"He wants to write a love song / An anthem of forgiving / A manual for living with defeat." Ez a három sor az új Leonard Cohen-album nyitó dalában, a Going Home-ban hangzik el, és ki is jelöli egyrészt azt az utat, amelyet a szerző járt be az elmúlt ötven-hatvan évben, másrészt az ösvényt, amin ez a lemez végigmegy a maga negyvenkét percében. Dalok a szerelemről, a megbocsátás himnuszai, kézikönyv a veszteségekkel teli élethez. Az Old Ideas január 30-án jelenik meg. Az eddig utolsó Cohen-sorlemez, a Dear Heather 2004-es, sok idő eltelt azóta, volt mire várni, ám ennél fontosabb, hogy a költő-énekes időközben hatalmas sikerrel hozott le egy többéves világ körüli turnét. A kivételes életmű betetőzése ez a fantasztikus koncertsorozat volt, és korántsem azért, mert a 77 éves dalnok a sikernek hála felbukkanhatott a legjobban kereső popsztárok toplistáján. Ezzel szemben inkább azért, mert ezeken az előadásokon egységes egésszé tudta gyúrni mindazt, amiből művészete áll - zenét, irodalmat, színházat -, úgyszólván új műfajt teremtve, újraértelmezve egész pályafutását.

Ebből adódik továbbá, hogy Leonard Cohen a megbecsült, nagyra tartott öregek közt is fenoménné, az odaadó szeretet tárgyává vált. Hogy érthetőbb legyen: aki ott volt a telt házas budapesti Aréna-koncerten, azután már nemcsak a Waiting For The Miracle-t, a Hallelujah-t vagy a Partisant - a dalokat - kedvelte, sőt nemcsak az énekest mint énekest, hanem elsősorban az énekest mint embert. Veszem a bátorságot, hogy azt mondjam, hasonlóan történhetett Bukarestben vagy Londonban is. Egyszóval, az előadó szőröstül-bőröstül, véglegesen eggyé vált a dalokkal, ami köztünk szólva keveseknek adatik meg. Ha mondjuk, hazai példát kellene hoznom, Cseh Tamás jutna eszembe. Klassz volna, ha kiderülhetne, milyen őszikéket írtak volna ők Bereményivel; erről lemaradtunk, zárójel bezárva. Félreértés ne legyen, arról nincs szó, hogy Cohen szobrot állíttatott volna magának - vagy a közönség neki -, nagysága ellenére megmaradt közelinek, bölcsebb lett, de tiszta maradt, és az olykor cinizmusba hajló iróniájából sem veszített.

Innen nézvést az Old Ideas nem lehetett újabb csúcs, csak ráadás. Az A-plusz fokozhatatlan, maximum kiegészíthető, okosan, szerényen. Eredetileg 2011 tavaszára ígérték a lemezt, érkeztek mindenféle hírek arról, hogy Cohen lecserélte bevált partnereit, meg hogy a fia, Adam is besegít neki, felbukkant Patrick Leonard billentyűs-producer-dalszerző - aki nemcsak arról ismert, hogy ő írta Madonnának a La Isla Bonitát, dolgozott Roger Watersszel és Bryan Ferryvel is -, de azért csak van közük az Old Ideashoz az olyan régi társaknak is, mint Sharon Robinson, Adjani Thomas vagy a Webb nővérek. Az utóbbi hetekben keletkezett némi felhajtás, ahogy illik, előbb a Show Me The Place-t mutatták meg - videó is készült hozzá -, aztán a Darknesst, majd a Going Home-ot. Utóbbit megelőzte a szövege, amit versként publikált Cohen az irodalom világában komoly fórumnak számító The New Yorker költészeti mellékletében. Végül egy héttel a premier előtt mind a tíz dalt hallgathatóvá tették a Guardianen és az NPR-en.

Öt-hat környi nekifutásból képtelenség megmondani, hova kell majd egyszer rakni az Old Ideast a tizenkét Cohen-lemez között, de ennyi alapján is hajlamos vagyok feltételezni, vannak itt számok, amiket nem fogunk elfelejteni. Négy nagy kedvencem van ebben a pillanatban, a Going Home, az Amen, a Darkness és a Different Sides, ezek nemcsak az eszmei mondanivalóval ütnek, a fülem is nagyon-nagyon szívesen fogadja be őket. Az alaphangot a Going Home adja meg, a tempó lassú, a tónus sötét, a téma a búcsú. Ám a vége még odébb van, a második dalban, az Amenben sem a végítélet harsonái szólalnak meg, csak egy szelíd trombita és egy hegedű, hiába zihálnak és kaparásznak az ajtó előtt az angyalok. Hogy egy 77 éves ember zsoltárokat énekel, amilyen az Amen, a Show Me The Place vagy a Come Healing, az rendben lévő, megható és felemelő dolog. Úgy pláne, hogy azt mondja erről, nem tudni, istenhez vagy emberhez szól a fohász. "Sosem tudtam kideríteni, ki a felelős ezért a katasztrófáért, amit életnek nevezünk" - magyarázta itt a pulpos Jarvis Cockernek.

Hit, remény és szeretet van ezekben a dalokban, de egyvalami nagyon nincs: ájtatosság. A sorban negyedik Darkness amúgy is friss szelet hoz. Bluesos, keményebb alapok, orgona. "I've got no future / I know my days are few / The presents not that pleasure / Just a lot of things to do." Jövő nincs, a jelen sem csupa élvezet. Itt már nincs bűnbánat, csak a sötétség jön, és ott a pohár, aminek a tartalmát így is, úgy is fel kell hajtani. Ha fel kell, hát fel kell. A szerelem is kevésbé szól a szeretkezésről, csak az együttlétről és a megbocsátásról megint. Mint az Anyhow-ban: "I'm naked and I'm filthy and there's sweat upon my brow / And both of us are guilty, anyhow. / Have mercy on me, baby. After all, I did confess, / Even though you have to hate me, could you hate me less?" Akárhogy is, mindketten bűnösök vagyunk, hát legalább gyűlölj kevésbé.

Essék pár szó a zenéről is, végtére mégsem verseskötetről, hanem hangos kiadványról beszélünk. Cohen hangja mélyebb, mint valaha, ennél fogva a kontraszt is átütőbb az ő és az említett énekesnők szólamai között, mint bármikor, a Come Healingben különösen tisztán tárul elénk a jelenség. A dalok hangszerelése, mint mindig, hibátlan, a gitárok pontosak, Patrick Leonard orgonája, a hegedűk és a bendzsó dettó, a ritkán feldübörgő basszusok és ütősök nemkülönben. Egy pillanatra visszautalnék a már felidézett budapesti koncertre: ilyen finomra kevert zenét ritkán hallani élőben, írtam akkor. Nos, az Old Ideas keverése is ott van a spiccen.

Ha az eddigiekből úgy tűnt volna, a lemez nem több háromnegyed órányi nyavalygásnál és búslakodásnál afelett, hogy eliramlott az élet, akkor nem fogalmaztam elég plasztikusan. Nemcsak az ájtatosságot nélkülözik a dalok, hanem a félelmet, a gyávaságot, a lemondást is. Van még erő, van még öröm, a mosoly sem fájdalmas fintor. "Both of us say there are laws to obey / Yeah, but frankly I don't like your tone / You want to change the way I make love / I want to leave it alone." Az idő múlik, de ami volt, a helyén volt. Minden megvan, kész a leltár. Viszont lehet folytatni. Az utolsó leheletig. A happy end nem volt, hanem lesz.