertinest másolták. Ez bennünket nem érdekelt, és olyan brit zenekarokon kívül, mint a Smiths, rengeteg amerikai zenekart is hallgattunk, mint a Pavement, a Built To Spill vagy a Sonic Youth.

Aki nálunk az első lemezetekről írt kritikát, elsőre svédnek hitt benneteket. Mások is beleestek ebbe a csapdába?

Igen, mondtak ilyesmiket, mert az első lemezünk nagyon sokszínű és vidám volt, és több svéd zenekarra is jellemző volt ez. De ez inkább véletlen egybeesés volt, és azóta némiképp lenyugodtunk.

Pedig amikor három éve láttalak benneteket a Melt! fesztiválon, akkor az energia nagyon fontos része volt a fellépéseteknek.

Élőben ez az energikusság továbbra is megmaradt, de a stúdióban már megfontoltabbak vagyunk. Akkor tizenkilenc évesek voltunk és nagyon lelkesek.

Elég fiatal zenekar vagytok, ehhez képest már három tagcsere is volt a zenekarban.

Igen, de ezek leginkább arra vezethetők vissza, hogy ilyen sok tagunk van. Ott van például a Broken Social Scene, ahol szintén sok tag játszik és szintén sok tagcsere volt, de ez nem nagyon tűnt fel senkinek, mert ott van pár meghatározó figura, akik körül cserélődnek a zenészek, nálunk pedig mindenkinek külön egyénisége van. A távozók közül Aleks és Harriet is azért mentek el, mert tovább akartak tanulni, ami érthető, hiszen ebből a zenekarból nem fogunk meggazdagodni. Mi viszont jól érezzük magunkat így, és folytatjuk tovább. Remélem, hogy ez a mostani felállás nem fog már változni.

Ha meggazdagodni nem is tudtok, de azért megéltek a zenélésből, ugye?

Igen, de azért néhányunk bevállal ilyen-olyan munkákat mellette. Igazából elég szerencsések vagyunk, mert mind a kiadókkal, mind a menedzsmentünkkel elég jól jártunk, és mindannyian nagyon támogatnak bennünket.

Novemberben jelenik meg az új lemez, mit lehet tudni róla?

A legfontosabb, amit ezzel el akartunk érni, hogy nagyon egységes és erős legyen. A legutolsó lemezünk, a Romance Is Boring egy kicsit egyenetlen lett, és túl hosszú is, noha továbbra is nagyon büszkék vagyunk rá. Szerintem mindhárom albumunkban el volt rejtve három nagyon jó lemez, most pedig azt szeretnénk, hogy ne legyen semmi sallang.

Az indulásotok óta eléggé átalakult a brit zenei színtér. Téged hogyan érint ez?

Nekünk négy-öt év alatt sikerült kialakítani szerencsére egy elég kitartó rajongói bázist. De azt látom, hogy amikor indultunk, még az a korszak volt, amikor még elképesztő összegeket öltek kiadók zenekarokba, amikor nyilvánvaló volt, hogy sosem fog megtérülni az a befektetés. Most viszont szerintem ambiciózusabbak a zenészek, és ebbe a mostani szcénába inkább passzolunk is, és remélhetőleg az új lemezzel még több emberhez eljutunk, akik nem azt fogják gondolni, hogy na, itt van még egy szörnyű gitárzenekar.

Milyen zenéket szerettél mostanában?

A legjobban idén Drake lemezét várom, eddig három-négy számot hallottam róla és hatalmas mind, a tavalyi albuma pedig a kedvencem volt. Nem hallgatok túl sok gitárzenét, hanem r&b-t, mint például The-Dream, aztán ambient, dance, house zenéket is, és szeretném tágítani az ízlésemet.

És mi volt a problémád az angol futball fenegyerekével, Joey Bartonnal? Még a Daily Starba is bekerült, hogy beszóltál neki Twitteren.

Én nagyon bírom Joey Bartont. Elég durva múltja van, de ezt sikerült maga mögött hagynia, most viszont kicsit sznobként kezdett viselkedni, Nietzschét idéz, és úgy viselkedik, mintha a többi futballista fölött állna, csak mert néha elmegy egy kiállításra. De például azt nagyon becsülöm benne, hogy futballista létére nemcsak a kommersz slágerzenét szereti, hanem nagy Smiths-rajongó, jár koncertekre. Szóval én alapjában véve bírom őt, csak egy kicsit meg akartam pöckölni az orrát.

Ezek szerint nem is találkoztál olyan futballistával, aki ismerné a Los Campesinost?

Nem, soha. Bár próbálkozunk bekerülni a világukba, hiszen egy számunk bekerült egy Budweiser-reklámba, amit elég gyakran leadnak a fociműsorok közben, szóval arra szívesen gondolok, hogy sokuk hallott már bennünket. Szerepeltünk tévéműsorokban is, például Roberto Di Matteóval, aki a West Bromwich Albion edzője is volt, de ő sem ismert bennünket. Egy hírességről tudok, aki hallgat bennünket: a Coronation Street című szappanopera egyik szereplője, de a karaktere sajnos megbolondult, meggyilkolt két embert, majd öngyilkos lett.

Melyik csapatnak szurkolsz?

Egy senki által sem ismert csapat, ami annak a falunak a csapata, ahol élek és aminek az egész családom szurkol, walesi alsóbb osztályban játszik.