Irtózatos erővel dühöng a nyár a héten Budapesten, ami meglátszik a kánikulán kívül azon is, hogy a fesztiválok viszik a prímet, de azért így is jut a fővárosra neves külföldi metalcore, dubstep, drum and bass, indierock és doom metál előadó is.
August Burns Red - Erről a pennsylvaniai keresztény metalcore zenekarról korábban azt írtuk, hogy "az August Burns Red sokat hoz ki a műfajból, és harmadik lemezén nagyot taszít rajta a progresszív metál irányába". Akkor még az együttes harmadik, Constellations című lemeze volt az apropó, de azóta már kijött egy negyedik album is, amely az amerikai lemezeladási lista 11. helyéig jutott, úgyhogy túlzás nélkül a műfaj egyik sztárzenekarát láthatja majd a közönség kedd este a Dürer-kertben, vendég az I Killed The Prom Queen és az Aetrigan. Július 3., kedd, 19.00, 4200/5000 HUF, Dürer-kert
Saint Vitus - A doom metál és a stoner metál egyik fontos zenekara a hetvenes évek végén alakult, majd a kilencvenes évek közepén feloszlott, hogy aztán több mint tíz évvel később újjáalakuljon, és idén tavasszal még hosszú idő után egy új albummal is előálljon. A Los Angeles-i együttes leghíresebb tagja a kultikus metálarcnak számító énekes Wino, az Saint Vitus előtt pedig fellép a Magma Rise, a Sunday Fury és a Wall Of Sleep is. Július 4., szerda, 20.00, 3500/4200 HUF, A38 Hajó
Klute - A Commercial Suicide kiadó alapítójaként is ismert brit drum and bass zenész, Klute (eredeti nevén Tom Withers) nemcsak emiatt tartozik a műfaj fontosabb alakjai közé, hanem saját, a kilencvenes évek közepe óta megjelenő zenéi is erre predesztinálják. Techno és house hatásokat is bemutató zenéi igazán bulikban élnek majd meg, erről meggyőződhet mindenki, akit kicsit is érdekel a drum and bass és szabad még a péntek estéje. A bulin fellép még: Chris.su, SKC, Longman, Safair, Mindscape. Július 6., péntek, 22.00, 1500/2000 HUF, A38 Hajó
Datsik - Nemcsak a drum and bass-, hanem a dubstep rajongók is várhatják ám a hétvégét, hiszen a kanadai Datsik (Troy Beetles) személyében a műfaj egyik aktuális nagyágyúja jön a Dürer-kertbe. Hogy mást ne mondjunk, Datsik tavasszal megjelent első lemezén feltűnik a Korn-énekes Jonathan Davis, no meg a múlt héten nálunk járt Infected Mushroom is. Az Otherside Budapest által szervezett bulin a Robotrock, DST, Firedog és [Mju:zik] is tolja majd a kontentot, mintha nem lenne holnap. Július 8., vasárnap, 22.00, 3000/3500 HUF, Dürer-kert
Warpaint - Ez a csupacsaj Los Angeles-i indierock zenekar azzal került először a hírekbe, hogy John Frusciante keverte az első EP-jét, hiszen akkoriban épp az énekesnővel járt. A Warpaint azonban később már a saját jogán is a felkapott zenekarok közé került, eddigi egyetlen albuma pedig elég szép kritikákat kapott, mi is írtunk róla, és kritikusunk szerint a lemez legfőbb jellemzője a visszafogott nyugtalanságérzet. Vajon azóta megnyugodtak már a lányok? A tetőteraszon magyar indie zenekarok játszanak majd, a koncertteremben pedig az osztrák Contrails vezeti fel a bulit. Július 8., vasárnap, 20.00, 5000/5500 HUF, A38 Hajó
Pompás buli van a fürdőben
Seggrázás, masszás, gőz és marihuánafüst, elképesztő figurák és elképesztő göncök: Le1f klipje a világ legjobb fürdős bulijáról.
Pompás buli van a fürdőben
Seggrázás, masszás, gőz és marihuánafüst, elképesztő figurák és elképesztő göncök: Le1f klipje a világ legjobb fürdős bulijáról.
Pompás buli van a fürdőben
Seggrázás, masszás, gőz és marihuánafüst, elképesztő figurák és elképesztő göncök: Le1f klipje a világ legjobb fürdős bulijáról.
Játsszon bármit, buli lesz - budapesti koncertek a héten
Nemcsak Depeche Mode lesz a héten: jön a house-legenda Kenny Dope, a másik kedvenc sivatagi zenekarunk, gótikus japán modell, képregényes szupercsaj, okkult metálosok. ...
Ray Manzarek, 1939-2013
74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapító tagja, zenéjének jelentős formálója, a rocktörténelem egyik legjelentősebb billenytűse.
Erotika helyett melankólia
Letölthető hangulatfestő zene Andreától, az R&B környékéről: lebegő melankólia, kedves női ének, férfimormogás, csúszkáló szintik.
Tetszett nekik, hogy ordibálok - Deák Bill Gyula a Quartnak
Szombat este a PeCsa szabadtéri színpadán tartja budapesti visszatérő koncertjét Deák Bill Gyula, aki tavaly egy infarktus miatt került újra a hírekbe. A 64 éves ...
Van-e választásod, ha valaki előtted térdel?
Danny Brown rapperre, ezen belül az ágyékára koncert közben finoman szólva rávetette magát egy rajongója. (Vigyázat, a cikkben ennél sokkal nyersebb szavakat fogunk ...
Visszatér a house legendás duója
Ismét együtt a Masters At Work. A house-t, latin zenét, hiphopot, diszkót gyúrták össze, egyes számaikból teljes műfajok nőttek ki.
Le az előjátékkal!
Pompás csajok egy pompás épületben, valamint az R&B-sztár The-Dream, akit csak maga a szex érdekel - meg az autója. Fura klip.
De hol maradt a félelem? Az Esben And The Witch koncertje
Az Esben And The Witch második lemezét turnéztatja. A Wash The Sins Not Only The Face-re sokat finomodott az indulásakor még főleg fojtogató, borongós, romantikus gót ...
Alternatív ByeAlex is versenyez
A trenddiktáló FACT magazin alternatív Eurovíziót indít. A magyar versenyző intim szobazenét játszik.
Hipnotikus zúzás a szülinapi bulin - a Sonic Youth koncertlemeze és a Chelsea Light Moving bemutatko
A Sonic Youth jövőjéről még mindig nem tudni semmit, de a tagok eddigi szokásukhoz híven újabb és újabb zenekarokat és projekteket hoznak létre. Thurston Moore ...
Több basszust a csengőhangokba!
Letölthető csengőhangok underground elektronikával, jungle-szirénázástól farkashorkolásig.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A hazai tévézők harmada nézte ByeAlexet
Idei legjobb nézettségét érte el az M1 az eurovíziós döntő alatt.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?