A Wild Beasts koncertjéről a képre kattintva még több fotó látható

Habár sok embertől hallottam, hogy várja a Wild Beasts koncertjét, és sok olyan beharangozót olvastam, ahol ajánlották őket, péntek délután fél ötkor meglehetősen kevés ember gyűlt össze az A38 sátorban, hogy megnézze az élőben egy lány szintissel kiegészülő angol négyest. A Wild Beasts alapvetően kicsavart dream popban utazik. Arról ugyan itt nálunk is megoszlanak a vélemények, hogy mennyire tett jót a zenekarnak, hogy elhagyva az első, Limbo, Panto című lemezük játékosan kattant világát, álmodozó, elvágyódó melódiák mögé rejtették el az apró trükkjeiket. A 2008-as Two Dancers aztán meg is hozta a viszonylagos áttörést, a Wild Beasts a zeneblogok egyik kedvenc úgynevezett art pop zenekara lett (mi is szerettük) - aztán a tavalyi Smother még egyet lépett a kellemes "igényes pop" felé, immár kereskedelmileg is viszonylagos sikert aratva (17. hely a brit listán). Ugyan nekem nem igazán a terepem ez a háttérben tartott, a hangulatot nem karcolgató, jószerivel tét nélküli tili-toli, és jobban szeretem a Clientele egyenesebb, mégis transzcendensebb melankóliáját, azért el kell ismerni, lemezen egyszerre kellemes és érdekes a Wild Beasts.

A Wild Beasts koncertjéről a képre kattintva még több fotó látható

Tényleg nem szeretném ilyen önkényes mércével értékelni a koncertjüket, de egyértelműen azok a kevés elkalandozások voltak a csúcspontok, amikor a zenekar elhagyta a koncerten a maga finom élét is eltompító álmodozó popzenéjét, egy-egy agyamentebb énekszólam, vagy egy felüdítően ható, nagyobb ívű  kiteljesedés kedvéért. Miként azt egy ismerősöm megjegyezte, a zenekar élőben tényleg közelebb állt a Coldplay nem túl izgalmas felnőtt gitárpopjához, mint a várt hipszter-kedvenc, művészien furcsa dream pophoz. Csak hát a sokszor átkozott Coldplay működik headlinerként nagyszínpadon, önállóan arénákban, a Wild Beasts koncertje pedig inkább egy amolyan oázis volt, sziget a Szigetben, ahova bejöhettek párok és értő zenehallgatók andalogni egyet. Ahogy körbenéztem, a lehunyt szemű közönség soraiban többek közt olyan zenészt is láttam, aki sokkal eredetibb ennél a falzettes, végtelen rezignáltságnál. Úgy tűnt, a zenekar hozta azt, amiért várták őket; engem mint szándékom szerint nyitott, de nem elkötelezett kíváncsiskodót azonban nem tudtak meggyőzni. C+

Az xx koncertjéről a képre kattinva még több fotó látható

A Wild Beastshez hasonlóan aktuális, feketébe öltözött és angol The xx-nek (a továbbiakban: xx) már az első lemeze is ebben a melankolikus, elvágyódó hangulatban fogant. A legfőbb eltérés pedig az a Wild Beastshez álszégyenlősen bújtatott megalomániájához képest - ha már így egy napra, egy cikkbe kerültek -, hogy az xx ezt az álmodozó zsánert visszabontotta fő elemeire, és csak a legfontosabb hatáselemeket tartotta meg. Ahogy a címnélküli bemutatkozó lemez dalai, úgy a koncerten szép számmal előkerülő új számok is ezt a minimalista szemléletről tanúskodnak. Egy ragadós gitártéma, egy finoman alátolt basszusszál, szívdobbanásszerű dobok, és bensőséges, már-már csak egymásnak dúdolt fiú-lány vegyes vokálok. Ennek a lecsupaszított őszinteségnek köszönhetően az xx egyszerre befelé forduló, ugyanakkor zökkenők nélkül átélhető zenekar; mondhatni könnyen behúznak bárkit. Így nem is tűnt hülyeségnek, hogy a nagyszínpadra kerültek rögtön a headliner Stone Roses elé.

Az xx koncertjéről a képre kattinva még több fotó látható

Már a cikk strukturálása miatt is utálom, de ismét meg kell tenni a kitérőt: míg az első napon csak az A38- átor és az Aréna voltak iszonyúan halkak, most már a nagyszínpad is. Az, hogy kedves kollégámmal az ötödik sorban beszélgettük meg a világ nagy dolgait, mindent elmond a koncertről. Komolyan nem értem, hogy mi ez; a szervezők haragban vannak valami füldugógyárral? Mert komolyan, ha itt valaki bedugná a fülébe a más fesztiválokon alapkelléknek mondható kis izét, le is feküdhetne aludni. Ergo: füldugóval kár is kijönni -> csődbe megy a gyár. Engem nem annyira izgatott amúgy az xx, szóval azt mondom, ők tudják; viszont ha miattuk jöttem volna ki úgy, hogy fizetek egy csomó pénzt, eléggé felbosszantott volna ez az otthon, kisszobában, számítógéphangfalból kihozható hangerő. Na, de hagyjuk, nekem így is jó volt, hogy mentek ezek a kellemes dalok, cd-minőségben és még ott volt ez a három szomorú, már a huszas éveiben járó tinédzser, minden bajukkal, minden szépségükkel, szépen színpadra írt elveszettségükkel.

Az xx koncertjéről a képre kattinva még több fotó látható

Nem tudom, kitérjek-e rá, hogy mennyire ugyanolyan mindegyik daluk, mintha mindig ugyanolyan lenne az élet. Vagy ezt csak az úgynevezett unszimpi zenekaroknál, mondjuk a Glasvegasnál kell megemlíteni - és olyanoknál nem, akikről el tudjuk hinni, legalább amikor színpadon vannak, hogy náluk tényleg mindig csendes kamara-melodráma van? De tényleg, mindegy is, jók voltak háttérben, ahogy a többi néhány tízezer ember is egy jó beszélgetéshez, egy kellemes péntek estéhez, Stone Roses előtt. B

• 2013. 05. 20. 0:56:42 0:56Nicole Kidman testét ajkak borítják
• 2013. 05. 19. 23:57:2123:57Halottja is van a tunéziai összecsapásoknak
• 2013. 05. 19. 23:32:2023:32A Flyers az első nem Original Six bajnokcsapat
• 2013. 05. 19. 23:12:5723:12A Barca győzelemmel búcsúzott Vilanovától

Legolvasottabb cikkek

• Jövő héten nagyon lehűl az idő
• Magyar kutya lett a világ legszebbje
• Illegális térkép készült az internetről
• Elhagyja Budapestet és kelet felé tart a vihar
• Ahol a kutya is beleugathat a politikába