A Balaton Sound vasárnapi zárónapjára az előző napi eső kicsit lehűtötte a hangulatot, pedig volt itt poptörténelmi jelentőségű laza hiphop, bulis electro house és az évtized egyik legfontosabb indie zenekara is fellépett.
A szombati felhőszakadás lemosta a sminket a Balaton Soundról és egy közepesen lepukkant vurstlit hagyott maga után. Pedig aránylag erős program jutott a zárónapra, így mindjárt késő délután a Native Tongues hiphop-mozgalom legnagyobb túlélője a De La Soul lépett fel a nagyszínpadon. Gyenge napsütésben és átható fűszagban érkeznek a térdhajlító ütemek, de nem folyamatosan, hanem a két MC, Plug 1 és Plug 2 (az egyszerűség kedvéért használjuk ezeket a megnevezéseiket) folyamatos közönséghergelése mellett. Van pillanat, amikor ez utóbbival túlzásba esnek, mondjuk 5 percen keresztül versenyt énekeltetni a közönség két szektorával és ehhez folyton lekeverni az épp kezdődő ütemeket baromi uncsinak hat, bár az összegyűltek nagy része egész jól szórakozik rajta.

Egyébként a trió korrekten végigrohan az életművükön a korai Roller Skating Jam Named Saturdays és a Me, Myself And I párosától kezdve a J.Dilla által producerelt Stakes Is High-on át a Grammy-díjat hozó - és ezen a koncerten Damon Albarn részei nélkül előadott - Feel Good Inc. -ig bezárólag. Ami külön jó volt, hogy az a pozitív attitűd, ami a Native Tongues-ot jellemezte a kezdetekben és amiért folyamatosan megkapták a hippi-hiphop jelzőt, az teljesen érezhető volt: tehát nagyképű repperek helyett, három szerethető fickó ugrált a színpadon, akik csuklóból kiráztak egy kellemes, tét nélküli strandbulit. B-

Az Animal Collective buliját annak ellenére kíváncsian vártam, hogy igazán csak pár számuk és az egyik korai lemezük, a Feels jelentett sokat a számomra. Ezért is bántam, hogy a koncert első harmadában az interjúzás kötelezettsége hívott el, ahonnan csak a legvégén értem vissza. Ezért teljes értékű kritikára nem vállalkoznék és korábban már úgy is elmondtunk szinte mindent az elmúlt évtized egyik legfontosabb indie zenekarának élőben nyújtott teljesítményéről. Még öncélú bénázásként is jellemeztük az egyik fellépésüket, de ezúttal valamivel összeszedettebb és dalközpontúbb műsort kapott az összegyűlt szűk hetven ember.

Az említett lemezről szóló Did You See The Words, vagy épp az új kislemez, az ígéretes Honeycomb sokkal élvezhetőbben szólalt meg, mint az az interneten keringő felvételeken hallható. Érzékeltetve a Balaton Sound furcsa, sok szempontból elviselhetetlen összevisszaságát (rögtön a színpad mellett bungee jumping várta a kedves felvonulókat) az utolsóként előadott, élőben inkább egy Battles-dalnak tűnő Summertime Clothes-ra még egy odatévedt, divatosan talpig fehérbe öltözött úriember is ízesen csettintett, hogy "na, ez jó!". B

Az Animal Collective-vel ellentétben a Digitalism koncertjére végre egy a kalibernek megfelelő számú közönség gyűlt össze az óriási szögletes szívvel felturbózott színpad előtt. A két irodistának öltözött tag olyan emelvény mögött ügyködött, amilyeneket a konferenciákon szoktak használni, amely vagy Kraftwerk-hommage, vagy a német zene felfogás fura kifejeződése. A korábbi élő felálláshoz képest most dobos nélkül érkeztek és a koncertet nyitó Miami Showdown és Zdarlight egybeszőtt kettőse csak megerősíti, hogy a lemezekhez képest kicsit feltupírozott - hol house, hol trance elemekkel kiegészülő - instrumentális dalok dominálnak majd végig.

Ezt személy szerint picit sajnálom, főleg, hogy még a 2 Heartsból is sikerült kigyomlálni a verzéket. Ettől függetlenül van, amikor az új részek hozzáadott értéknek bizonyulnak és szerencsére messzire elkerülik a dubstep és a miami bass vidékét. Az új lemezről előadott Blitzet kifejezetten élvezet ordító hangerőn meghallgatni az amúgy igen lelkes közönség sűrűjében. Attól függetlenül, hogy a 2007-ben felfutott stílus - amelyeknek ők is prominensei voltak - igen hamar marginalizálódott, táncolni mondjuk még mindig remekül lehet a Digitalismra és persze az utolsóként előadott Pogo vastag betűkkel van beírva a bulizás nagykönyvébe. B
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Van-e választásod, ha valaki előtted térdel?
Danny Brown rapperre, ezen belül az ágyékára koncert közben finoman szólva rávetette magát egy rajongója. (Vigyázat, a cikkben ennél sokkal nyersebb szavakat fogunk ...
Visszatér a house legendás duója
Ismét együtt a Masters At Work. A house-t, latin zenét, hiphopot, diszkót gyúrták össze, egyes számaikból teljes műfajok nőttek ki.
Le az előjátékkal!
Pompás csajok egy pompás épületben, valamint az R&B-sztár The-Dream, akit csak maga a szex érdekel - meg az autója. Fura klip.
De hol maradt a félelem? Az Esben And The Witch koncertje
Az Esben And The Witch második lemezét turnéztatja. A Wash The Sins Not Only The Face-re sokat finomodott az indulásakor még főleg fojtogató, borongós, romantikus gót ...
Alternatív ByeAlex is versenyez
A trenddiktáló FACT magazin alternatív Eurovíziót indít. A magyar versenyző intim szobazenét játszik.
Hipnotikus zúzás a szülinapi bulin - a Sonic Youth koncertlemeze és a Chelsea Light Moving bemutatko
A Sonic Youth jövőjéről még mindig nem tudni semmit, de a tagok eddigi szokásukhoz híven újabb és újabb zenekarokat és projekteket hoznak létre. Thurston Moore ...
Több basszust a csengőhangokba!
Letölthető csengőhangok underground elektronikával, jungle-szirénázástól farkashorkolásig.
Búcsú a világ legijesztőbb fogsorától
Shane MacGowan a filmsztárságért feláldozná legendásan rossz fogsorát. A neten keres fogorvost.
Beteszek zenét, aztán mindenkit megölök
A Queens Of The Stone Age folytatja apokaliptikus rajzfilmsorozatát. Itt még az is fejeket robbant, aki amúgy barátkozni szeretne.
Lázadás lassúzással - a Pegazusok Nem Léteznek a Quartnak
Az Esti Kornél-gitáros Lázár Domokos és barátnője, Ács Eszter két éve kezdtek közösen dalokat írni, és mára a Pegazusok Nem Léteznek már rendszeresen koncertező zenekar, ...
Afrikai Hendrix skót szoknyában
Letölthető bulizene harmonikával, az ördögi fehér embert elűző dalok, makarónirap a börtönből. Hátizsákban elférő stúdió a világ körül.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?