Brit lapértesülések szerint egy koncert erejéig újra közösen lépne színpadra George Michael és Andrew Ridgeley egykori világhírű duója, a Wham!
A duó az első kislemeze megjelenésének harmincadik évfordulóját ünnepelné egy visszatérő koncerttel, írja a Daily Mirror. A brit bulvárlap szerint az esemény George Michael új albumának megjelenésével esne egybe: "George és Andrew egyetértenek abban, hogy a Club Tropicana-időszak már a múlté, de így, hogy előbbinek új lemeze lesz, és ez kiegészülve az évfordulóval egy soha vissza nem térő alkalom" - idéz egy név nélkül nyilatkozó forrást a lap. "Valószínűleg nem lesz hosszú turné, és új dalokat sem terveznek, mint ahogy a Take That tért vissza, de az évfordulót egy nagy koncerttel és utána egy még nagyobb bulival szeretnék emlékezetessé tenni.
A dolog még korai stádiumban van, de mindenki nagyon izgatott a résztvevők közül" - mondta a megszólaló a Daily Mirrornak, amely arra is kitért, hogy 2006-ban már volt szó egy hasonló koncertről, de akkor Ridgeley lámpalázas volt, és inkább lemondta. A Wham! a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb brit együttese volt, melynek 1982-ben jelent meg első kislemeze, a Wham Rap!, amely csak egy évvel később, újra kiadva került fel aztán a slágerlistákra. George Michael - aki tavaly év végén súlyos tüdőgyulladást kapott - június 29-én jelenteti meg új kislemezét, White Light címmel.
Barkácsbrazil pajkos fuvolával
Letölthető brazil lemez, latin műfajokból összebarkácsolt zenei alapokkal, vicces trombitaszólókkal, perverzül melankolikus tubával.
Barkácsbrazil pajkos fuvolával
Letölthető brazil lemez, latin műfajokból összebarkácsolt zenei alapokkal, vicces trombitaszólókkal, perverzül melankolikus tubával.
Barkácsbrazil pajkos fuvolával
Letölthető brazil lemez, latin műfajokból összebarkácsolt zenei alapokkal, vicces trombitaszólókkal, perverzül melankolikus tubával.
Nick Cave és Franz Ferdinand a Szigeten
Az alternatív rock régi és újabb óriásai mellett jön a drum and bass-sztár Noisia is.
Akire nem hat Zooey Deschanel cukisága
Hiába cukiskodik és ad elő musical-koreográfiát, Zooey Deschanel nem tudja felhívni magára zenésztársa figyelmét a She & Him új klipjében.
A gyarló hús jutalma - Aluk Todolo koncertbeszámoló
A metál kevés megújítója közül az egyik, a rideg durvulást rituális zenével vegyítő Aluk Todolo Budapesten koncertezett. Hogy jönnek ide a lövöldözős játékok?
Fásy műsorába megy a Blind Myself
A Blind Myself a Nóta TV-be megy zúzni. Az alkalomhoz illő ruhájuk már van. A rajongók röhögnek.
Shia LaBeouf horrorklipje barátnőjével
A filmsztár kliprendezőként is bemutatkozott. Videójában van erőszak, csonkolás, mérgezés, szülés és sok súlyos szimbólum.
Belehalt a tini a rákba, amelyről dalt írt
Zach Sobiech 17 évesen tudta meg, hogy hónapjai vannak hátra. Dalban búcsúzott a világtól.
Pompás buli van a fürdőben
Seggrázás, masszás, gőz és marihuánafüst, elképesztő figurák és elképesztő göncök: Le1f klipje a világ legjobb fürdős bulijáról.
Játsszon bármit, buli lesz - budapesti koncertek a héten
Nemcsak Depeche Mode lesz a héten: jön a house-legenda Kenny Dope, a másik kedvenc sivatagi zenekarunk, gótikus japán modell, képregényes szupercsaj, okkult metálosok. ...
Ray Manzarek, 1939-2013
74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapító tagja, zenéjének jelentős formálója, a rocktörténelem egyik legjelentősebb billenytűse.
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni
A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.