Negyedik albumát is hatalmas sikerrel jelentette meg a valamiért alternatív rocknak címkézett, valójában sima popzenét játszó Keane, pedig most nem csinált semmi különöset, csak visszatért a szokásos recepthez.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](/i/1206/20120611-keane.jpg)
Korábbi "asszimetrikusan ízléstelen" kísérlete után a Keane egy olyan albumot ígért, amin sokkal inkább koncentráltak a "dalírásra" és ami egy kicsit "öncélú" lesz - abban az értelemben, hogy a tagok sokkal inkább a saját "fétiseiket" élik ki mások igényeinek kielégítése helyett. És ami nyilván azt (is) jelenti, hogy az előző elektropoposabb elhajlásai után (lsd. az első single-t, a fizikai kiadás hiánya ellenére egész elképesztően sikeres Spirallinget) kicsit visszatér az első két lemez "zongora-rockosabb" stílusához is.
Egyrészt ez a visszatérés részben már a Perfect Symmetry második felén is megtörtént, sokkal inkább hagyományosan Keane-es dalokkal, másrészt a brit közönséget a valóságban nem túlzottan érdekli, a Keane éppen kinek az igényeit elégíti ki - a Night Train EP-vel együtt ez az ötödik albuma, ami eljutott a lista első helyére. Viszont a szokásos fétisek tényleg megjelentek: himnikus kórusok, már-már harangozó zongorák sok-sok egymás után ismételt akkorddal vagy Tom Chaplin jellegzetes, "hangos", a férfi popénekesek többségétől eltérően a középregiszterben tartott éneke. És akkor még nem beszéltünk a szinte mindig kiszámíthatóan ugyanott belépő dobról, a tengerhez kapcsolódó hasonlatokról a dalszövegekben (gondoljunk erre) vagy a nem feltétlenül a témához illő, de hatásvadász és közhelyes fordulatokról, amikben a "heart" vagy a "light" szó is feltétlenül szerepel.
A Keane giccse - leginkább az énekes túlzottan is disztinktív előadásmódja miatt - egy hideg, (az előadó által) értelmezetlen, már-már kocsonyás giccs, ami a nyílt drámákat és a tényleg nagyívű érzelmeket még hírből sem ismeri, és ugyan intellektuális/művészeti magasságokat sem tűz ki magának célul, de biztos kézzel kerüli ki a camp eszköztárát. És ami elsősorban a brit piacon sikeres, míg a világ többi része (legalábbis a britekhez képest) kicsit kisebb lelkesedéssel szemléli - pedig a jelenségben a jólneveltségen kívül semmi sincs, amit mondjuk egy kontinentális/amerikai/világ egyéb részeiről származó hallgató sztereotipikusan az angolszász kultúrkörhöz kapcsolna . Nem szükségszerű, de kényelmes asszociáció erre egy másik, szintén brit popsztár, Cheryl Cole népszerűsége - aki középtempós, "se nem táncolható, se nem balladázós" popszámaival viszonylag magabiztosan uralja a Girls Aloud után is a slágerlistákat és lepi be magát csillogó dívaként egy egész ország szívébe. Még úgy is, hogy saját bevallása szerint sem érdekli, mit jelent az új slágerének a szövege.

Ám míg Cheryl Cole-t csillogó dívasága és legjobb pillanataiban valami teljesen újszerű felé mutató "randomsága" a szememben ellenállhatatlanná teszi, addig a Keane-t sokszor gátlástalan hatásvadászata (lsd. a mostani lemez dalai közül az On The Roadot vagy a Sovereign Light Cafét) és kicsit "oktató" hangneme szőrszálborzolgatóan varázsolja egyszerre kellemessé és taszítóvá. Persze mit is várunk egy olyan együttestől, amely, ha "asszimetrikusan ízléstelen" akar lenni, megcsörgeti az előző Madonna-album producerét és beleépít egy-két elektropop közhelyet a zenéjébe, de az új album, ígéretéhez híven, végképp nem a nyitottság és a valódi relevancia irányát jelöli ki a zenekar számára. Az "öncélú", saját fétiseket kielégítő dolgok viszont már az ízlés, nem az elemző kritika hatásköre - mint a választás, mondjuk, ha már a kocsonyás giccseknél tartunk, az aszpik és a puding között. Bár a pudingot állítólag mindenki szereti. C+
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Van-e választásod, ha valaki előtted térdel?
Danny Brown rapperre, ezen belül az ágyékára koncert közben finoman szólva rávetette magát egy rajongója. (Vigyázat, a cikkben ennél sokkal nyersebb szavakat fogunk ...
Visszatér a house legendás duója
Ismét együtt a Masters At Work. A house-t, latin zenét, hiphopot, diszkót gyúrták össze, egyes számaikból teljes műfajok nőttek ki.
Le az előjátékkal!
Pompás csajok egy pompás épületben, valamint az R&B-sztár The-Dream, akit csak maga a szex érdekel - meg az autója. Fura klip.
De hol maradt a félelem? Az Esben And The Witch koncertje
Az Esben And The Witch második lemezét turnéztatja. A Wash The Sins Not Only The Face-re sokat finomodott az indulásakor még főleg fojtogató, borongós, romantikus gót ...
Alternatív ByeAlex is versenyez
A trenddiktáló FACT magazin alternatív Eurovíziót indít. A magyar versenyző intim szobazenét játszik.
Hipnotikus zúzás a szülinapi bulin - a Sonic Youth koncertlemeze és a Chelsea Light Moving bemutatko
A Sonic Youth jövőjéről még mindig nem tudni semmit, de a tagok eddigi szokásukhoz híven újabb és újabb zenekarokat és projekteket hoznak létre. Thurston Moore ...
Több basszust a csengőhangokba!
Letölthető csengőhangok underground elektronikával, jungle-szirénázástól farkashorkolásig.
Búcsú a világ legijesztőbb fogsorától
Shane MacGowan a filmsztárságért feláldozná legendásan rossz fogsorát. A neten keres fogorvost.
Beteszek zenét, aztán mindenkit megölök
A Queens Of The Stone Age folytatja apokaliptikus rajzfilmsorozatát. Itt még az is fejeket robbant, aki amúgy barátkozni szeretne.
Lázadás lassúzással - a Pegazusok Nem Léteznek a Quartnak
Az Esti Kornél-gitáros Lázár Domokos és barátnője, Ács Eszter két éve kezdtek közösen dalokat írni, és mára a Pegazusok Nem Léteznek már rendszeresen koncertező zenekar, ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
2014-ben jön a Star Wars-tévésorozat
A Lucasfilm és a Disney bejelentette, hogy készül az új széria.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?