ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

Messzire elviszi a hangot - a Konono No. 1 a Quartnak

Rónai András | 2012.03.25. 09:00|

Szombat este a Trafóban lépett fel a kongói Konono No. 1. A koncert előtt a zenekarvezető Augustin Makuntima Mawangu beszélt arról, hogy a nemzetközi siker miben változtatta meg a zenészek életét és miben nem; hogyan működik a hagyományos zene Kongóban; hogyan lehet valaki a Konono tagja. Aztán még annál is jobb koncertet adtak, mint amire számítani lehetett. (Augustin Makuntima az első képen látható.)

Fotó: Tuba Zoltán

Hogyan változott meg az életük az első lemez megjelenése óta? [A zenekar történetéről és hatásáról itt írtunk bővebben.]

Azután kezdődtek el a turnék, eljutottunk a világ mindenféle helyére. Elkezdtünk lemezeket készíteni és európai és más zenészekkel együtt dolgozni. Ez nagyon sok tapasztalatot jelentett.

És a zenekarnak, a tagoknak több pénze van azóta? Mondjuk jobb házakba tudtak költözni?

A mindennapi életünk annyira nem változott meg. Ugyanott élünk. Nem akarok panaszkodni, de majd szeretnénk azért jobb helyekre költözni. Ehhez még kell pénzt gyűjteni.

A két lemez [Congotronics , 2004 és Assume Crash Position, 2010] meglehetősen különbözik egymástól. Ez minek köszönhető?

Annak hatására, hogy találkoztunk és dolgoztunk európai együttesekkel, gyorsabban és erősebben kezdtünk el játszani. És ha elkezdesz gyorsabban mozogni, akkor lélegezni is másképpen fogsz.

Rengeteg helyen jártak. Különbözik a közönség reakciója mondjuk Japánban és Európában?

Alapvetően abban van különbség, hogy olyanok jönnek-e el egy koncertre, akik már ismerték korábban a Kononót és ezt a fajta hagyományos zenét, amit játszunk, vagy olyanok, akiket inkább csak a koncert hangulata fog meg. Nagyon sokféle emberrel találkozunk.

Kongóban változott a zenekar, illetve az általa játszott tradicionális zene népszerűsége?

Otthon nem mi választjuk meg, hogy mikor, hogyan játszunk, hanem akkor zenélünk, ha hívnak minket: esküvőre, keresztelőre, temetésre. És egyre többször hívnak. Az erősítőnk messzire elviszi a hangot, akár egy kilométer távolságra is, úgyhogy egyszerre sokan tudnak hallgatni minket. De ettől még a mi zenénk nem lesz modern, hanem hagyományos. Az erősítőt azért használjuk, mert máskülönben nem lehetne hallani a likembét. A hagyomány üzenetét visszük el mindenhova, ahol játszunk.

Milyen zenét hallgatnak az emberek Kongóban?

Mindenki a saját törzsének a hagyományos zenéjét. Aki nem a mi törzsünkhöz tartozik, az esküvőre vagy temetésre nem fog minket hívni játszani; ugyanígy, aki nem Kasaiban él, az nem hívja a Kasai Allstarst. [A zenekar szintén a Congotronics sorozatban megjelent lemezéről itt írtunk.] Van modern zene is, például a rumba, ami a folklórt is felhasználó tánczene. De minálunk ez nem igazán van jelen.

Érkeznek új tagok a Kononóba?

A Konono arra épül, hogy olyan fiatalok jönnek hozzánk, akik meg akarják tanulni ezt a fajta zenét. Így került a zenekarba Visi [ütőhangszeres] és Makonda [likembe-játékos] is. Én az édesapámtól tanultam [Mawangu Mingiedi, a zenekar alapítója, aki már nem turnézik velük]. Ott volt például a gitár, amin játszott, hát nem hagyhattam csak úgy heverni. Meg kellett tanulnom nekem is. Eleinte nem ment jól, aztán fokozatosan rájöttem, hogyan kell ezt csinálni.

Komoly várakozásaim voltak, és igen: a Konono No. 1 annyira nagyon jó koncertet adott, amennyire kellett. Sőt, azt is megkockáztatom: még jobbat is. Megvolt benne a végtelen egyszerűség, aminek a hatása alól aligha vonhatod ki magad: a  feltartóztathatatlanul haladó, pofonegyszerű ritmusok; a néhány hangból álló dallamok-motívumok a likembén; egyszerű, ismételgetett énekdallamok. És közben ennek az ellentéte is: nem bonyolultság, illetve több annál, hogy mind az ütősök, mind a likembék folyamatosan variáltak. Inkább arról van szó, hogy nagyon sűrűn rétegzett ez a zene. Pontosabban össze is olvad egy nagy ritmikus zsongásba (a kierősített, csilingelő-fémes-torz-szépséges likembék!) - de közben hallani, hogy mennyi különböző és egymással nem is nyilvánvaló kapcsolatban lévő, ám együttműködő rétegből áll össze mndez. Emiatt volt, hogy hiába "ugyanolyan" mindegyik szám, és hiába tudom fejből a lemezeket (főleg az elsőt, amihez a koncert szerencsére jóval közelebb állt, mint a gyengébb másodikhoz), mégis, a zene folyamatos meglepetéseket tudott okozni.

Ráadásul szuper, kissé szürreális színpadi előadást láthattunk. Elöl balra a megkérdőjelezhetetlen jelenlétű zenekarvezető, aki keveset mozgott (ráadásul sokáig morcos is volt valami technikai probléma miatt); jobbra az imádnivaló ripacs énekes-likembés-showman (úgy mutatta be a cd-t, amit vegyünk meg a koncert után, hogy puszilgatta, babusgatta - ezt próbálja meg valaki egy streammel megcsinálni). Kettejük között pedig egy őszülő hölgy, aki amikor nem házi készítésű harangjátékán játszott, akkor bizony táncolt; idővel udvarlója is akadt. A hátsó sorban a fiatalok: a ritmust kérlelhetetlen és vigyorogva hozó ütősök és a fapofával álló, néha viszont meglepő hajlongásokat bemutató harmadik likembe-játékos.

Ha akarom, a tradíció felől közelítem meg; ha akarom, valami ősi technót csodálok benne. Vagy egy találó megfogalmazás szerint: "ha a rock and roll lényege a nyers, zsigeri erő és az előítéletek lerombolása, akkor bizony a világ legjobb rock and roll bandája egy olyan kongói zenekar, amelynek a tagjai azt sem tudják, mi az a rock and roll." Fokozhatatlan vidámságban telt el a bő másfél óra a nagyjából teli Trafóban; egyetlen dolgot sajnáltam: Kinshasában állítólag egész éjszakán át tart egy-egy buli. A

A koncertről készült további képet a fotókra vagy ide kattintva nézegethetők.