ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

90
100

"Nincs összhangban az UFO-életérzéssel." A gyanú szerint kerítő volt Dr. Love

2012.04.24. 17:32|

Váratlanul érte a pályatársakat a hír, hogy a kilencvenes évek slágeregyüttese, az UFO frontemberét letartóztatták, mivel a gyanú szerint nemzetközi prostituált hálózatot működtetett.

A keddi Blikk számolt be róla először, hogy előzetes letartóztatásba helyezték az egyik kilencvenes években népszerű együttes, az UFO frontemberét. V. Zsolt a gyanú szerint prostituáltakat közvetített Svájcba és Németoszágba, és a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint egy nemzetközi kerítőhálózat irányítója volt. V. Zsolt a Napolaj című slágerrel elhíresült UFO rappereként Dr. Love néven vált ismertté a kilencvenes évek második felében, ám miután kiderült, hogy a klipekben látható fotogén lányok helyett más énekesnők énekelték fel a slágereiket, az UFO feloszlott. Az együttes nemrég újra visszatért és sikeres fellépéseket is vállalt - ebbe az idillbe rondított bele V. Zsolt letartóztatása. Az UFO menedzsmentje sajtóközleményben reagált a történtekre, melyben kitértek arra, hogy V. Zsolt "az UFO visszatérése óta hitelesen képviselte az UFO-életérzést, az állandó vidámságot, a felhőtlen szórakozást, amelyet az UFO-dalok nyújtottak a rajongóknak", és siettek azt is hozzátenni, hogy elítélik azokat az embereket, akik ilyesmivel foglalkoznak. Az UFO utalt arra is, hogy "ha a közönség igényt tart rá, a színpadon biztosítja a felhőtlen szórakozást a jól ismert UFO-dalokkal egy új frontemberrel, aki hitelesen tudja képviselni az együttest." Sőt délután már az UFO menedzsere be is jelentette a Velvetnek, hogy megvan Dr. Love utóda: "Bálintnak hívják, és korábban a Fekete Színházban táncolt."

A Quart megkérdezett néhányat V. Zsolt egykori pályatársai közül, akik közül volt, aki nem akart nyilatkozni, míg Keresztes Ildikó - aki néhány UFO-slágerhez kölcsönözte a hangját annak idején - annyit mondott, hogy nem ismerte személyesen Dr. Love-ot: "Csak bementem a stúdióba és felénekeltem a dalokat, de vele sohase beszéltem" - mondta az énekesnő. A kilencvenes évek magyar popszínterének egyik legfontosabb szereplőjének, Kozsónak viszont volt véleménye a történtekről: "Csak remélni tudom, hogy félreértésről van szó, és szorítok is érte, hogy így legyen, még akkor is, ha egyébként én mereven elutasítom az ilyesmit" - mondta a Quartnak Kozso. "Én Dr. Love-ot személyesen csak annyira ismerem, hogy volt pár koncert, amin ő is és én is felléptünk. Hozzám emberileg nem állt közel az a stílus, amit ő képviselt, inkább saját magával volt elfoglalva, arrogánsabb volt, én pedig kifelé nyitott, őszinte típus vagyok. Úgy gondolom, hogy ha igaz ez az egész, akkor az UFO-életérzéssel sincs összhangban, amire folyton hivatkoztak" - folytatta a több fiú- és lánycsapat alapítójaként is ismert producer, aki jelenleg a Jukebox Babiez nevű lánycsapat útját egyengeti. "Lenézem és mélyen elítélem, ha valaki ilyennel foglalkozik, hiszen szégyent hoz a szakmára, és semmilyen szinten nem tudok vele azonosulni" - mondta a Quartnak Kozso.

Hinkel91 | 2012.04.24. 18:06 1
Erről a cikkről sokat elmond a szerzője.