Komár László énekest november 6-án 13 órakor búcsúztatják az Újköztemetőben Budapesten.
A szervezők azt kérik, hogy a megemlékezők tűzzenek gyászruhájukra színes kitűzőt, szalagot, vagy viseljenek színes sálat, nyakkendőt - olvasható az elhunyt zenész Facebook-oldalán. "Laci is így szeretné..." - írják.
Komár László énekest, a rock and roll egyik magyarországi meghonosítóját 67 éves korában, október 17-én hajnalban érte a halál Budapesten.

Komár első nagylemezének, a Pepitának a felvétele idején
Komár László 1944. november 28-án született a Veszprém megyei Adásztevelen. Amatőrként kezdett rock and rollt énekelni, 1962-ben alapító tagja volt a Scampolo együttesnek. A Szemek, szájak, szívek nevű zenekart 1973-ban, a Sprint együttest 1974-ben alapította.
Presser Gábor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljében színpadi szerepet vállalt 1973-ban, majd 1979-től önálló előadóként, főleg rock and roll számokkal aratott sikereket. Tizennyolc szólóalbumot készített. 1980-ban elénekelte az Áldozat című filmben elhangzó Óh, csak a hajnal jönne már című dalt, amely nagy sláger lett. Első albuma 1981-ben jelent meg, amely egy hónap alatt aranylemez lett. Kiadott két lemezt Elvis Presley legnagyobb slágereinek magyar feldolgozásaiból is, attól kezdve a magyar Elvisnek is nevezték.
Több mint 3 millió lemeze, CD-je, kazettája jelent meg. Legnagyobb slágere voltak egyebek mellett a Mondd kis kócos, Táncoló fekete lakkcipők, Amerika legszebb asszonya, No Miss. 2011-ben Hungaroton életműdíjat kapott, akkor jelent meg utolsó stúdióalbuma is Nagylemez címmel.
A Komár Lászlóról szóló összes cikkünket itt olvashatja el.
Ray Manzarek, 1939-2013
74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapító tagja, zenéjének jelentős formálója, a rocktörténelem egyik legjelentősebb billenytűse.
Ray Manzarek, 1939-2013
74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapító tagja, zenéjének jelentős formálója, a rocktörténelem egyik legjelentősebb billenytűse.
Ray Manzarek, 1939-2013
74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapító tagja, zenéjének jelentős formálója, a rocktörténelem egyik legjelentősebb billenytűse.
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Van-e választásod, ha valaki előtted térdel?
Danny Brown rapperre, ezen belül az ágyékára koncert közben finoman szólva rávetette magát egy rajongója. (Vigyázat, a cikkben ennél sokkal nyersebb szavakat fogunk ...
Visszatér a house legendás duója
Ismét együtt a Masters At Work. A house-t, latin zenét, hiphopot, diszkót gyúrták össze, egyes számaikból teljes műfajok nőttek ki.
Le az előjátékkal!
Pompás csajok egy pompás épületben, valamint az R&B-sztár The-Dream, akit csak maga a szex érdekel - meg az autója. Fura klip.
De hol maradt a félelem? Az Esben And The Witch koncertje
Az Esben And The Witch második lemezét turnéztatja. A Wash The Sins Not Only The Face-re sokat finomodott az indulásakor még főleg fojtogató, borongós, romantikus gót ...
Alternatív ByeAlex is versenyez
A trenddiktáló FACT magazin alternatív Eurovíziót indít. A magyar versenyző intim szobazenét játszik.
Hipnotikus zúzás a szülinapi bulin - a Sonic Youth koncertlemeze és a Chelsea Light Moving bemutatko
A Sonic Youth jövőjéről még mindig nem tudni semmit, de a tagok eddigi szokásukhoz híven újabb és újabb zenekarokat és projekteket hoznak létre. Thurston Moore ...
Több basszust a csengőhangokba!
Letölthető csengőhangok underground elektronikával, jungle-szirénázástól farkashorkolásig.
Búcsú a világ legijesztőbb fogsorától
Shane MacGowan a filmsztárságért feláldozná legendásan rossz fogsorát. A neten keres fogorvost.
Beteszek zenét, aztán mindenkit megölök
A Queens Of The Stone Age folytatja apokaliptikus rajzfilmsorozatát. Itt még az is fejeket robbant, aki amúgy barátkozni szeretne.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
2014-ben jön a Star Wars-tévésorozat
A Lucasfilm és a Disney bejelentette, hogy készül az új széria.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?