A nulladik nap metálcsődje ellenére azért volt olyan metálfellépő is az idei Szigeten, amely nem volt vállalhatatlan, sőt.

Csak látszólag jelentett mókás ellentmondást, hogy a svéd Amon Amarth a Party Aréna fényrudait kardokra, az ócska műanyag söröskorsókat kibaszott viking rénszarvascsont ivótülkökre cserélné, mert amit hallottunk, az épp annyira volt partizene, mint bármi más arrafelé, csak éppen egy másik réteg számára. Ennyi lelkes, mosolygó hosszúhajú fiatalt máshol nem lehetett látni az idei Szigeten, magamban már épp meg is állapítottam volna a metálos szubkultúra halálát, azonban itt végre minden feketepólós megmutathatta, mit tud és hogyan érzi jól magát, amikor pedig egy rövidhajú, műszaki egyetemista külsejű fiatalember némi irigységgel vegyes elismeréssel pillantott rám, amiért véletlenül letapogattam egy előre nyomuló nagycsöcsű rockerlányt, igazán úgy érezhettem, hogy hazaértem.

Ahhoz azért túl régen voltam 14 éves, hogy túldicsérjem Johan Heggéket, mindenesetre a Sziget általam látott, nem túl erős idei metálmezőnyében még mindig ők voltak a legjobbak, dallamos riffjeikre, amelyek szerencsére a kásás hangzás miatt a valósnál harapósabbnak is hatottak, együtt bólogathatott kicsi és nagy, akár kívánta szégyenlős irónia mögé rejteni eme egyszerű és lerázhatatlan automatizmus megnyilvánulását, akár nem. Bólogatni meg legalább mindenki tud, a tánccal ellentétben. A viking mitológiából popmetált gyártó zenekar "titka" a keddi metálnap abszolút menthetetlen fellépőihez képest az, hogy ők legalább a metál egy alapból jó irányát, a Bathorytól a Burzumon át a Primordialig terjedő epikus, hősies pogány érzésvilágot vizezik, kommercializálják - a vér, a könnyek, a dráma ugyan elmaradnak a felhasználóbarát seggrázás rovására, de legalább igazán kínosan nem kellett éreznünk magunkat, főleg, hogy ezúttal még az erre esetleg alkalmat adó külsőségek is elmaradtak. C+
Aj Vejvej igazi METÁL arc
A világhírű kínai művész első klipjében rekonstruálja a börtönét, majd előkerül egy felfújható szexbábu, és a gonosz őrök jól megjárják.
Aj Vejvej igazi METÁL arc
A világhírű kínai művész első klipjében rekonstruálja a börtönét, majd előkerül egy felfújható szexbábu, és a gonosz őrök jól megjárják.
Aj Vejvej igazi METÁL arc
A világhírű kínai művész első klipjében rekonstruálja a börtönét, majd előkerül egy felfújható szexbábu, és a gonosz őrök jól megjárják.
Azt hiszitek, ez a bulizás?! Oscar Reyes a Quartnak
Legendás New York-i klubokba, a diszkó, a house történetének meghatározó helyeire járt táncolni Oscar Reyes. 1976-tól bulizott a Loftban, David Mancuso partijain. Majd ...
Megrendezte a halálát a rapper?
Tim Dog halálhíre februárban jelent meg, de túl sok a gyanús részlet, és túl sok a tartozása is.
Szarom le a csekket, élni is kell
A Bëlga Fizetésnap című klipjéből kiderül, mekkora szelebrésün, amikor megjön a fizetés. A satu is örül, meg a magnószalag.
Barkácsbrazil pajkos fuvolával
Letölthető brazil lemez, latin műfajokból összebarkácsolt zenei alapokkal, vicces trombitaszólókkal, perverzül melankolikus tubával.
Nick Cave és Franz Ferdinand a Szigeten
Az alternatív rock régi és újabb óriásai mellett jön a drum and bass-sztár Noisia is.
Akire nem hat Zooey Deschanel cukisága
Hiába cukiskodik és ad elő musical-koreográfiát, Zooey Deschanel nem tudja felhívni magára zenésztársa figyelmét a She & Him új klipjében.
A gyarló hús jutalma - Aluk Todolo koncertbeszámoló
A metál kevés megújítója közül az egyik, a rideg durvulást rituális zenével vegyítő Aluk Todolo Budapesten koncertezett. Hogy jönnek ide a lövöldözős játékok?
Fásy műsorába megy a Blind Myself
A Blind Myself a Nóta TV-be megy zúzni. Az alkalomhoz illő ruhájuk már van. A rajongók röhögnek.
Shia LaBeouf horrorklipje barátnőjével
A filmsztár kliprendezőként is bemutatkozott. Videójában van erőszak, csonkolás, mérgezés, szülés és sok súlyos szimbólum.
Belehalt a tini a rákba, amelyről dalt írt
Zach Sobiech 17 évesen tudta meg, hogy hónapjai vannak hátra. Dalban búcsúzott a világtól.
Pompás buli van a fürdőben
Seggrázás, masszás, gőz és marihuánafüst, elképesztő figurák és elképesztő göncök: Le1f klipje a világ legjobb fürdős bulijáról.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Képernyőn a rossz, de szexi tanárnő
A Rossz tanár Cameron Diaz egyik filmje volt 2011-ből, most jön sorozatban.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.