Mats Gustafsson svéd szaxofonos leginkább a free jazz és a jazzen túli szabad improvizáció "sztárja", vagy legalábbis egyik legismertebb - Magyarországon is gyakran megforduló - alakja, de nem állnak tőle távol a műfaji kalandozások sem. A Wire legutóbbi számában arról beszélt, hogy gyerekkorában Svédországban nagyjából egyszerre robbant a punk/garage színtér és a free jazz. "A kettő párhuzamosan futott, és mindkettő elsősorban az ENERGIÁRÓL szólt. Számomra legalábbis összetartoztak." Ez magyarázza Gustafsson kalandozásait. A Sonic Youth-diszkográfia mélységei iránt érdeklődő rajongók bizonyára tudják, hogy készített lemezt velük és Merzbow-val. Meglehetősen ismert a nálunk is járt The Thing triója, amely többek között garázs- és egyéb rockslágereket, Suicide-ot, vagy éppen a holland anarchopunk The Extől kölcsönvett magyar népdalt ír át energiától szétrobbanó free jazzbe, illetve a legutóbbi lemezen Neneh Cherry-vel dolgozott. A Fire! nevű trió azonban még ehhez képest is inkább szól a műfaji határok áthágásáról. Ebben a szaxofon mellett, sőt, annál gyakrabban Fender Rhodest és elektronikát használó Gustafsson mellett szerepel Johan Berthling, aki szólóban és a Tape tagjaként a kísérleti elektronika elismert alkotója, itt basszusgitáron, gitáron játszik; valamint Andreas Werliin, a Wildbirds & Peacedrums nevű, kritikusunkat a Szigeten elvarázsoló soul/rock házaspár/duó dobosa. (A zenekar honlapjának címe: EarthWindAnd.com.)

Ebben a felállásban jelent meg az első Fire!-lemez, a You Liked Me Five Minutes Ago 2009-ben. 2011-ben már vendéggel vették fel a következő albumot: a legtöbbek által a Sonic Youthból ismert multitálentum, Jim O'Rourke játszott az Unreleased?-en. Ezeken a lemezeken vannak ugyan hosszú részek káosszal és "dallamtalan" energiakitörésekkel, illetve az egyes hangokra koncentráló improvizatív szöszmötölésekkel; de azért az idő nagyobb részében szól valami groove vagy legalábbis groove-szerűség, valahol a jazz és a rock közötti senkiföldjéről, ami lehorgonyozza a hangszeres kalandozásokat. A legtöbb szám felépítésében is viszonylag könnyen találhatók fogódzók: ha nem is követik a dalstruktúrát, de legalábbis jól felismerhetők az irányváltások, gyakran elnyújtott rákészülésekkel előkészített tetőpontok stb. Ezeken a lemezeken is hallhatunk számos nagyszerű dolgot - így például az egészen mókás és szexi, tapsolós (!) You Liked Me Five Minutes Ago az első lemezről, a monoton és elsöprő húzású Please I Am Released a másodikról, és ezek csak a legkönnyebben befogadható példák  -; az igazán nagy dobás azonban a harmadik lemez.

Fire! with Oren AmbarchiIn The Mouth A HandKiadó: Rune GrammofonMegjelenés dátuma: 2012

A 2012-ben megjelent In The Mouth A Handen Gustafsson, Berthling és Werliin mellett Oren Ambarchi játszik; az ausztrál gitáros kísérletező ambientje is komoly figyelmet kapott az ilyesmi iránt érdeklődők között, még ismertebb azonban a Sunn O))) gyakori vendégeként; magyar kapcsolat: Csihar Attila. Az első szám egy jó nagy 18 perces fokozás. Mármint látszólag kaotikus free jazz, amiben a gitár, szaxofon, dob és bőgő összevissza nyíg, zörög, kalandozik, valójában viszont nagyon is érezhető - vagy legalábbis visszatekintve látszik - a vonal, amitől ide-oda elmászkálnak, és ami a lemez maradéka felé mutat. Az And The Stories Will Flood Your Satisfaction (With Terror) nyugtalanító basszusa és az alá dolgozó dob feszültséggel telíti a gitárjátékot és a szintizajokat, amik önmagukban talán csak összevissza csúszkálnának, de így értelmük lesz, ami mintha egyszerre lenne kevesebb és több a dallamosságnál.

A vége felé azt hinnéd, hogy na, ez itt a csúcspont, de nem: ez a He Wants To Sleep In A Dream (He Keeps In His Head) elképesztő 19 perce. Mintha a zenekar tagjai a mánia különböző formáit kutatnák, ami ugyebár nagy témája a rockzenének is, ezért érezhető valami mély rokonság, noha a felületen azért csak a hangszerelés azonossága és a megoldások radikális különbözősége látszik. Másfelől pedig a monotonitás és a szinte már - a szó pszichológiai betegségre utaló értelmében is - kényszeres újat mondás kettőssége határozza meg a számot: lásd leginkább az előtérbe tolt basszust, ami egyrészt mintha végig ugyanazt játszaná, másrészt mégis megjegyezhetetlen annak ellenére, hogy szinte agresszíven belemászik a pofánkba, a többieket maga mögé utasítva. Ezek eredménye egy olyan szám, amit szintén egy mély kettősség határoz meg: egyrészt mintha a feszültség kirobbanása előtti utolsó pillanatot tartaná ki a végtelenségig, másrészt viszont egy merő csúcspont, noha ilyen nincs is. A végén van még egy igen rövid döngölés, de a nyilvánvaló aránytalanság miatt ez nem csúcspont, hanem csak ráerősít az egész szám paradoxonára - meg hát hogy máshogy lehetett volna ezt lekerekíteni? Sehogy, csak abbahagyni. Magát a lemezt végül egy nyomott, leginkább dark ambientnek nevezhető szám zárja le, önmagában nem túl izgi, de itt jó helye van, kell egy kis (persze csöppet sem könnyed) lazítás. A-

A Fire! tavaly tartott Stockholmban egy nagy koncertet Fire! Orchestra néven. Meghívták a svéd zenei élet számos, velük szomszédos területen dolgozó szereplőjét, és mivel maga a trió is műfajok határán áll, ezért aztán vannak itt a jazz, free jazz, avantgárd rock és zajzene területéről, összesen huszonnyolcan. Rengeteg fúvós, zongora, elektromos gitár, elektronika, valamint két énekesnő, egyikük a Wildbirds & Peacedrums másik tagja, Mariam Wallentin - ők Arnold de Boer (The Ex) szövegeit éneklik, gyakran már-már operai megoldásokat használva.

Fire! OrchestraExit!Kiadó: Rune GrammofonMegjelenés dátuma: 2013

A koncertfelvételből készült, idén megjelent Exit! című lemez könnyen lehetne áttekinthetetlen káosz, de valójában könnyebben emészthető, mint az előző Fire!-album. Egyrészt az első számot végighúzó jazzes groove-oknak, illetve a második elejét kitámasztó krautrockos, motorikus alapnak köszönhetően. Másrészt pedig annak, hogy elég könnyen hallható-átélhető az egész íve: ha történetet nem is mesél, de érzelmi-drámai szerkezete bizonyosan van. Nyilván az ének is segít abban, hogy akármerre gerjednek a gitárok és akármennyire is elszakadnak néha a fúvósok a dallamoktól a telitüdős energiakitörések irányába; akárhogy kalapál a zongora, zörögnek az ütősök stb. - minden extravagáns húzás megtalálja itt a helyét. Ez is erős lemez tehát, mind a jó pillanatok nagy számát, mind az összképet tekintve. Ugyanakkor számomra többszöri hallgatás után nem tudta megőrizni a kezdeti erejét, szemben a mindig újra elképesztő In The Mouth A Handdel. Persze ilyen erős összehasonlításban nem szégyen alulmaradni, így is megvan azért a B+.

• 2013. 05. 22. 20:33:2320:33A Partizan beérte a Crvenát
• 2013. 05. 22. 20:25:5620:25Machetés gyilkosság Londonban
• 2013. 05. 22. 19:53:2419:53MK-döntő: Győr-DVSC 1-1 (élő)
• 2013. 05. 22. 19:45:0019:45Sokat eshet a kukorica ára

Legolvasottabb cikkek

• Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
• Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
• Mit bánnak a leginkább a haldoklók?
• A szellemhadsereg csúnyán átverte Hitlert
• A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció